Vádat emeltek egy makói férfi ellen, aki tavaly májusban közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A pszichés gondok miatt kezelés alatt álló vádlott családjában évek óta állandóak voltak a veszekedések.

A vádirat szerint a fiú korábban is többször megverte anyját és – az asszony halálakor már különváltan élő – apját is.

Tavaly május 5-én a férfi az édesanyjára támadt, ököllel megütötte, az ágyáról lerángatta, majd eltörte az orrát. Ezután a mellkasára térdelt, összenyomta bordáit, aztán hasra fordította és a haját megragadva többször is a padlóba ütötte a fejét. A magára hagyott asszony ezután rövid időn belül meghalt.

A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat kóros elmeállapota miatt mentse fel, de rendelje el kényszergyógykezelését, mivel tartani kell attól, hogy egyébként hasonló cselekményeket követne el – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Sajnálom, hogy az én TB pénzemből fog ez megtörténni. Továbbá sajnálom a vele foglalkozó orvosokat és ápolókat is a hiábavaló vesződségük miatt. Terméketlen talajba nem szabad magot vetni.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.