Hamarosan hatósági árasak lesznek a koronavírus-tesztek, az influenza elleni oltás pedig ingyenes lehet. Általános korlátozásokat nem tervez a kormány.

A Kossuth Rádión beszélt a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjúban. A hvg.hu cikke szerint a riporter elsőként azt kérdezte Orbántól, hogy mit kell szem előtt tartani a jelenlegi koronavírus-helyzetben. A kormányfő úgy látja, hogy a vírusjárvány első és második hulláma számos ponton különbözik, és így a védekezés is különbözni fog. A közös pont viszont az, hogy az idősekre oda kell figyelni, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak, ezért mindenkit arra kért, felelősséggel végezzék a munkájukat.

Orbán: hatósági árasak lesznek a vírustesztek, nem zárják be az iskolákat

Fotó, címlapkép: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A Kamaraerdei Úti Idősotthonra is kitért, arra kérve Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy levélírás helyett ne kísérletezzen, ez

nem egy biciklisáv, amit felfestenek, aztán vagy jó lesz, vagy nem.

A Főpolgármesteri Hivatal ugyanis csütörtökön este jelentette be, hogy az otthonban 29 fő betegedett meg és egy gondozott a kórházba szállítást követően elhunyt. 

A miniszterelnök elmondta, van egy "haditervük", aminek az első eleme volt a nemzeti konzultáció. Az ország az első hullámban minden adat szerint jól vizsgázott, a második hullámhoz kellő tapasztalat már megvan, és tudni kell, hogy mi az, amit az emberek elfogadnak, és mi az, amit nem – erre kellett a konzultáció. 

Orbán a konzultáció eredményét így foglalta össze:

Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön.

A kormányfő hozzátette, meg kell védeni az idősek életét, de az is cél, hogy az ország működőképességét is megvédjék. Szerdán a kormányülésen már hoztak döntéseket, szombaton ülésezik az operatív törzs, a gazdasági kabinet, a következő napokban egymás után hozzák a járványügyi intézkedéseket.

Orbán Viktor elárulta, általános korlátozásokra nem kell számítani, ha valahol egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor nem fogják bezárni, egyedi izolációk lesznek, csak akkor zárnak be egy intézményt, ha már semmilyen más eszközük nem maradt (megelőző döntések az idősotthonokra és kórházakra szóló látogatási tilalmak).

A kormányfő emondta, utasította Kásler Miklós emberi erőforrásminisztert, hogy aki kéri, annak ingyenes legyen az influenza elleni védőoltás, valamint hamarosan 

hatósági árasak lesznek a (koronavírus)tesztek.

A maszkviselést szigorúan fogják ellenőrizni, a kormányfő mindenkit felszólított, hogy legyenek felelősségteljesek és hordjanak maszkot.

Orbán kitért arra, hogy egyeztetett Donald Trumppal, majd arról beszélt, hogy jó úton haladnak azzal, hogy 

több munkahelyet hozzanak létre, mint amennyit a vírus miatt elvesztettek

A legnehezebb helyzetben a turizmus van Orbán szerint, Budapesten beszakadt az ágazat – magyarázta, majd ismét üzent a főpolgármesternek, mert hogy szerinte a fővárosnak még Tarlós idejéből maradt 100 milliárd forintja, abból 50-60 milliárdot a vállalkozások védelmére kell fordítani, és felsorolta a taxisokat, turisztikában dolgozókat. Szerinte ennek szükségességét a fővárosi önkormányzat is be fogja látni.

Orbán beígérte, a következő hetekben többet fog kommunikálni, elsősorban a Facebookon.

Visszamegyek Facebook-huszárnak

- kommentálta.

Arra a riporteri kérdésre, miszerint a tervekre honnan lesz pénz, Orbán bevallotta, hogy a költségvetési hiány nem jó, módosítani kellett rajta, mert ha nem így tesznek, lebénult volna az ország. A kormányfő szerint az intézkedések jók, de ami jobb, hogy a magyar emberek megbíznak a magyar kormányban. 

Ha pedig van bizalom, akkor van pénz

- mondta el, és hozzátette, a pénzhez még jó gazdaságvédelmi szakemberek is kellenek. 

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Elmehetnél már a qrva @nyádba.,,te faszfej.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Elmehetnél már a qrva @nyádba.,,te faszfej.
Aki Én
Tehát egy főpolgármester ne írjon levelet a kormányfőnek, aki nem mellesleg együttműködést ígért, mert az cinikusan és végtelenül suttyón visszaugat?

,,van egy "haditervük", aminek az első eleme volt a nemzeti konzultáció"
,,Orbán a konzultáció eredményét így foglalta össze:
Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön."

Robot kellett ahhoz, hogy ezt megállapítsátok?
idióta.
Clavigo
" a pénzhez még jó gazdaságvédelmi szakemberek is kellenek."...Én már rég kineveztem volna az Értelmesarcú Lölőt,,valami pénz-gazdaságügyi csúcsminiszternek... Zseniális a csávó,,és egyszerűen nem tud rontani...
tudode
Nagyon rábazsajgott az ország arra, hogy nem fogadta el Bajnai Gordon válságkezelő miniszterelnök ajánlatát!
.
Emiatt be kell érnie mindazoknak ezzel a szómágiás szakbarbárral:
.
Többször meghallgatom Bajnai Gordon 2012-es beszédét, akinek nem kenyere a mellédumálás:
.
---- Bajnai Gordon beszéde 2012. október 23.
.
www.youtube.com/watch?v=g-shV33Zvjw
----------------------------------------
.
Miközben a választásra jogosúltak 47%-a úgy megundorodott ettől a tingli, tangli szakbarbár csodabogaraktól, hogy vlaójában

--- innen, onnan csak 22%-ot tudott összekaparni a közjogilag érvénytelen hatapotyi, és
.
--. az ellenzék pedig tvisztán 21%-ot!!
--------------------------
.
Ma már az országnak nincs visszaút, csak annyi, hogy minden héten bebizonyítja a hatalom, és pénéhes pasi, hogy csak az ország vámszedői, és a tájékozatlanokhoz képeSS szólni!
.
Talán nem is tehet róla,
.
------ Fidesz evolúció
.
www.youtube.com/watch?v=llEmY6yushQ
--------------------------------------
.
Most már évtizedek kellenek ahhoz, hogy kiheverja az ország ezeket, a volt fiatal demokraták selejtjeinek a ténykedését!
.
Hallgatom Bajnai Gordon beszédét!
.
Vessen magára az az ország, amely nem fogadta el az ajánlatát, pedig fiatalabb mint az aki átvette a parancsnokságot szinte minden szinten!
Eladott Ország
A vizitdíj százszorosát kérik el Orbán és bűnöző bandája a koronavírus tesztért. Valakinek ki kell fizetni a "fürkészeket" ! Angliában és Németországban ingyen van a teszt Ha még kiutazok is olcsóbbra jön ki.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116872544_826871287846587_4629815354421533033_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=1mP4dRZk2WQAX_BrLnX&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=21c358efd4d34335d95c90cdd38380c1&oe=5F733D49
Németországban ingyenes a teszt ára:
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118616635_2248443885301002_1006478520408134097_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=E3K-CA3Sc4QAX_m1euQ&_nc_oc=AQlsu3I0Qs3-jABy9gzoyqmeDBH5WvfHAvyay42YXekkpujkHWHmk4-P7vdh-AF5i64&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=807d678c238df8f1994095d6ec9cf9a2&oe=5F71DDE3
Otthon elvégezhető ingyenes teszt sörrel
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117818613_3059272887454580_7995657706905676885_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ZxOSeijocQ0AX-fTWmw&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f4ed30fd68d8540b6e8b1f4af6d9b424&oe=5F6A8DFA
Dávid, Covid, Ovid...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117236744_2657702724491345_5886879356334463655_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sYFbLGNp5AEAX8CzC0Y&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=3e56156a8592f010e38aadfdbb3b1aec&oe=5F5D5994
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116872095_728154841306381_1200424334346861429_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tmTdMwQLW10AX_MYWdj&_nc_oc=AQmW2BBk9VIuolSE7Y8owkUx43ZuojqXOkCgyP7s3Wl__TBZAhDfoVi_31407soPY2A&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=509dd8af09c56ae63d815d10671cd160&oe=5F6D4462
lusta
Nem hatósáági árassá kell tenni, hanem ingyenessé. Ezzel megsúgta mindenkinek, nix ugri-bigri, itt tejelni kell.
RonaGyuri
@Aki Én: a konzultáció költségéből egy csomó ingyenes tesztet lehetett volna elvégezni!!! =))
Qqberci
Csutkány! Nem tudod, mi az, hogy ingyenes? Kérdezd meg a németeket!...
kereső
@Qqberci: Vagy a franciákat- az "új fiú" jó barát.
justhpeter
Orbán elmondta a szokásos pénteki sületlen "szentbeszédét", ahogy márciusban is. A beszéd értemét még a kutatók sem tartják megfelelőnek az elemzésre a primitív volta miatt.
SystemError
Érzitek ugye, hogy zéró azaz zéró segítség várható és ez a köcsög még szociális alapon sem szelektál sehogy. Nem is olyan rossz buli így ez neki. Jól keresnek rajta!

Tehát nincs ingyenes teszt. Szociális alapon se..
Nincs a gyerekét nevelőnek bértámogatás..
Nincs normális tesztelés

Kérdezem, hogy akkor mi a kurva anyjuk van és mire ment el több, mint 2000 milliárd abból, amit bértámogatásra hazudtak. Ez minden magyar családnak 700e-1millió forintot jelent leosztva. Látott ebből bárki bármit. Akár egy kurva 115 forintos maszkot? :)

Vajon a teszteletlen, haldokló birkák így is imádni fogják Orbánt, amikor a koronás kis családdal beközlik, hogy 3 teszt lesz a családnak körönként 160e-ért..:)
szegfue
Mégis mikor "lesz hatósági" ára a tesztnek? Ennek nem jövő, hanem jelen idejünek kellene lennie... ha már a költségvetés nem birja el az ingyenes tesztek összegét. Bár O.V. szerint "...Ha pedig van bizalom, akkor van pénz..." Nem is értem: én "bizalomra" még sohasem kaptam pénzt!:))
csak úgy....
nem értitek? köll a pénz szönyegre ,focira , lówellnesre...stb.
lusta
@justhpeter: A katonai kódfejtők most intenzíven dolgoznak az elhangoztt agyrém megfejtésén és a köz számára érthetővé tételén.
gina
Pökhendi kis szar, úgy csinál mintha ö lenne a világ okosa, pedig egy jellemtelen ,becstelen , gerinctelen nulla, nagy a szája mert még van elég beteg idióta követője,, semmit nem tett sem tesz a virussal kapcsolatban, csak a bábujait mozgatta azt is szarul, magát ünnepli ez a beteg diktátor, akkor lesz minden jó, ha eltünik a szinről és szabad lesz ez a nép !!!
Jozefina
Minden pénteken bebizonyíítja, hogy nem ért a kormányzáshoz, a válságkezeléshez!!!?? Hajrá összefogás!!!
ómió
Pedig az efftársak nyilván már a "trükkök százait" várnák!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
@Eladott Ország: Látom, "dübörög" az Athina Művek! Te meg "iszod" minden szavát!
solidedge
Milyen hatékonyan le tudta győzni az általa kreált fiktív ellenségeket. Most jött egy valóságos és ez annyira új neki hogy nem tud vele mit kezdeni.
legott
Orbán hatósági áras lesz.
Már ezt is el bírom fogadni.
Olyannyira befogadó vagyok... lettem.
A nyolcadik napon történt ez velem.

Mert mi történt a nyolcadik napon?
Arról nem szól a fáma.
Hát én történtem a nyolcadik napon.

A nyolcadik utas a benzinkutas.
Jaj de jó érzés...
Arra ébredtem, hogy már bebaszva is jó vagyok.

Rögtön el is kezdtem jógázni Esztivel.
Tíz percig tartott, Esztivel.
Eszti még bírta volna tovább, de én csak tíz percig bírtam.
Ezért bocsánatot is kértem Esztitől.
Hogy kértem bocsánatot Esztitől?
"Bocsánat!" - mondtam neki.
Eszti, nem biztos, hogy megbocsátott.
Pedig én komolyan gondoltam.
Eszti is komolyan gondolta?...

www.youtube.com/watch?v=pRrYdAYzUR8
legott
Például Esztitől tudtam meg, hogy a matracunknak nem csak eleje van, hanem vége is van.
Esztitől mindent megtudtam.
Imádom Esztit!
Clavigo
@ómió: Sötét vagy ,,mint egy belsőzseb. ,,meg buta vagy ,mint a radai rosseb. A Putris ezért kedvel téged..
ómió
@Clavigo:A Böszmefi hátsót fényesre nyaltad már, fajgyökér?! Ne tétovázz sokat, tetüfi, ott megvan hozzá számodra a "nagybolsevik világosság"!
ómió
@Eladott Ország: Így loptátok ki az állami nyugdíjkasszából a 3000 milliárdot, fajgyökér? Akkor ez maga az "efftársi tanulság"! Gondold végig, hol máshol lehet még alkalmaznotok! Aztán majd kormányon uccu! "Hadd szóljon" az efftársi lopás!
Clavigo
@ómió: Ne menj kirándulni erdőbe,,mert legyökerezel,,,,akkora tuskó vagy.. Öreg,,a sthil-fűrész megállna az agyadban...Hogy-hogy nem vagy még államtitkár,,miniszter ?
kissé felnőttem
magyarul megvettük egyszer közpénzen ugye ? ti meg megszabott árért ujra eladjátok ? nekünk? hát vicces,A szomszéd utolérése a célja a 8 asokat utálónak jó hogy 30 évre tervezi mindezt ( A 70-80 as évekbe utolérjük Ausztriát ja majd ha megállnak 50 évre akkor )
Ott megsúgom de hogy lásd INGYEN tesztelik a magyar alkalmazottaikat,pedik senki nem kötelezi Őket ugye?Lassan nem itt vagyunk otthon vagy kormány kéne szervizelni.
kokopelli
@Clavigo: nem érsz el az "o mio babbino"-nál semmit,mert az öreg már meszesedik! Felírták neki a "efftársi"...
" fajgyökeret"... ill. a "3000 milliárdot" is egy kis cetlire,mert biztos ami sicher" !...(;-))
kokopelli
@Clavigo: u.i.: ,nem hiszem,hogy a nyugat valamelyik országvezetője annyit foglalkozna a pandémiával,mint az
unatkozó hozzánemértő magyar ME! A szüleim elbeszélései alapján a Rákosi pajtás jut eszembe róla!!
ómió
@Clavigo: A magad példájától óvnál, fajtetü? Efftársilag így jártál? Melyik államtitkár voltál Böszme efftársad lopkovic kormányában?
ómió
@Eladott Ország: Újabb Athina produktum, fajgyökér? És te vagy a promótere? Megfúrtad Korózs efftársadat? Hát, neked már senki se "szent"?
csipetke
A teszteknek ingyenesnek kellene,hogy legyenek,merthogy az adónkból vették.Ráadásul sehol nem csinálják ilyen agyatlanul a tesztelést,mint itt.De ahol egy kásler miniszter tud lenni,ott igen nagy a baj. Külföldön dolgozó ismerősök mondják,hogy sátrak vannak felállítva,a delikvens odagurul kocsival,leveszik a mintát,és másnapra sms-ben,vagy imélben megkapják az eredményt.Nálunk lefoglalnak erre a célra rengeteg mentőautót,személyzettel,és a mentőszolgálattól az összes nélkülözhető kocsit,és hajnaltól késő estig járják az országot,de a fertőzött egyre több,így nemigen győzik.De nem csodálkozunk,mert ilyen kormány mellett ez nem fura
ómió
@Eladott Ország: Egyfolytában az "athinai igazságokat" tolod? Nem únod még?
ómió
@Eladott Ország: Kereteztesd már be magadnak az Athina "műveket" és ne nekem küldözgesd!
ómió
@Eladott Ország: Még mindig az "Athina Szonátánál" tartasz? Efftársilag hozzánőttél?
ómió
@Clavigo: Akkor a bandádból óbégatnék ki! Ahogy te!
kereső
Nem kell azokat bezárni kormányzatilag. Van ahol már egész osztályok-3-8 osztály van karanténban és a tanári kar fele. Amúgy fel nem foghatom, ha a fele karanténban van, a másik fele miért nincs?? Nem érintkeztek, vagy mi??,
Clavigo
@ómió: Mi van gyagyás ? Kidobtak a hajléktalanszállóról ?
ómió
@Clavigo: Az OPNI "hajléktalanjaként", fajkretén, másról is ezt feltételezed?
Kookas
@kissé felnőttem: nem szervizelni hanem a bontóba vinni.
SystemError
Hatósági áras lesz Orbán látogatása a Csillagban!
kereső
@SystemError: Látogassa a rossz nyavaja. Elég belőle most!, nem még majd látogassam.Bab levest ne vigyek neki??
SystemError
@kereső: Hogy ne lennék kíváncsi a gyógyszertől megvont sikoltozó, pánikoló gecire :)
kissé felnőttem
@Kookas: a végeredmény lehet ám ugyanaz szerviz javaslatra is selejteztek már.
gina
20 ezer forint egy teszt??? te mocskos gazember,, ez mindennek a teteje szemét csaló, elloptátok a nép pénzét és még mi fizessük a ti mocskaitokat---gondolom a bandátok tesztjeit ti saját zsebetekböl fizettétek nyomorultak !!! senkit nem gyülöltem ennyire mint ezt a szemét bandát!!!
ómió
@Eladott Ország: Nálad már az "Athina Szonáta" végtelenített? Netán ez a Lenin Díj legfrissebb sine qua non-ja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.