Létrejött egy találkozó az egyetem vezetése és a kuratórium tagjai között, ahol kiderült, hogy semmiben sem értenek egyet.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai mellett kiálló pénteki szimpátiatüntetés után Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a HírTV-ben értékelte a helyzetet. Pontosabban a patthelyzetet, a párbeszéd, illetve az álláspontok közeledése az SZFE és a kuratórium között ugyanis még várat magára. Vidnyánszky szerint azért, mert „hatalmas erők” állnak a háttérben, amelyek megakadályozzák, hogy bárminemű párbeszéd vagy nyitás történjen.

Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat. Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas.

Vidnyánszky szerint az SZFE eddig is egyfajta zár alatt volt, egy belterjes közösség működött ugyanis az intézményben – most annyi történt, hogy ez a zár a maga fizikai valóságában is megjelent, utalt a hallgatók blokádjára. Megismételte azt is, amire korábban az Origónak adott interjújában utalt: hogy a diákokat eszközként használják. Szerinte már rég nem az egyetemről van szó, hanem a kormánybuktató erők működéséről.

Az SZFE-n hétfőn kellene elindulnia az oktatásnak, a kuratóriumi elnök szerint azonban ez az egyetem vezetésének és a diákságnak a felelőssége. Az egyetem lemondott vezetése szeptember végéig marad.

Címlapkép: hirtv.hu

(hirtv.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ma már nincs visszaút addig, amíg minden nem őfélesége kedvére működik!
.
Összehasonlítva a rendvédelmisek 2011-es legyőzéséhez, az SZFE már kis falat ahhoz képest!
.
Keresztény, nemzetivé nem lesz még a vécés néni is!
.
De addig még van néhány csont, amiről a húst le lehet nyalizni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Jó tanévkezdést a házmester kurva anyáddal kettesben Attila, mert más nem lesz ott. Nem értenek egyet a náci elefánttal a porcelánboltban. Szegény Attila :(
Clavigo
Ezért kéne haza húznod Ukrajnába.,, te görény.
csipetke
Valahol azt nyilatkozta ez a dagadt migráncs,hogy a diákokat a pártok használják eszközként. Nem véletlenül választotta orbán ezt az ürgét,hogy tegye tönkre az SZFE-t,mert annyi esze van,amennyi kilátszik a fejéből.A párt,amelyik felhasznál valakit,az a fidesz,amelyik vidnyánszkit választotta eszköznek,hogy szétbarmolja azt,ami eddig jól működött.Rohadtul fáj orbánnak,hogy van egy nagy csoport,az SZFE diákjai,akikről azt mondta,hogy az egy ellenzéki fészek,amit meg kell szüntetni.Remélem,kitartanak ezek a gyerekek
csak úgy....
@Clavigo: még a tesztrevalót is kifizessük neki ! :)
ómió
Efftársilag védik a "Móniát"! A bolsevik "Hege Móniát"! Annak megvédését - ki tudja - már 45 éve - talán Leninre tett "szent" esküvel - fogadta meg Székely efftárs még Brezsnyev efftársnak!?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.