Radikális lépés.

Hatalmas bejelentést tett az SZFE a tanévkezdésről – kikiáltották a tanköztársaságot

Úgynevezett kísérleti tanköztársaságot hirdetnek a színművészetis egyetemisták.

Upor László, SZFE szeptember végén távozó rektorhelyettese azzal kezdte, hogy a múlt heti rektori határozat értelmében megkezdik a tanévet. Ezzel együtt továbbra is folytatódnak a tiltakozások és nem adják fel a korábbi követeléseiket. Az egyetem közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához. Azt is elmondta, kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, aminek a tevékenységébe beleférnek a hagyományosnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok és az egyetem helyzetére reflektáló akciók.

Nyitott, szabad, folyton változó egyetem vagyunk és azok is akarunk maradni

– mondta Upor.

Forrás: HVG

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: a te szakmádat ki járatja le tibim? :) na eriggy má.. (melózni)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Shikari: a te szakmádat ki járatja le tibim? :) na eriggy má.. (melózni)
Béla333
Lehet, hogy érdemes lett volna a hatalmi döntés előtt konzultálni, egyeztetni, párbeszédet folytatni.
Bár a Fidesz azt sem tudja, hogy mit is jelentenek ezek a szavak...
Nessy
@Shikari: Ezt az eddig ott végzett remek színészeinkről is így gondolod?
Igaz, Vidnyánszky a futottak még kategóriában van, és legnagyobb "teljesítménye" a Nemzeti padlóra küldése, és a kaposvári színész képzés szétverése! Éljen, vivát, hurrá, banzáj!
Nyírfa
Tisztelettel gratulálok! Ez egy valódi, XXI. századi szellemi forradalom: békés, határozott, következetes, haladó, intelligens, kulturált. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni erről a lépésről.
További termékeny munkálkodást kívánok, és köszönöm a példamutatást!
Eladott Ország
@Shikari: ma, 12:14 ♦ A liberalizmus tette a nyugatot naggyá. Az Orbáni illiberalizmus tette Magyarországot sötétté és nevetségessé. Nem csak a liberalizmus foka magas hanem a bérek a nyugdíj a sajtószabadság...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118512894_3653215188063352_4807629628658241321_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PzDF7_a6u5cAX-dmuZE&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a40d356a3707d0e0a705852cb3aefafa&oe=5F7F81BB
Nyírfa
@sgl: Nem ismertem az előéletét, köszi az infókat!
verőce21
"a diákok elkeseredetten folytatják tanulmányaikat" - de rá fognak jönni nem is volt olyan “jó buli”…

Benkő P. személyében végre megszólalt egy józanul gondolkodó, "belülről" látó ember is...!
verőce21
Le kell kapcsolni az áramot és az internetet. A szervezők ellen jogi úton kell eljárni, mert amit most tesznek az jogszabálysértő!
csipetke
Nagyon helyes! A nyakukba ültetik vidnyánszkit,aki hatalomért,és még több pénzért mindenre IS hajlandó.Van az a pénz,hogy eladta a lelkét az ördögnek.Ha nem ilyen bunkó,tapló módon közeledik az SZFE tanáraihoz,diákjaihoz,talán más lett volna a helyzet.De a gyökér vidnyánszki első dolga volt,hogy fikázza a tanárokat,diákokat az idióta nyilatkozataiban,és baromira csodálkozik,hogy az SZFE-n a hátuk közepére se kívánnak egy ilyen gyökeret.Láttam vele riportot,egy rendkívül ostoba ember. Másrészt egyáltalán nem vették figyelembe a tanárok,diákok kívánságát,hogy a kuratóriumban legyen közülük is valaki.Összekukáztak vidnyánszkin kívül két olyan fazont,akiknek semmi közük a színjátszáshoz,de gulyás azt mondta,ezek az emberek tettek már valamit az asztalra.Valószínűleg elég sok került arra az asztalra,ha orbántól ilyen posztot kaptak.Vidnyánszki most valahol azt nyilatkozta,hogy ő egyenes gerincű embereket akar nevelni. Háát,egy olyan ember,aki gerinctelen,nehezen nevelhetne gerinces embereket.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Nessy
@csipetke:
Vidnyánszky eddigi munkásságát, és jelenlegi inkorrekt viselkedését látva, el lehet mondani a diákoknak a költő kissé módosított soraival:
S hogy sorsotok előre nézzétek, vigyázó szemetek Kaposvárra vessétek!
Málna
Én megadnám nekik az autonómiát, meg mindenki másnak is, aki ennyire akarja. De akkor anyagilag is...
csak úgy....
@verőce21: az OLAF fényeskedjék fölötted.
csak úgy....
@Shikari: rotyog benned a sztalinista vér! ha nem vettek föl iskola örnek,gondolod,hogy börtönörnek köllesz?
Peller Anikó
@verőce21: Verőke, anyukádról kapcsold le a lélegeztetőgépet amikor jogszabályt alkotnak róla. Mert a szabál az zabál.
verőce21
@csak úgy...: Ezt te mondod, aki a Magyarországnak járó földalapú támogatásból élsz?
verőce21
@Peller Anikó: A nép messze nem ért egyet ezzel az SZFE csürhével, sőt undorítónak tartja tevékenységüket.
silber13
@Shikari:Ez a gyujtoatogatósdi a te agszülmnnyed pubi, mert te hajlamos vagy az ilyesmire.Vann benned egy jókoa herosztrátoszi vonás
verőce21
Kellene egy olyan Színművészeti Főiskola, ahol a hallgatók nem a harcos anarchista forradalmár szerepet alakítják –, hanem komolyan készülnek a hivatásukra.
Szerintem, a hangadókat el kell távolítani a főiskoláról. Annyira ostobák, hogy nem veszik észre, hogy csak alantas politikai célokra használják őket!
Akkor kétlem, hogy kellenek-e nekünk ilyen színészek?
csak úgy....
@Málna: és a túlfizetett, rongylábu focistákról mi a véleményed?
náluk mikortól csökkentenéd vagy szüntetnéd be az anyagiakat?
gondolom, most jön a szokásos,mert az más tészta!
a humoristád drága hobbiját nem mered vagy nem akarod kritizálni,csak azokat akik öt és a sleppjét kritizálják!?
csak úgy....
@verőce21: te keversz valakivel a fideszböl.
Peller Anikó
@Horizont: "durbincs + mindenszó egy nagy rakás szar. durbincs még külön is egy nagy rakás szar."

Nem tévesztettél el valamit? Mert a mindenszo hosszu óóó.:)
Málna
@csak úgy...: Hogy jönnek ide a focisták? Ők is autonómiát akarnak? Akkor adjuk meg nekik is...
csipetke
@Nessy: 13:07 Azért az is sokmindent elárul erről a dagadt migráncsról,hogy a saját fia se állt mellé,ő is a többi diák között tüntetett.De az is tökjó,hogy külföldi,nagynevű színészek is melléjük álltak.Mindenki látja,hogy mi megy ebben a szerencsétlen országban,csak ezek a trollok nem,akik itt irkálják a rengeteg ostobaságot.Bár lehet,hogy ezzel keresik a kenyerüket,ami nagyon szomorú
Jozefina
Nagyon ötletes és találó? Csak ne adják fel és ne alkudjanak meg senkivel!!! Példát mutatnak a többi oktatási intézménynek, ahol már részben katonai felügyelet van!!!
Málna
@csak úgy...: Most mi rosszat mondtam? Szerinted nem kellene megadni az autonómiát annak, aki szeretné?
csipetke
@verőce21: 13:34 Te miről beszélsz?150 éve így működik a színművészeti, jól.Jó színészek kerültek ki onnan,anélkül,hogy a politika beleugatott volna. Sajnos orbánnak ez rettentően piszkálta a csőrét,hogy ott önállóan gondolkodó emberek tanítanak,és erre oktatták a diákokat is.Azt mondta,hogy az egy ellenzéki fészek,amit meg kell szüntetni.Nézd már meg orbán kormányát,egyiknek sincs saját gondolata,mert a puhos majd megmondja ki,mit gondolhat.Egyébként ki a bánat használná fel a diákokat politikai célokra?Semmi baj nem volt ott,ameddig orbán oda nem küldte ezt a dagadt migráncsot,aki ráadásul hihetetlenül ostoba,és tapló modorú
csak úgy....
@Málna: a fociakadémikra köll a pénz ,más minden és mindenki le van zarva de ez neked magos,mint tehénnek a farzseb.
föl sem lehet sorolni,hogy kik ellen uszított már a fidesz,persze ez lesz a vesztük..
csipetke
@sgl: 13:42 Elolvastam,nem semmi.Otthon a fatornyos kis falujában Ukrajna-alsón nem volt senki.Idejött,hátha itt lesz valaki.
Hát eddig csak a botrányhős,és seggnyalonc szerep jött össze neki
Málna
@csak úgy...: Azt mondd már meg, hogy jön ez most ide! Az SZFE-re talán nem megy a pénz? Miből gazdálkodnak szerinted? Miből akarnak önállóskodni?
legott
Eddig csak történelemkönyvekben olvastam, hogy én is írhatom a történelmet.

Eljött az "énidőm".

Ez már háború.
A hatalom ellen.
Teccik nekem!
(norvégul, hogy van, hogy "Teccik nekem?"
Aki Én
@Málna: Te igen, mert nem érted mi történik itt.
csak úgy....
@Málna: bsszus,te már egy globális probléma vagy mint a humoristád,aki számolatlanul tölti a lét a fociba,lölöbe a közvetlen és fideszes családba.
neked nem tünt föl,hogy a kedvenc humoristád a 80-as évek végétöl hisztizett és tüncikézett,kordont bontott a jogaiért,míg nem lett belüle góré?
szedd elö az eszöd ha mart belüle a spájzban...
Málna
@csak úgy...: Olyan hülyeségeket beszélsz mindig, aminek köze nincs a témához. Legalább vicces lennél, de még az sem vagy.
Nessy
@csak úgy...: Az már rég volt! A szelektív rövidtávú memória tartományából ilyen távoli események kiesnek.
Aki Én
@Málna: De, vicces. És még igaza is van, csak megint hülye vagy. A focira költött százmilliárdokat siratnád ennyire, te!
Aki Én
@Shikari: 12:11 Megint igazad van, ezek mindenre képesek. Ne csodálkozz, mikor fegyverrel kergetnek az utcán. Ez minden vágyuk, megmondták:

www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
csak úgy....
@Málna: szándékosan nem szeretnélek téged megnevettetni , az számomra siralmas vóna! nem vagyok én bohóc mint a kedvenc humoriskád..
ómió
Március 21-ig mégsem várhattak! Pedig az lett volna a "stílszerű"!
Málna
@Aki Én: Vicces? Csak úgy...? Most csak viccelsz, ugye?
Mindig ugyanazt mantrázzátok. Ne hagyjátok megzavarni magatokat más témával, mert még elveszítitek a fonalat.
Aki Én
@verőce21: 12:45 Már számtalan ,,belülről látó" ember szólalt meg. Erre most jössz az egyetlen fidesznek propagáló, felfüggesztett börtönbüntetést kapó alakkal? Hát már csak ennyi jut nektek, csupa bűnöző? És még dicsekszel is vele?
Málna
@csak úgy...: Pedig az vagy, csak nem jó értelemben. De nem akarlak ezzel bántani, mert nem tehetsz róla. Az egyetlen, amiről tehetsz, hogy kiállsz a reflektorfénybe.
csak úgy....
@Málna: miért nem veszed föl a kapcsolatot a kedvenc bohócoddal és hagysz bennünket békibe? eselleg te vagy a shikarira és az erikksonra a ráadás?
mit vétett a magyar,hogy a ti hülyeségeiteket is el köll neki viselni?
légy szerény mint orbán.
verőce21
Azért ilyenkor az ember tényleg félrenyeli a bébitápszert...:)

Harminc éve hagyjuk, hogy virtigli kommunisták, komcsik egymás közötti leszámolásából megmenekültek, közöttük tömegével a különböző titkos kommunista hálózatok "nyílt társadalmi" emberei, neveljék a gyerekeinket..., diktálják a "kultúrát".
Hagytuk eddig, hogy döntő hatással legyenek a történelem és irodalom oktatásra, a teljes vizuális kultúrára, a színházakra, írják a tankönyveket, mindenre, ami tömegkommunikáció. 

Gyakorlatilag az ország teljes hangulatára rátelepedni akaró külföldi ügynökhálózattal...
csak úgy....
@verőce21: a külföldi ügynökök! :) magyarország egy bolha szar a térképen! a parlament ,telis tele volt komcsikkal,libbsikkel meg illibsikkel , ...szélkakasból egy egész baromfi udvar.
tudsz valamit a letelepedési kötvényesekröl ? -lassan nekik is fizet a magyar..
Namely
@csak úgy...: Merjünk kicsik lenni? Boahhhhhh.

A cikkhez:
Zúgjon a Vörös Csepel!!!
Éljen a kommunizmus!

"1.Még, még, még és még!
A burzsujnak soha nem elég.
Lásd, lásd, lásd, már lásd,
A sorsod az elpusztulás!
Az országnak harmada éhengebed,
Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend.
A gégédre hurkol statáriumot,
És tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Propperek, Peyerek.

Vörös Csepel, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban,
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább!
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!

2.Rég, rég, rég volt, rég.
A szovjetek emléke ég!
Most, most, most és most,
A burzsoá rendet taposd!
Ha dolgozol, vagy ha nem egyforma kín,
Elpusztulsz a burzsujok éhbérein,
Grófi földön a gyűlölet nő.
Egy tányér levest oda löttyent eléd,
És szólni, ha mersz, sortüzet küld beléd,
Véres számolás órája jő.

Vörös Csepel, zúgjon a hangod!...

3.Tudd, tudd, tudd, hát tudd!
Már gyújtják az új háborút.
Vedd, vedd, vedd és vedd
Kézhez a fegyveredet!
A szovjetek ellen, ha áll a menet,
Hát küldd a pokolba a tisztjeidet,
Fordítsd rájuk a puska csövet!
Hogy vesszen, hogy vesszen a burzsoá rend.
Ez a láng, ez a harc új uralmat teremt,
Dolgozók hatalmát, szovjetet."

De nem lehetne inkább, hogy a patkány fajkommunisták kitakarodnának máshova élősködni?
csak úgy....
@Namely: jól nyomod,éljen a fidesz és a focialista orbánság...
Nessy
@csak úgy...: Nem lassan, már tavaly is kb. 40 milliárdot!
Nessy
@csak úgy...: Az örök és megbonthatatlan Orbán - Putyin barátságot se feledd!
Namely
@csak úgy...: A fenti "tanköztársaságnak" (:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD) mi köze van a Fideszhez??? Megosztanád velem?

@Nessy: És a fenti eseménynek mi köze Putyinhoz? Hát Orbánhoz?

Nyilvánvalóan semmi.
Málna
@csak úgy...: Most nagyon ellentmondasz magadnak. Te szoktál hozzám szólni, én általában nem veszlek figyelembe, mert nem írsz semmi érdemlegeset. Csak reagálok rád, próbálok értelmesen beszélgetni veled - most is megpróbáltam - de ez mindig azonnal kudarcba fullad.
Nincs mire szerénynek lennem. ITT nincs.
justhpeter
Hajaj ! Amiben bármilyen formában benne van a köztársaság szó az nem jön be fideSS-kdnp birkáinak, mert nem egyezik az Orbán összesben olvasott eszement baromságokkal.
csak úgy....
@Málna: most síró görcs kerüget,hogy nem veszel figyelembe,pedíg én annyira adok és teszek a véleményedre,hogy az már na.
légy hozzám olyan mint a ruszki vakcina a covidhoz,ne rejagálj rám,- de attu én még lehetek és vagyok!
különben a jól képzett shikari kollégád sem szerény, igazad vagyon...,te se legyél az
verőce21
@csak úgy...: A magyar neked fizet, a Magyarországnak járó földalapú támogatásból, Németországba, @csak húgy...:)
verőce21
@sgl: Te ki vagy, illent még nem ettem, Sugarluzer!
csak úgy....
@verőce21: az ányád pétschája hazúg tutajos ,nekem nem fizetnek inkább lógnak egy vagyonnal! nem részletezem mert te ehhez hülye..
csak úgy....
@verőce21: tudod,hogy mi a különbség közted és shikari között?
ö a buta tenyészetböl származik az orbáni birtokáról ,te meg az aljasból..
verőce21
@csak úgy...: A végén pedig kiderülhet, hogy te lógsz...!
csak úgy....
@Pegero: közted és az elvtársaid között!
csak úgy....
@verőce21: a málna elvtársnöd keres hozzád hasonló humoriskákat...
verőce21
@csak úgy...: Pedig már becstelen, társadalomból kitaszított személyedben megtalálta a bohócot...!
karma1
@csak úgy...: Picit pontositlak, bocsi: a letelepedesi kotvenyeket MAR 2 eve el kellett kezdeni visszafizetni, mert az elsoket 2013-ban vettek meg... 5 eves futamidore, +kamat+hozam+ unios utlevel NEM 5 evre, hanem az illeto elete vegeig! ENNEK kotvenynek a visszafizetesere kellett felvenni a marha rossz kondicioju hiteleket, mert amugy erre nincs love'
karma1
@Málna: Latszik, hogy mekkora bunko proszto vagy: a budos eletben nem hallottal meg az "egyetemi autonomiarol" ami MINDEN egyetemnek kijar, alapjogkent. Dehat te csak egy hulye troll vagym, honnan tudnad ezeket az alapveto dolgokat? Ennek ellenere az allamnak akkor is tamogatnia kell az egyetemeket is, ha nem ugathat bele mindenbe - amit mostantol szeretett volna megvaltoztatni, csak eppen a juozan diakok belekoptek a levesbe! Az 1848-as szabadsagharc utan , a so'tlan-kegyetlen Bach-korszakban a Habsburgok nem mertek belepofazni a magyar egyetemek autonomiajaba, annyira tiszteltek a torvenyeket. Akkor ez a karpataljai disznoipasztor milyen alapon vindikalna maganak a jogot az erobol valo egyetemi vezetesre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.