Nem bírná a támadásokat, ha nem érezne erős társadalmi támogatottságot, A Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete még mindig el van barikádozva, a tüntetők és a kuratórium egymásra mutogat. Vidnyánszky Attila szerint a tüntetők egyszerűen félnek a változástól. A lemondásokról idáig csak szóban hallottunk, semmilyen dokumentumot nem láttunk még. Korábban kértem a kancellár urat, hogy hozzon papírt a lemondásokról, de eddig nem kaptunk semmit. Ez, hogy úgy mondjam, ellentmondásos – mondta Vidnyánszky Attila a Mandinernek adott interjújában. Hozzátette, hogy az egyetem vezetésével való találkozáskor leszögezték, hogy az a legfontosabb, hogy rendben elinduljon az oktatás, most mégis azzal kellett szembesülniük, hogy „önhatalmúlag úgy döntöttek, mégsem kezdik meg a tanítást.”

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ha nem ismerik el Vidnyánszkyt új vezetőnek, akkor nem is adhatják el neki a felmondásukat, mert akkor azzal elismernék, amit nem ismernek el.
TollerBela
Szegény barom, nincs neki semmi eszköze, csak szemlélője ő az eseményeknek. Nincs is lemondás, amíg ő papírt nem kap róla. Semmi sincs, amíg ő azt nem mondja. Vagy beadják a derekukat, vagy beadják a derekukat. Ő meg még beszélni is csak alig ...
nezelodo
Addig húzódik az ügy, amíg ez az import magyar zseni fel nem szívódik, vagy be nem áldozza a vezér, a kitüntetéseivel együtt! Ez csuka fogta rókának látszik! A Viktor meg mégsem cipelhet ennyi kapálódzó libernyákot a széles hátán, akármilyen nagy munkabírású is, egyszer csak le kell dobni a zsákját, ráadásul ekkora teherrel nehéz egérutat nyerni a zsákutcából.
Macskaszem
@MichelleRB93: takarodj a kurva anyádba ribanc!!!
namihami
Ha nem hívják és nem várják, akkor végre megértette.
Macskaszem
Ha ez a dagadt határontúli akarnok erős társadalmi támogatottságot érez, akkor nagyon hülye lehet.
csipetke
Ez az ideszédült migráncs jobb is,ha nem megy oda,mert a kutya se kiváncsi rá.Úgy tűnik,orbán óriási bakot lőtt ezzel a húzással.Egy beszélgetésben hallottam az atv-n,hogyha már túlságosan ráég a dolog orbánra,be fog áldozni egy futót,vagy egy parasztot.Akkor az jutott eszembe,hogy vidnyánszkiból lesz a futó paraszt.Futhatna rögtön haza Ukrajnába,a fatornyos kis falujába
legott
A 150 kilós nagyevő, nagyivó, nagy ukrán paraszt - aki tud történetesen tud magyarul földrajzilag - nem bír szót érteni a magyar jövővel.

A művészetet - bármilyen művészetet - korlátozni?
A korlátoltság a művészet halála!
A művészet a szabadságról szól, ember !!!
Az alkotói szabadságról hallottál már?

Több kereszténység - KDNP-s Semjén Zsolt módra?
Ki az a barbár, aki kíváncsi erre az ős-szar-pogány-magyarra?!

NEM TE VAGY IDENTITÁSZAVAROS, HANEM A FIDESZES BETEG ÁLLAT POTENTÁTOK !!!
Jöttél, ahonnan jöttél; vagy, aki vagy; leszel, ahogy sikerül; szeretsz, ahogy tudsz; élsz, ameddig bírsz - tart, ameddig tart.
Aztán meghalsz.
Aztán...

Nos, ott a csoda nem csak három napig tart.
De a rossz emberek kilökődnek végül, mert a rossz emberek végül mindenhonnan kilökődnek - (élet)idegen testként.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.