A karcagi nyomozók őrizetbe vették a helyi férfit.

Elgázolt egy biciklistát: azért menekült, mert nem volt jogsija

Ismeretlen személy közlekedett személygépkocsival Karcag belterületén, a Kungát utcában 2020. szeptember 12-én 18 óra körül, mikor a Kacsóh utca kereszteződésénél elütötte a védett úton közlekedő kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről – írják a rendőrség honlapján.

A beszerzett adatok alapján, és a helyi szolgálatirányító parancsnok személyismeretének köszönhetően a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt.

A 24 éves férfit a nyomozók elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, és a gyanúsított elmondása szerint, emiatt hajtott el a helyszínről. Az ütközést követően az autót pár utcával arrébb hátrahagyta és hazagyalogolt. A baleset során a biciklis súlyos sérülést szenvedett.

A Karcagi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása vétség, valamint közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.

(police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Ha NER-kompatibilis a tag, akkor enyhe ítélet várható.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2020. September 17., 21:23
Továbbjutott a Fehérvár Máltán
Itthon - 2020. September 17., 20:28
Gyászol Hajdú Péter