Szeptember elején kezdte meg munkáját Szabó Rebeka, Karácsony Gergely állatvédelmi témákban illetékes főpolgármesteri megbízottja, így elkezdődik a kampányban beharangozott Állatvédelmi Charta pontjainak megvalósítása is. A frissen kinevezett fővárosi állatvédelmi ombudsman, Szabó Rebeka a 24.hu lapnak azt mondta, az állatszaporítók feltérképezése és felszámolása széleskörű összefogást és a civilekkel való együttműködést igényel, és nagyon fontos a lakosság meggyőzése: ne vásároljunk ilyen állatot. Közben már folynak az egyeztetések egy kedvezményes ivartalanítási program indításáról, és az állatvédelmi civil kerekasztalt is összehívják az ősz folyamán. Szabó Rebeka fővárosi állatvédelmi megbízatását társadalmi munkában látja el a zuglói alpolgármesteri feladatai mellett.

Szabó Rebeka lesz a főváros állatvédelemért felelős megbízottja. Már a programomban sokat beszéltem arról, hogy mennyire...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. szeptember 3., csütörtök

Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltként tavaly nyáron fogalmazta meg az úgynevezett Budapesti Állatvédelmi Charta létrehozását, ami „összefoglalja és rögzíti a Budapesten élő állatok értékének és természetes igényeinek elismerését”, illetve „azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a Budapesten társként és a természetben velünk élő állatokért megteszünk 2019. októberét követően”. Az első lépés meg is történt, amikor a főpolgármester Szabó Rebekát, a Párbeszéd Magyarországért alapító tagját, Zugló jelenlegi alpolgármesterét nevezte ki állatvédelmi „ombudsmanná”.

A hivatal közleménye szerint a politikus főpolgármesteri megbízottként, díjazás nélkül, társadalmi munkában látja el feladatát.

A biológus végzettségű, politikai karrierje előtt ökológus kutatóként dolgozó Szabó Rebeka a 24.hu lapnak elmondta, 

Budapesten csak kutyából közel negyedmillió él velünk társállatként, és a gazdátlan ebek száma is több ezerre tehető. Macskák esetén még megbecsülni sem lehet e kategóriákat

Hozzátette:

Az állatvédelmi charta első pontjai nem véletlenül a gazdátlan állatok számának visszaszorítását célozzák.

Szabó Rebeka szerint rendkívül fontos egy olyan önkormányzati ebrendészeti telep és egyben menhely kialakítása, amely nemcsak hatósági feladatait képes magas színvonalon ellátni, de az örökbefogadáshoz is megadja az optimális feltételeket. A lappal közölte azt is, 

az „Illatos út” költözése és megújulása még ebben az önkormányzati ciklusban végre elérhető célként körvonalazódik.

A charta pontjai közt szerepel a már Zuglóban is kipróbált kedvezményes ivartalanítási program kiterjesztése, illetve a kóbor állatok ivartalanításának támogatása, ezzel is kontroll alatt tartva az állományt.

Egy újabb pont a chartában, a

könyörtelen fellépés a szaporítók ellen a politikus szerint is igen ambiciózus törekvés

Az állatszaporítók feltérképezése és felszámolása ismét széleskörű összefogást és a civilekkel való együttműködést igényel, és nagyon fontos a lakosság meggyőzése: ne vásároljunk ilyen állatot.

A siker érdekében külön munkacsoportot alakítunk

– közölte Szabó a 24-hu-val.

Érdekes pont a chartában az állatvédelmi járőrszolgálatok erősítése és összehangolása.

Civil állatvédő járőrök, akik a várost járják, hívásra helyszínre is mennek, állatot fognak be, vagy szükség szerint (például állatkínzás esetén) rendőri intézkedést kérnek. 

További terv az is, hogy a főváros támogatni fogja a kerületeket „színvonalas kutyafuttatók” kialakításában. Szabó Rebeka szerint is szükség van ilyenekre, de egyetért azzal, hogy önmagában a kutyafuttatók nem oldják meg a kutyák, kutyatartók és a környék lakossága közt rendre kialakuló vitás kérdéseket, problémákat.

Leginkább a gazdák érzékenyítésére lenne szükség, odafigyelni egymásra, és mindennek alapjaként elérni a kutyák legalább alapvető képzését.

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Nagyon helyes. Az állatvédelem ott kezdődik, hogy nem az agyonkínzott, öregségéig elletett, utána utcára dobott anyaállat kölykeit vesszük meg, csak mert az olcsó. (Nem is olcsóbb hosszútávon, mikor mindenféle orvosi kezelést kell biztosítani neki, hiszen törzskönyv nélkül bármilyen betegsége lehet) Akinek nincs pénze fajtatiszta állatra, nem biztos, hogy ragaszkodnia kell akkor a kutyatartáshoz. Lehet menni önkénteskedni menhelyre, ott gondozhat, sétáltathat kedvére. Ja, hogy az a kutyákról szól és nem saját, önző vágyairól...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Borsó
Nagyon helyes. Az állatvédelem ott kezdődik, hogy nem az agyonkínzott, öregségéig elletett, utána utcára dobott anyaállat kölykeit vesszük meg, csak mert az olcsó. (Nem is olcsóbb hosszútávon, mikor mindenféle orvosi kezelést kell biztosítani neki, hiszen törzskönyv nélkül bármilyen betegsége lehet) Akinek nincs pénze fajtatiszta állatra, nem biztos, hogy ragaszkodnia kell akkor a kutyatartáshoz. Lehet menni önkénteskedni menhelyre, ott gondozhat, sétáltathat kedvére. Ja, hogy az a kutyákról szól és nem saját, önző vágyairól...
Pálinkás Pál
@Borsó: Te egy igazi mocskos bunkó vagy!!! Tökömnek se kéne a fajtiszta .túltenyésztett, lehellettől is megfázó kutya...
mielőtt okoskodnál ,régebben német juhászaim voltak...pont azért tudom hogy a fajtiszta kutyákra sokkal többet otthagysz az állatorvosnál!!! az állatvédelem ott kezdődne hogy a teféléknek befogják a száját!!! Éppen az ilyen kutyákat kell megvenni,mert jobb esetben menhelyre kerülnek,rosszabban meg agyonüti őket a "gazda" ha nem tudja eladni!!! úgy látom a hülyék ma nagyon elemükben vannak!!! ismét egy "remek" ötlet karácsonytól...
ágimami
@Borsó: Tökéletesen egyetértek!! Végre történik valami! Nagyon tudom sajnálni a sok utcára kirekott állatot, akiket mint egy db. rongyot dobnak ki a szerintem NEM gazdák!! A menhelyek túlzsúfoltak, reméljük az ivartalanítással is sok gond megoldódik.
Pálinkás Pál
@ágimami: látom nem érted a cikket...áruld csak el nekem,miért is nem kell az ilyen kutyusokat megvenni,hogy biztos helyre kerüljenek???
ágimami
@Pálinkás Pál: Nekünk is van egy kislány yorki kutyusunk, igaz nem fajtatiszta, de ismert tenyésztőtől vettük már lassan 2 éve, 2 hónaposan és az egész család imádja!!
Az unokámék kb. fél éve hoztak el a menhelyről egy 8 hónapos terriert, azt a ragaszkodást...látni kellene!!
Azért @Borsó: -nak írt hozzászólásod, szerintem kicsit durva! Sok szaporítót - nem tenyésztőt - ismerünk, irdatlan állapotok vannak náluk!! Na ezeket kellene felszámolni!!!
Pálinkás Pál
@ágimami: azzal nincs is semmi bajom, de kicsit durva hogy "Ne vásároljunk ilyen állatot"..szerinted ha nem veszi meg senki őket,mi lesz velük???
ágimami
@Pálinkás Pál: Értettem a cikket!
Tényleg tudom sajnálni azokat a szerencsétlen állatokat, akik olyan szaporítóknál vannak, akiknek hasonló körülményeket biztosítanék, mint ahogy tartják a szegény állatokat! Azért is írtam, hogy ezekkel a szaporítók ellen kellene fellépni. Sajnos van a rokonságunkban legalább 3 család akik ilyen helyről vettek kutyust nem kevés pénzért, pár évet éltek, annyira betegesek voltak, hogy a végén el kellett altatni őket! Az állatorvos is teljesen le volt döbbenve az állapotukon.
Ezért tartom jó ötletnek az ivartalanítást.
Eriksson
@Pálinkás Pál: A fajtatiszta ebek tenyésztése meg ami vele jár, sok befektetéssel, vesződséggel járó üzletág. Világviszonylatban. Erre jön egy nagytudású Karácsony Gergely és társállatai, akik majd megmondják a frankót, hogy milyen kutyákat kell és lehet tartani.
Nem is tudom mi lenne nélkülük.
Pálinkás Pál
@Eriksson: mit vársz a levegővédő bicikli fantól...? Te tudsz valami olyan rendeletéről, ami bárkinek jó lenne??
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Eriksson
@Pálinkás Pál: Már szívesen hallanék olyanról is.
Gauntlet
fajtiszta vagy se , megérdemlik a szeretetet és egy jó gazdit.nem tehetnek róla pénzéhes szaporítóktól születtek !
:(
Jozefina
Az állatorvosoknak, állatklinikáknai is van felelősségük az illegális szaporítók felderítésében, na és persze a tenyésztő környezetének!!!
Borsó
@Pálinkás Pál: “ Te egy igazi mocskos bunkó vagy!!!“
Jó estét neked is. Tudod, amikor másokra jelzőket szórsz, akkor valójában saját értelmi szintedet mutatod be.

“ Tökömnek se kéne a fajtiszta .túltenyésztett, lehellettől is megfázó kutya...”
Először is tanuld meg a fajtiszta és a fajtAtiszta közötti különbséget. Másodszor “túltenyészteni” pont a szaporítók szoktak, mikor az oltatlan, féregtelenítést-kullancsirtót sosem látott tüzelő szukát összezárják akár saját apjával, vagy testvérével is.

“ mielőtt okoskodnál ,régebben német juhászaim voltak...”
Nagy összegben fogadni mertem volna. A magadfajta pitbull, vagy németjuhász nélkül nem érzi magát férfinak.

“ pont azért tudom hogy a fajtiszta kutyákra sokkal többet otthagysz az állatorvosnál!!! ”
Hát persze. Az oltott, szűréseken résztvett, minőségi táppal etetett, törzskönyvvel igazoltan egészséges szülők kölykei nyilván betegesebbek, mint a szaporítók férges, sovány, hathetesen kidobált kiskutyái. És azt is egy szóra elhiszem neked, hogy volt száz-százötven ezred németjuhászonként. Jaja.

“ az állatvédelem ott kezdődne hogy a teféléknek befogják a száját!!! ”
Újabb teljesen felesleges, csak saját dühkezelési problémáidról árulkodó kirohanás.

“ Éppen az ilyen kutyákat kell megvenni,mert jobb esetben menhelyre kerülnek,rosszabban meg agyonüti őket a "gazda" ha nem tudja eladni!!! ”
Ez így van. De ha megveszed őket, akkor a “gazda” újra meg újra elletni fogja a szukáit, mivel kap a kölykökért pár ezrest. Hoppá, ez eddig eszedbe sem jutott, hogy valójában a szaporítók vevői hozzák létre ezt az ördögi kört? Az előre (vagy bárhogyan) gondolkodás nem a te erősséged.

“ úgy látom a hülyék ma nagyon elemükben vannak!!!“
Szeretem, ha valaki, aki ilyen csillogóan brilliáns eszméket hirdet, utólag még dühödten szitkozódik is a többiek butasága miatt. Mert gondolom nem önirónia volt, valahogy az nem rád vallana.
Pálinkás Pál
@Borsó: No most ...szép hosszan elemezgettél...bár nem sok veleje volt...a szaporítókat szigorúan megbüntetni...nem az6 a szerencsétlen kisállat tehet róla hogy elhülyül az emberiség...aztán...amiért a "fajtiszta" állatokkal tele az állatorvosi rendelő...az pont azért van amit itt említesz..a tenyésztők, pont az általad említettek miatt kiölik az állatokból az immunitást...a fajták elemzésébe nem megyek bele...látom igen ellene vagy a munkakutyáknak...egy kutya nem azért barát ,mert papírja van...és hogy hogy tartod ,az a te felelősséged,nem az állaté!!!...táp...érdekelt vagy valamelyikben??? ha hiszed ,ha nem, a természet nem tápot zabálni alkotta meg a kutyát...tudod, a kutya húsevő...bármilyen hihetetlenül is hangzik...persze igazad van ,nem ismerem a túlnemesített szobacirkálókat, lehet hogy már nem is ehetnek húst??? vagy csontot sem lehet adni nekik,mert megsérülnek???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.