Több migráns kitört a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett, Leszbosz szigetén található Moria menekülttáborból, ahol tűz ütött ki. Többen közülük a magyar határ felé vehetik útjukat – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György azt mondta, hogy a menekülttáborban a befogadóképességénél jóval többen tartózkodnak, és a zsúfolt létesítményben a járvány megjelenése miatt a görög hatóság karantént rendelt el. Ez feszültséget okozott, a táborlakók demonstráltak. Több helyen tűz keletkezett, amelyben többen meg is sérültek.

A táborlakók rátámadtak a tűzoltókra, és a rohamrendőrök érkezése ellenére többen kitörtek a táborból, a sziget központi települései felé tartanak

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az események befolyásolják a migrációt a magyar határokon is, mivel a szigetről útnak indulók a balkáni útvonalon keresztül Szerbiába mehetnek, majd a magyar határon próbálhatnak bejutni az Európai Unió területére.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: idén eddig több mint 22 ezer határsértőt fogtak el a magyar határokon, és a tavalyi adatok többszörösére nőtt az embercsempészek száma. A migránsok a közbiztonsági mellett közegészségügyi veszélyt is jelentenek az európai állampolgárokra – fűzte hozzá.

Forrás: MTI, Népszava

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Ki a büdös isten haragja az a Bakondi György? Tudjuk ki ő? A katasztrófavédő debilnek kinéző kretén, az iskolázatlan tűzoltó altábornagy, a világhírű télügyi biztos, a mindenki üljön át egy másik autóba akciófilm és valóságshow (társ)rendezője, az olajszőkített belügyér elvtársa az erkölcsi pusztulásban, a bárgyú semmihez nem értő papagáj, a nyugalmazott migránsügyi belbiztonsági miniszterelnöki tanácsadó, bruttó 1 millió közpénz ellenében éktelen baromságokat bármikor összehordani képes seggarc. Akiről semmi olyasmi nem jut eszembe, amit a saját kútfejéből és született zsenijéből követett volna el, amitől jobb, biztonságosabb, élhetőbb hely lett ez az ország, aki már határőrnek is hülye volt, de kitartó seggnyalással felszopta-nyalta magát a személyiségzavar mellé és mindenhez ért, szakért, tájékoztat, betrappol mikrofonállványokkal csacsorászni, semmitmondani, tolni a síkbuta propagandát.Nem, a migránsok nem vehetik el a magyar emberek és főleg a szakemberek munkáját, azt csak Bakondi Györgyök fiai vehetik el, azért kell egyik autóból a másikba ülni és néhány centis hóban megfagyni, szerencsétlen pitiáner bűnözőket hónapokig hajszolni, egy három utcás zsákfaluban eltévedni terrorelhárításügyileg, mert mindenütt szakemberek helyett lojális semmihez nemértők ülnek. A vízellátás annyira marginális kérdés, hogy azt nyugodtan rá lehet bízni egy pénzügyi közmunkásra, a megbízhatóság a lényeg, ki nem szarja le a hozzáértést?" Ha van élő ember, aki úgy véli, hogy Bakondi ingyen olyan hülye, mint két pár Orbán-féle felemás gumicsizma árvíz idején, akkor nagyon sajnálom. Szóval a ifjabb és idősebb Bakondi (csak ők ketten) havi közel 2,5 millióba fájnak ennek az országnak, és ha Patrik ugyanolyan értelmes, mint az apja, remélhetőleg egységnyi idő alatt szétbassza, lerohasztja a vízműveket."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Ki a büdös isten haragja az a Bakondi György? Tudjuk ki ő? A katasztrófavédő debilnek kinéző kretén, az iskolázatlan tűzoltó altábornagy, a világhírű télügyi biztos, a mindenki üljön át egy másik autóba akciófilm és valóságshow (társ)rendezője, az olajszőkített belügyér elvtársa az erkölcsi pusztulásban, a bárgyú semmihez nem értő papagáj, a nyugalmazott migránsügyi belbiztonsági miniszterelnöki tanácsadó, bruttó 1 millió közpénz ellenében éktelen baromságokat bármikor összehordani képes seggarc. Akiről semmi olyasmi nem jut eszembe, amit a saját kútfejéből és született zsenijéből követett volna el, amitől jobb, biztonságosabb, élhetőbb hely lett ez az ország, aki már határőrnek is hülye volt, de kitartó seggnyalással felszopta-nyalta magát a személyiségzavar mellé és mindenhez ért, szakért, tájékoztat, betrappol mikrofonállványokkal csacsorászni, semmitmondani, tolni a síkbuta propagandát.Nem, a migránsok nem vehetik el a magyar emberek és főleg a szakemberek munkáját, azt csak Bakondi Györgyök fiai vehetik el, azért kell egyik autóból a másikba ülni és néhány centis hóban megfagyni, szerencsétlen pitiáner bűnözőket hónapokig hajszolni, egy három utcás zsákfaluban eltévedni terrorelhárításügyileg, mert mindenütt szakemberek helyett lojális semmihez nemértők ülnek. A vízellátás annyira marginális kérdés, hogy azt nyugodtan rá lehet bízni egy pénzügyi közmunkásra, a megbízhatóság a lényeg, ki nem szarja le a hozzáértést?" Ha van élő ember, aki úgy véli, hogy Bakondi ingyen olyan hülye, mint két pár Orbán-féle felemás gumicsizma árvíz idején, akkor nagyon sajnálom. Szóval a ifjabb és idősebb Bakondi (csak ők ketten) havi közel 2,5 millióba fájnak ennek az országnak, és ha Patrik ugyanolyan értelmes, mint az apja, remélhetőleg egységnyi idő alatt szétbassza, lerohasztja a vízműveket."
tudode
Na jó!
.
Azért volt idő, amikor a kétéltű csodabogár több millió bevándorlót várt a gazdaság fellendítése céljából:
.
----- Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
.
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
--------------------------------
.
Így kell az etetőből alfelet csinálni, ha őfélesége érdeke úgy kívánja, és még mindig itt piszmog az O1G vakcinával beoltottak etetőjéből.
legott
Az álhír, a megtévesztés, a félelemkeltés nagy tömeget elérő felületen, az nem kivizsgálandó?
Miért nem csapnak le Bakondi Györgyre, aki folytatólagosan követi el a fent említett bűnöket?

Háromszor csapjon le a TEK Bakondi Györgyre csúnyán! (a három csapás törvénye alapján)
Eladott Ország
Meg jönnek és jönnek a migránsok, egyre nagyobb hullámokban. Na, és ki az egyetlen ember, aki ettől meg tudja védeni az egész keresztény(!) Európát? Szánalmas és szomorú, hogy mennyire vezethetőek az emberek, hogy mennyire nem tanulnak semmit. "...mert vétkesek közt cinkos, aki néma." (Babits Mihály: Jónás könyve, harmadik rész) Én azért értékeltem különösen "rokafi" verzióját, mert nem állt meg Jónás megállapításánál: a vétkesek közt hallgatókból, a némákból cinkosok lesznek, maguk is vétkesek. De ezek közül a cinkosok közül még szólhatna valaki, amíg még nem késő. Ám aki közöttük is néma, az már több, mint vétkes: ők a bűnösök.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/38949079_986360778235323_685207228294103040_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=DlzwLxUKkWAAX-WDm5i&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=b3b9725faa17ffab72a3e7b276cab088&oe=5F6932F8
Clavigo
Oszt majd lesz pár vadász is,,meg focidrukker,,másik irányból...de azok mind immunisak.
kokopelli
@Eladott Ország: "Migránsok hiányában a veszély elmarad,de barnabőrű magyar polgárok jelentkezhetnek statisz-
táknak a kormányablakoknál! ! IQ50 alatti szinvonal előny,a kormányra való tekintettel!
Oposit
@Eladott Ország: Nagy valószínűséggel volt III/III-as volt belügyes, kitanult hithű példány.
kulabombaafityiszre
A hülye bakondit azért tartják,hogy hülye legyen.
Erre a célra tökéletesen megfelelő,ner kompatibilis.
Qqberci
Elfelejtette mondani, hogy Soros vette meg nekik a jegyet az útra és Gyurcsánytól kaptak térképet...
Ja és útközben füstölt durbincsot zabálnak...
volvós
Vén buzi pedofil köcsög vakondi elvtárs
mehetnél a picsába az istállóba...
volvós
..." A táborlakók rátámadtak a tűzoltókra, és a rohamrendőrök érkezése ellenére többen kitörtek a táborból, a sziget központi települései felé tartanak " ...
vajon melyik tudósítótól hallotta ez a köcsög riogató vakondí elvtárs ???
namihami
Miért kell kiírni, hogy a ""köz""tévé M1-es csatornáján? Hiszen máshová már évek óta nem is mehet. Már a Hír Tv-ből is kikopott, nekik is égő.
Az adóból 100 milliárdért tartott köztévénk (vagyis mi) pedig még fizet is neki.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
Pedig arrafelé a vírust efftársilag, ugye, még nem is ismerik!?
ómió
@Eladott Ország: Ezt még az Athina Híradó mondta be, tetüfi, vagy "csak" a de genere efftársi aljasságod hazudja?
legott
Bakondi, megtévesztő módon félelmet kelt sokakban nagy nyilvánosság előtt.
Bakondi egy rémhírterjesztő !!!
Kéretik ez alapján eljárni vele szemben!
legott
És ezt sorozatosan visszaeső módon követi el, a bűnének a mértékét, hatását nem érzékelve (pszichológiai teszt elvégzése erősen ajánlót), folyamatosan fenntartva a félelmet a lakosságban.
Bakondi egy büdös paraszt, akit lefizettek, hogy ezt a tettét elkövesse. Folytatólagosan.
Ki fizette le Bakondit a kormányból elcsalt, ellopott közpénzből?

A féloldalára lebénult Polt Péter, (gutaütés, kis csíra?) aki azért tanult sokat, hogy aljasabb gazember legyen, mint volt...
Ha Polt Péter nem tanult volna, most rendes ember lenne (talán).
De mivel Polt Péter sokat tanult, egy mocskosul aljas gazember lett. (igaz, ez csak a ténykedése után fog kiderülni, de végül mindig kiderül az igazság)

A féloldalára lebénult Polt Pétertől kérdezem: Mesélj már egy picit a mozgás öröméról.
Eladott Ország
@ómió: szeptember 11., 13:21 ♦ Orbán: A magánnyugdíjpénztárat megszüntettük értsd elloptuk, de mindenkinek lesz egyéni számlája...meg a jókurva édesanyja a rohadt bűnöző cigánynak!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118247031_3602672389744257_2015279491968547147_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=CMF0XE2-gzcAX9p9s4g&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=43af03e053a458ca76a48309a816a6e9&oe=5F7F7398
Vigyázzon katona útban van, húzzon a picsába, viszem a háromezer milliárd magánnyugdíj megtakarításokat!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116426000_2954171238024908_395400740755905091_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=nh1GxiaKQI8AX96tcXS&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f9d485c1e99b00bac976339f29698d7f&oe=5F6C90A4
ómió
@Eladott Ország: Már nem férnek a polcon a hazugságfrissítéseid, tetüfi, hogy így rám kell őket "döntened"? Nem én vagyok rájuk a "vevő", hanem az efftársaid! Vagy már nekik se kell? Értesítsd az Athina Műveket meg a Bajai Video Zrt-t, hogy "vegyenek vissza", mert "túltermeltek"!
ómió
@Horizont: Az nem tudom, mi, de, hogy nem a bolsi "langymelegbe", ahogy te, az biztos!
Clavigo
@ómió: Megint beakadt a lemez,,te gyagyás ?
legott
Már Oroszországot is csak a bevándorlók menthetik meg - milyen már ez?

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/oroszorszag_bevandorlokat_akar_de_bajban_van.682095.html

De ki akar(na) Oroszországba menni?
Egyszer elmentem.. igazából elvittek a Szovjetunióba, és bár ott basztam be először életemben (véletlenül), de soha többé nem megyek oda vissza - csak, ha nem visznek.
ómió
@Clavigo: Merthogy nálad igen, szarkupac!? Nem lopták még el az efftársaid?
ómió
@Eladott Ország: Minden cikknél az új Athina produktumot promózod, tetüfi? Korózs efftársad még zokon veszi!
ómió
@Horizont: Tudod, akik az egykori moszkvai segg langymelege helyett ma már a brüsszeliért vannak oda - mindegy, csak gazdi legyen alapon - a bukta proli internácizmus helyett a migránccsal is beérve, egy-egy Internacionálé eléneklés között "lankadatlanul - lehetőleg a normalitások ellenében - küzdve" az Európai Egyesült Államok eljöveteléért! Legalább a bandádra ismersz?
simmering73
A leszboszi táborból több igazoltan koronavírusos migráncs kitört, majd az első rendőrtől megkérdezték merre van a vasútállomás és mikor megy a legközelebbi vonat Magyarországra.
Peller Anikó
@Horizont: "durbincs + mindenszó egy nagy rakás szar. durbincs még külön is egy nagy rakás szar."

Nem tévesztettél el valamit? Mert a mindenszo hosszu óóó.:)
legott
Bakondit, most törném kerékbe - éppen most!
ómió
@Eladott Ország: Egyfolytában az "athinai igazságokat" tolod? Nem únod még?
ómió
@Eladott Ország: Kereteztesd már be magadnak az Athina "műveket" és ne nekem küldözgesd!
Yoda69
Vakondi elvtars miert nem aggodik az a 40 ezer migrans miatt, akiket O1G hozott a nyakunkra roggyant tonyo altal. Koztuk vajon hany koronavirusos van?
ómió
@Eladott Ország: Még mindig az "Athina Szonátánál" tartasz? Efftársilag hozzánőttél?
kokopelli
@Eladott Ország: ...ez az "ómió" nem egy öregek othonában lakó félnótás,akit egy kicsit kommentelni hagynak?
Két-három "dógot" leírt neki az ápolója? Pl. "Athina"-t mindenre,,a ragaszkodást az "efftársak" szóhoz, és a "ráha-
zudás" baromsághoz! Ennyire leépülhet valaki a mélynarancsos színtre? Gyógyíthatatatlan,mert talán veleszüle--
ett? Szomorú eset!...nekem a dal "omio babbino caro" (a trottyos öreg papa) jut eszembe!...(;-))
szegfue
@csak úgy...: Régen láttam ezt a jelenetet... nagyon jó! Kösz.!
szegfue
@Eladott Ország: Nagyon kedveltem Ranschburgot... tanulságos dolgokat mondott.
ómió
@Eladott Ország: Még mindig az "Athina Szonáta"? Végtelenítetted? Csak nem ez lett a Lenin Díj legújabb sine qua non-ja?
Eladott Ország
@szegfue: tegnap, 16:27 ♦ Ranschburg Jenő és Vekerdy ​​Tamás a két jeles pszichológus anno sokszor szerepeltek az M1-en.
szegfue
@Eladott Ország: Igy igaz! Bár Vekerdy nem jutott eszembe:(( Pedig őt is szerettem nézni, hallgatni.
ómió
@Eladott Ország: Felriadtál és megint "Athina Szonátára" váltottál? Na, brávó!
kokopelli
@Eladott Ország: (szept.16 ,15:38) csak azért kérdeztem,mert mást sem csinál,mint az általa kitalált értelmetlensé-
geket ismétli imamalomként!,...az "álzheimer kór" előnyeit kihasználva! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.