Sem a kormánypárti, sem az ellenzéki jelöltből nem kértek a lakosok.

Súlyos vereséget szenvedett a Fidesz Hajdúszoboszlón, bukták a körzetet
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a hajdúszoboszlói 8-as számú választókörzetben, mert a körzet tavaly októberben megválasztott képviselője, a fideszes Török Péter Endre januárban lemondott. Török a tavalyi önkormányzati választáson mindössze 53 szavazattal verte meg Jónás Kálmánt, aki nem sokkal a referendum előtt lépett ki a Jobbikból.

A hajdúszoboszlói önkormányzat honlapján közzétett jegyzőkönyv szerint az alábbi végeredmény született:

Jónás Kálmán (független): 350 szavazat (47 százalék)

Nagy Balázs (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért): 272 szavazat (36,5 százalék)

Kovács Tibor (Momentum): 123 szavazat (16,5 százalék)

A választói névjegyzékben 2597-en szerepelnek, 750-en voksoltak, ebből 745 volt érvényes.

A választói névjegyzékben 2597-en szerepelnek, 750-en voksoltak, ebből 745 volt érvényes.

A Debreceni Nap hozzáteszi, Czeglédi Gyula, a város polgármestere a fideszes jelölt mellett kampányolt:

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Ébredezik a nép..!!! Ebből a véleményből sok mindent ki lehet olvasni. Talán az egyik legfontosabb, hogy a közszolga, mint a neve is mutatja a közt szolgálja és nem fordítva..és ebből kurvára kezd elege lenni mindenkinek! Jobb is, ha mindkét oldal politikusai felkészülnek erre a nézetváltásra, mert itt valódi váltás, csak akkor lesz, ha a politikai bűnözök meglakolnak tetteikért, mert a közt becsapni, meglopni, kihasználni az egyik legnagyobb bűn. Legyünk őszinték ebből azért mindkét oldal egyes politikusai jócskán kivették részüket. Én benne vagyok abban a nézetváltásban, hogy minden politikus, aki lopott, csalt és megvezetett és ez nyilvánvalóan bizonyítható, azt katonai bíróság szinten kérjék számon és legyen elítélve. Ha háború van, akkor miért kapnak azonnal katonai rangot, míg ha lopnak, akkor közszereplő.. Higgyétek el a harmadik ilyen ügy után szépen lassan megtanulnának újra adni a látszatra, aztán már attól is félnének. Mindig lesz pár féreg, de a lopás hatékonysága rettentően lecsökkenne!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csibi
@Szeparepa2: Putris tetves rákos fogyatékos kurva anyád seggét véresre basztad a ravatalon te náci hazug hazaáruló szarbángeci cseléd patkány troll fogyatékos gyáva propagandista pribék apaszopó buzeráns szarházi faszkalap... hiába erőlködsz, csak röhögünk rajtad te szánalmas csicska féreg...
Csibi
@Szeparepa2: Putris tetves rákos fogyatékos kurva anyád seggét véresre basztad a ravatalon te náci hazug hazaáruló szarbángeci cseléd patkány troll fogyatékos gyáva propagandista pribék apaszopó buzeráns szarházi faszkalap... hiába erőlködsz, csak röhögünk rajtad te szánalmas csicska féreg...
Csibi
@Szeparepa2: Putris tetves rákos fogyatékos kurva anyád seggét véresre basztad a ravatalon te náci hazug hazaáruló szarbángeci cseléd patkány troll fogyatékos gyáva propagandista pribék apaszopó buzeráns szarházi faszkalap... hiába erőlködsz, csak röhögünk rajtad te szánalmas csicska féreg...
legott
@Csibi: Szólj neki nyugodtan, de előtte találjatok ki valami frappáns sírfeliratot. Neki.

Tudod, nem az a baj a a gazemberekkel, hogy meghalnak, hanem az, hogy feltámadnak - "mert lesz feltámadásuk az igazaknak, és a hamisaknak."
Igen, ez egy anomália, de csak a gazembereknek, kiscsávó.
De feloldható :)

(csak egy megjegyzés pult alatt: Ti tényleg azt hiszitek, hogy egy rosszat lehet rosszal büntetni?
Neeeeeem! A rossz büntetése az irgalmatlan jóság, ami beléd eszi magát, és aztán belülről rágja magát kifelé.
Ezt a rosszak nem bírják (persze lesz jó néhány rossz, akik jók lesznek, de most ne listázunk.
A nagy része marad rossz, és megy végül a levesbe. Valakik sosem változnak.

Azt tudtad, hogy sokan azért nem értik egyáltalán a végső ítéletet (Isten-Jézus, hol-mikor, menny-pokol, feltámadást, emberek-angyalok, örökéket-halhatatlanság, mert két ítélet lesz?

Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy én mindent... MINDENT tudok ezekről az "apróságokról".

De sajnos az erőmet elszívják a gecik, az energiavámpírok - mint, pl. te -, és ahelyett, hogy minden szépről és jóról írnék, folyamatosan káromkodom, és passzív-agresszív vagyok.

De "Van isten az égben")
legott
Ugye, el sem hinnétek, hogy qrva jó vagyok? Pedig, de. Qrva jó vagyok (az egyik legjobb...).
Csibi
@legott: Az a nagy szaros helyzet, hogy Isten szeme mindent lát!
Még azt is, hogy mekkora barom állat vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.