A Portfolió számításai szerint, Magyarországon egy-két héten belül olyan magas lehet a kórházban ápoltak száma, mint a koronavírus-járvány első hullámának csúcspontján. Orbán Viktor miniszterelnök jelzése szerint, tízezer szabad ágy van a koronavírusos betegeknek, és senki nem marad ellátatlanul. Induljunk ki ebből, mert ez egy nagyon fontos megállapításhoz vezet. A Portfólió szerint, a sok ezer lélegeztetőgép és kórházi ágy ugyanis első pillantásra azt jelenti, hogy az országban egyszerre akár több millió fertőzött lehet, a járvány akkor sem okozna az olasz vagy New York-i állapotokhoz hasonló tragédiát. Látszólag ez oda vezet, hogy a járványt igazából korlátozások nélkül (vagy a jelenlegi enyhe korlátozásokkal) szabadjára lehet engedni, nincsenek gazdasági károk. Sőt, az ország abban az esetben, ha egyszerre több millió fertőzöttel is meg tud birkózni, a járványon is túl lehet esni igen hamar. Néhány kellemetlen hónap, és túl vagyunk az egészen.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nekik az egész csak arra jó, hogy LOPJANAK és, hogy a nekik nem tetszőeket vegzálni lehessen! =))
kokopelli
Semmi probléma!A nyugati határátkelőknél "stop" lesz a "mádzsároknak"!...a szabadságra hazalátogatott kinti
munkavállalóknak is! (;-))
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.