Bajban ismerszik meg az ember: cselekvés helyett ismét a kormánytól várja a megoldást Karácsony Gergely – közölte a Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportja hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően.

Beszakadt a turizmus Budapesten, a Fidesz Karácsony Gergelyre mutogat
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A kormánypárti frakció kifejtette, a belföldi turizmussal szemben, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom mostanra "jól láthatóan beszakadt", ezért sürgősen cselekedni kell.

"Ennek ellenére Karácsony Gergely továbbra is úgy gondolja, hogy neki semmi feladata sincs a járványhelyzet miatt kilátástalan helyzetbe került vendéglátósokkal, idegenvezetőkkel, szállodásokkal és a taxisokkal"

- fogalmazott a Fidesz-KDNP.

Kiemelték, elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester a budapesti gazdasági élet szereplőivel még párbeszédre sem hajlandó.

A Fidesz-KDNP aláhúzta, továbbra is kitartanak amellett, hogy Budapest különítsen el 50 milliárd forintot a meglévő forrásaiból.

Ezt a pénzt pedig – a környező európai nagyvárosokhoz hasonlóan – a budapesti idegenforgalomban dolgozók, a vendéglátósok, az idegenvezetők, a szállodások és a taxisok megsegítésére kell költeni

- tették hozzá.

Előzőleg az MSZP és a Párbeszéd vezetői állami feladatnak nevezték a koronavírus-járvány miatt bajba került budapesti turizmus megsegítését, a két párt országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy az országos válságkezelő alapból 50 milliárd forintot fordítsanak az ágazat fővárosi szereplőinek támogatására.

(MTI)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Talán forduljanak a kormányhoz! A vidéki turizmusra is adott a kormány nem is keveset! Mészárosékról nem is beszélve, pedig várható volt, hogy a Balatonnál a nyár rentábilis lesz!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Talán forduljanak a kormányhoz! A vidéki turizmusra is adott a kormány nem is keveset! Mészárosékról nem is beszélve, pedig várható volt, hogy a Balatonnál a nyár rentábilis lesz!
RonaGyuri
ártunk és qurmányunk egyetlen profi terólete: MÁSOK HIBÁZTATÁSA!! =))
Jozefina
Idétlen fideszesek!!! Ki záratta le az országhatárt, hogy nem jöhetnek külföldiek Mo-ra??? Ha Karácsons volt akkor jogos a sületlenségetek, de éppen nem ő volt!!!?? Sok hülye és képviselő!!! Jellemző a fidesz-kdnp-re?!!
Qqberci
A környező európai nagyvárosokban a qrmány nem zsebeli ki az önkörmányzatokat...
SystemError
10 év alatt nem sok valódi külső probléma volt. Mégis mindig harcoltak nem létező ellenségekkel. Most mindenki láthatja, ha probléma van, akkor mire is számíthat..
Hogy mire is, még többet lopnak ilyenkor, mert nagyobb a zavaros...
Nessy
@Qqberci: Csak a "bűnös önkormányzatokat"! Különös tekintettel a fővárosra! Pl. Debrecen az kedvezményezett! Ezek a fideszes képviselők nem itt élnek???Ennyire nincsenek képben, hogy mi történik napjainkban az országban?
kokopelli
Hát ez az! A túristák (főleg külföldiek) megtudták,hogy a Karácsony G lett a polgármester,és rögtön sztornírozták az
utaikat.A műemlékek rögtön elkezdtek rohadni,és csak a vendéglátó ipar tartotta meg az állandó ß@r szinvonalát!
Sok nyugati túrista nem nagyon hajlandó abba a csapdába belelépni,hogy a visszautazásokig is változnahatnak a ka-
rantén előírások!...akár a saját országuk határait átlépve is! (;-()
tudode
Ezeknek a megszámolhatatlan válság közepette ha ez a legnagyobb problémájuk, akkor szakadjon a húr
.
----- Pápai Faragó és a Syrius együttes -Így mulat egy..-1968

www.youtube.com/watch?v=43Em6umUf4M
------------------------------------------
.
Eddig Soros, Gyurcsány volt mindenért felelős, mintha nem nyomnák a sódert már tíz éve!
.
Szállóige:
.
Boldog karácsonyt!
.
------ Orbán Viktor parlamenti válasza: "Boldog karácsonyt"
.
www.youtube.com/watch?v=s-8PQDDes0Q
--------------------------------------
.
Piaci kofa szint!
csak úgy....
én azért szeretem a fideszt mert annyira találékony! probléma megoldás= 0
bünbak keresés= jeles
csak úgy....
@kokopelli: csak óvatosan mert még lehozza a prosti srácok az ötleteidet!

" A túristák (főleg külföldiek) megtudták,hogy a Karácsony G lett a polgármester,és rögtön sztornírozták az
utaikat.A műemlékek rögtön elkezdtek rohadni,és csak a vendéglátó ipar tartotta meg az állandó ß@r szinvonalát!"
Eriksson
Ha Budapest minden gondját a kormánynak kell megoldania, akkor minek a főpolgármester, a sok helyettes, meg a számtalan tanácsadó?
simmering73
@Eriksson: Ha jól emlékszem az összes eladósodott fideszvezérelt hivatalt a regnáló kormány sikált ki a szarból. Akkor minek ebbe az országba polgármesterek?
csak úgy....
@Eriksson: a te logikád betegesebb mint ez a covid izé...
Eriksson
@simmering73: Jogos a kérdés ott, ahol az örökös siránkozás megy.
Nessy
@Eriksson: Talán ha nem vennék el a bevételeit, amit aztán kérés nélkül is megkapnak a baráti önkormányzatok, a "közös teherviselés jegyében"!
Ha esetleg ama bizonyos 100 milliárd mellé oda írná pártunk és kormányunk az előzőleg vállalt kifizetések és hiteltörlesztések összegét is.
Tudjuk, hogy a fővárost büntetni kell. Csak akkor mivel fog O.V. hencegni? Igaz a csoda erkély magaslatából a napi problémák nem látszanak!
legott
Karácsony Gergely menjen többször szállodába!
Egynél többször.
Wellnesshétköznapok.
Most csak azért nem sírok, mert nem éltem át katarzist.

(Közben megtudtam, hogy hétfő van. Megint. Hogy rohannak a napok?...)
Eriksson
@Nessy: A bevétel az kell, de a kiadásra nincs szándék. Jó kis buli mindig a más pénzéből gazdálkodni.
Legalábbis innen maglódalsóról nagyon úgy tűnik.
csak úgy....
@Eriksson: rád mondják vidéken,hogy jesszus mária ?
SystemError
@Eriksson: A közügyeknek és azok finanszírozásának azonban vannak dedikált felelősei és a közigazgatásban olyan ágazatok melyek forrást biztosítanak erre. Ezen forrásokból tid gazdálkodni egy szervezet. Mi is a probléma azzal, amit Karácsony mondott konkrétan az óvodás alapok nélküli megállapításaidon kívül konkrétan? Honnan is lenne... Gondolom tele vagy hivatkozási alappal :)
legott
Nemsokára meghalok.
De jó!
Fáj az élet.
Fáj látnom, hogy mások hogy élnek.
Miért kell látnom - hogy mások hogy élnek?!
Tengernyi fájdalom vesz körül.
Egy pszichológusért kiáltok!
De a pszichológusok is szarul élnek.
Kisegít egy életből kiábrándult pszichológusnak?
csak úgy....
@Eriksson: te,mint éjjeli ör mehetté nyögdíjba a téeszcsébü és abbu adódik a rálátásod és szakértelmed a kormányzáshoz és a városvezetéshez..
csak haveri alapon említem meg és csak neked,hogy kussolni arany
Gazella
@csak úgy...: eltaláltad! @Eriksson: ra. Jesszus marijjaa
Gazella
Ez a tetves kormány sok adót elvont a városoktól falvaktól, nem azért hogy segítsen a bajba jutottakon, hanem a saját zsebükbe! Felesleges más polgármesterekre mutogatni, elég ha belenéz a saját zsebébe s utána a tükörbe s nyúljon le a bőre a hazugságoktól!
csak úgy....
@legott: neked nem szabad meghalnod! nem is akarsz csak hisztizel!
szükség van rád! - ki gondolkoztatja el nélküled a sok gyogyóst?
ha csak a töredékékét veszik a mondanivalódnak..
kereső
Nem értem én ezt. Mi a lófüttynek volt a "gazdaságvédelmi alap"??? 1500 milliárddal? Nem a templomok felújitására, meg sportra kellett volna elkölteni- hanem ezekre a feladatokra. mert ez nem ÖNKORMÁNYZATI feladat, ez állami/kormány feladat- lenne/lett volna. A fideSS kormány arról is megismerszik, hogy szereti más kezével szedni a csalánt.Erpa egyetlen kormánya amely nem támogatta a munkavállalókat- számos kormány a bérek 70-50 %-ra vállalt garanciát, igy megőrizve a munkahelyeket. Ez meg- másra mutogat, és hazudozik.
SystemError
@legott: Egyetértek @csak úgy...: -al nem akarsz te meghalni. Engedd el ezt a József Attila önelemzést. Nem vezet semmi jóra. Viszont ettől még lehet élvezni a melankolikus dolgokat. Zenei általánosba jártam, ott szerettem meg az autentikus cigány zenét. Én vallom, hogy meg kell élni az életet és annak mindig két oldala van, ahogy mindennek az életben.

www.youtube.com/watch?v=Dv4bTfBR6jA
csipetke
Mi a bánatos túrónak van a kormány,ha másra passzolja a saját tennivalóit?Nem lölőt,és a nemzeti töklámpás vejkót kellett volna kitömni közpénzzel,16 milliárd jacht-kikötőre,mert az most olyan rohadtfontos,17 milliárdot kapott lölő,nyolcszor többet,mint Pest megye összes szállásadója a szállodái felújítására. Az önkormányzatoktól elvonták a bevételek nagyrészét, hát most szedjék elő a párnacihából,és osszák szét a túrizmus "áldozatainak".Hol van a valódi segítség,mert a fidesz pampog a nagy mentőcsomagjáról,de ez csak rizsa.Ide valódi segítség kell,nem duma
Gazella
@Eriksson: na a bevétellel pont a kormány játszadozik.. sokszor a saját zsebükbe. Sokat elvettek vidéktől is és Bp-től is.
ómió
De hisz' ilyenkor Budapest nem is Karigerié!
zsupumi
Igaza van a fidesznek, szerintem tarlós is a saját zsebéből újította fel a 3-as metrót !
Clavigo
@ómió: Jól van gyagyás..Pihenjél,,elég meleg van.
Aki Én
A kormány nemhogy támogatást nem adott a vírus alatt, de elvette a pénzt onnan is, ahol kellett volna a védekezésre.
csak egy példa:
m.blog.hu/k/k/image/k-m.png
sokanvagyunk
Ki is mondta ki azt az ide turizmusra hogy KAMPÓ?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
@Clavigo: Na, mi van, zakkantfi? Egy mély bolsi álomból riadtál fel?
kokopelli
@csak úgy...: Ahány német ismerősömet kérdeztem,hírolvasások nélkül is elállna a M.o-i látogatástól! Nem csak
a bizonytalan ill. kiszámíthatatlan határátkelesek miatt,hanem a város egyszerűen elvesztette a régi vonzását!
Enyi az annyi!Inkább Prágáznak...! (;-()

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.