Átadták szerdán a Somogy megyei Ságvár és Som közötti kerékpárutat, amely 627 millió forintos beruházással, a Terület- és településfejlesztési operatív program (tehát EUs- pénzből – a szerk.) 500 millió forintos támogatásával épült meg.

A kép tanúsága szerint még mindig nem sikerült egységesíteni a maszkviselési protkollt, no meg úgy fest, Müller Cecília is hiába tépi a száját a távolságtartás miatt. 

Hat fontos ember tülekedett egy kerékpárút-átadáson, a maszkviselés is megér egy misét
Bíró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Kecskés Gábor, Ságvár polgármestere, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Kovács Szilveszter, Som polgármestere és Witzmann Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője (b-j) átadja a Ságvár és Som között megépült 5,6 kilométeres kerékpárutat Ságváron 2020. szeptember 9-én. MTI/Varga György

A Ságváron rendezett ünnepélyes átadón Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: 2014 és 2020 között több mint 200 milliárd forintot fordítanak kerékpáros fejlesztésekre országszerte.

2010 óta több mint 1300 kilométer új kerékpáros útvonalat fejlesztettek Magyarországon – tette hozzá.

Ismertette: országosan több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény található, nagyrészt kerékpározásra kijelölt út, és mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja ki a biciklizőket.

Somogy megyében a Top támogatásával több mint 4,7 milliárd forintért mintegy 104 kilométer hosszon fejlődik a kerékpáros infrastruktúra, köztük a kaposvári közbringarendszer kialakítása – jegyezte meg.

Szintén uniós társfinanszírozással valósul meg a Szántód-Kőröshegy-Kereki, a Fonyód-Buzsák-Csisztafürdő-Somogyvámos és a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs közötti kerékpárút kiépítése, korszerűsítése. Az idén folytatódott a Balatoni Bringakör megújítása is, amihez csatlakozik a most elkészült Ságvár-Som szakasz; a tó déli partján, Balatonakarattyától Balatonberényig mindenütt zajlik az előkészítés – mondta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy megkezdődött a Budapest-Balaton összeköttetés építése, nyáron elkészült az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút és a Tisza-tó körbejárhatóságát biztosító bicikliút befejező szakasza Tiszafüred és Poroszló között.

Mosóczi László közölte azt is, augusztusban elkészült a Siófokot Dombóváron keresztül Péccsel összekötő turisztikai kerékpáros fejlesztés tanulmányterve.

Hangsúlyozta, hogy az ITM a kerékpározás infrastrukturális feltételeinek jobbításával a továbbiakban is támogatja a közlekedés zöldítését.

A meglévő hálózat bővítésével belátható időn belül 6000 kilométer önálló kerékpáros létesítmény lesz Magyarországon. A teljes kerékpározható hálózat, a kiépített kerékpárutak és kijelölt kerékpáros útvonalak hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert – jelentette ki.

Witzmann Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a kerékpárút újabb összeköttetést jelent két település 2700 lakosa számára.

Kecskés Gábor (Fidesz-KDNP), Ságvár polgármestere közölte: a Siófok-Ságvár kerékpárút folytatásaként a Vértes-Út Kft. kivitelezésében elkészült, 5,6 kilométer hosszú szakasz megépítéséhez a két település önkormányzata hitelből 72, illetve 55 millió forinttal járult hozzá.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Ha nem volt ott Szíjjártó helikopterrel, akkor szart sem ért az egész.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
kokopelli
@Nessy: Normális esetben egy "villanykörte" becsavarsához is csak három kormánytag kell!Kettö forgatja a létrát egy
meg tartja a "izzót"! Az okos O.V vezetőjük egyedül csinálná! Tartjaná fenn az izzót mert ö már tudja,hogy a föld forog!
(régi viccek nincsenek,csak újszülöttek) (;-))
advocat
@Gyütt Mönt: Így igaz! Vagy jachttal nem közelíthető meg?
lusta
@namihami: Az ügyes kis mókusok egy kis dióért behozták a Wieliczka-Krakkó 2-4 m széles kerékpárút megvalósulási tanulmányát, ahol a szélesség 2-3 méter, de az utak feletti átjáró 4 méter széles, a gyalogos forgalommal együtt, 18 670 méter hosszú és 9 613 942 złotyba kerül, ami durván 40 millió forint/km úgy, hogy közben még egy autópálya is beakad. A Poznani városháza felhívja az állampolgári költségvetés kezdeményezésnél a kerékpárút költsége kb. 24 millió/km. Wrocławban, a Grabiszyńska út mentén, ami egy nagyforgalmú, többsávos út, középen elkülönített vilamos közlekedéssel, egy 4 km-es széles kétirányú kerékpársztrádát építettek úgy, hogy új járdát, villamos megállót meg ezt, meg azt kellett egy nagyforgalmú út mentén, ahol nem mellesleg rengetegen laknak. Nem a prérin. Így került nekik 174 millió Ft/km-be.
Miről beszélünk?
kissé felnőttem
@Szeparepa2: és abba maradtak tőbben Hogy nem kell rá reagálni mert akkor nulla zsetont kap aztán éhezzen feje nincs esze se

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.