Öt településen választottak polgármestert.

Vesztettek a fideszesek: ötből öt időközi választáson nyert független jelölt

Vasárnap öt településen választottak polgármestert. Az állami hírügynökség jelentése szerint taroltak a függetlenek. A Győr-Moson-Sopron megyei Gyalókán Varga Tamás egyedül indult. 66 választó közül 35 voksolt, 6 szavazat érvénytelen volt. A független jelölt 29 szavazatot kapott. Az időközi polgármester-választást azért írták ki, mert az októberben megválasztott független Kincse Attila lemondott posztjáról.

A független Tisza Sándor Rajmund nyert Vaján. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város jegyzője, Tisza Erika azt mondta, a májusban elhunyt korábbi polgármester, Tisza Sándor (független) fia 1033 szavazatot kapott. A négy másik, szintén független induló jelölt közül Tisza Tibor 436, Balogh Gyula 180, Tisza Andrásné 119 és Tóth Zita 36 voksot kapott. A jelöltekre 1804 érvényes szavazat érkezett, a részvételi arány 63 százalékos volt.

Lógár Zoltán (független) eddigi alpolgármester lett a Zala megyei Dobri vezetője. 136 választóból 91 szavazott, egy ember érvénytelenül. A három független jelölt közül Lógár Zoltán 57, Biharvári Éva 32, Ecsedi József egy szavazatot szerzett.

A szintén függetlenként induló Dudás Árpád nyert a Békés megyei Zsadányban. Ő 411, Galambosné Marcsó Andrea (független) 265, Botlik Tibor (Fidesz-KDNP) 112, Ilyés Lajos (független) 71 szavazatot kapott. Az 1262 választó közül 865-en voksoltak, érvénytelenül hatan szavaztak. Dudás 1994-től 2019-ig vezette a községet. Tavaly Fidesz-KDNP színekben tíz vokssal lemaradt a független Marton Sándor Roland mögött, aki idén februárban lemondott tisztségéről. Az időközi önkormányzati választás április 26-án lett volna, ám a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a voksolást.

Szirbik Imre (független) nyert a Csongrád-Csanád megyei Kiszomboron. Tenczerné Bajusz Ilona, a helyi választási iroda vezetője közölte, a települést alpolgármesterként irányító Szirbik Imrére 898-an voksoltak, a szintén független jelöltként induló Csanádi Ferencet 577-en, Tóth Antalt 25-en támogatták.

Forrás: MTI/24.hu

Kép: Pixabay

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Shikari: El kezdtek " hányni " tőletek,,te román bérszutyok,,,,,meg az idióta Gazdaállatodtól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@Aki Én: Csak engem alázol? Ti tényleg nem vagytok képben még saját magatokkal sem...
Már majdnem azt hittem, hogy 140 barátod van.:-)
Ha tudsz a családtámogatásról, akkor mit hitetlenkedsz mindig, ha ez a téma?
Ne haragudj, de valami nagyon nem kerek veled.
Aki Én
@Málna: ...egy tanulmány, hogy milyen részek ragadnak meg nálad dolgokból.
Ne zaklass ezzel a kamu támogatással azért, mert képtelen vagy átlátni a dolgokat.
Málna
@Aki Én: Kamu támogatás? Szóval kisgyereked van és mégsem kapod? Érdekes...
kokopelli
@Szeparepa2: ..legalább megtudom tőletek,hogy a degenerált egybites durbincspótló gyógypedagógiás "új durbincs"
miért akar a régi druszája baromságaival ill. névsoraival pénzt keresni!A vele "beszélgető" alulmegvilágított fityiszkom-mentelők sem szólnak neki,hogy próbáljon egy-két mondatot valahogy kinyögni! Olyan hülye,hogy még egy aktuáli"s
névsort sem képes összeállítani!...igazi fideszpárti ingyenélő! (;-))
kokopelli
@Szeparepa2: A hülyeségénél csak a lustasága nagyobb! Pár év óta kommentelek,de nagyon magas %-át
nem is ismerem a listájának! Az eredeti "szellemi mikroorganizmus" sem volt ellenfél,mert csak a fityiszesek "durbikáz"-
tak "azzal" is! (;-)) Szerintem "ez" sem ellenfél!...még ellenfék sem! (;-))
Kapanyél
Ügyes ez a mi kormányunk! A szart átkörösztöli trágyára, oszt mingyá mindönki örül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.