Kedden délután Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője is megjelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületénél, amit a hétfő éjjeli tüntetés után szimbolikusan elfoglaltak a hallgatók. A bejáratnál átadott nekik egy üveg bort és két cipót, majd váltott néhány szót a helyszínen levő Urfi Péter kollégánkkal. Azt mondta, „a szabadság nem egy alternatívája az emberi létezésnek, hanem kötelező a szabadságunkért küzdeni, és aki nem küzd érte, az elveszett”. Iványi szerint ahogy küzdeni kell a koronavírus ellen, úgy kell küzdeni a szabadságért is, hiszen „a szabadság ellen ható összes gonosz erő rombolni fog, ha nem állják útját”. „Áldozatot kell hozni, a szőlőszemből sem lesz bor, ha nem tapossák meg. Tudomásul kell venni, hogy ez vele jár.” Éppen a napokban derült ki, hogy a kormány az új tanévtől felére csökkenti, majd teljesen megvonja a MET iskoláinak eddigi többlettámogatását, így veszélybe került az intézmények működése.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Gyütt Mönt
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
Ez a végtelenül tisztességes lelkész is csak addig volt haver, míg számolatlanul kapta a lét. Ahogy a forrás apad, az ellenszenve nő.
Mondja valaki, hogy nem haszonelvű barátság volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Aki Én: No, ez egy jó kérdés. Biztosan hagyományból, mert ez a dolgok természete.
Lásd csak Budapest új berendezkedését. Újra azok kerültek pozícióba, akik már egyszer megmutatták vezetési, gazdasági tehecccségüket. És nem biztos, hogy jó ötlet volt újra előhozni őket a süllyesztőből.
Aki Én
@Eriksson: Nem tudom hogy jön ide Budapest ,,berendezkedése", de tudnod kell, hogy Karácsonyt nem azért választottuk, mert ő álmaink elképzelése, hanem egyetlen alternatíva volt a fidesz leváltására.
Akkor a fidesz elleni ellenszenv, hogy már bárki, csak ne ezek a tolvaj hazaárulók.
Eriksson
@Aki Én: Hogy másként tudnám elmagyarázni a hasonló folyamatokat? Csakis összehasonlítással.
És éppen nem Karácsonyról beszéltem, hanem az őt támogató és őáltala odakerült régi Demszky és Gyurcsányista munkatársakkról.
Szerinted ott nem játszik be a haveri érdekkör?
Gyütt Mönt
@Málna: 17:59 kétségtelen, az állam felajánlotta, hogy átveszi Iványiéktól az intézményeket. Most épp valami hasonló zajlik a SzFE-n, az állam el akarja venni a függetlenségüket és valami nemzet-keresztényi mázzal leönteni az egyetemet. Persze Iványiék eddigi eredményeit gyakorlatilag kisajátítanák és semmissé tennék őket. Erre megy ki a játék.
Málna
@Gyütt Mönt: Igen, ez megtörténhet akkor, ha az állam alkalmazottja vagy, ha tőle függsz. Mi is függünk a munkahelyünkön a főnökünktől, a tulajdonostól. Akinek ez nem tetszik, az csináljon saját vállalkozást, alapítson magánegyetemet, és akkor ő irányíthatja a dolgokat.
ila51
@Eriksson: ja ja , kérincsélni nagyon tudnak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.