A zuglói rendőrök azonosították és elfogták a férfit, bűntársát és az orgazdát is.

Meglopta a főnökét, amiért nem fizetett

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést egy férfi 2020. szeptember 1-én, mert felújítás alatt lévő lakásába betörtek és onnan több mint félmillió forint értékű szerszámokat loptak el – írja a rendőrség honlapja.

A nyomozás során a rendőrök lefoglalták a környéken lévő kamerák felvételeit és tanúkat hallgattak ki. Látókörükbe került a 30 éves K. Norbert, aki korábban a sértettnek dolgozott. Mivel a férfit nem találták otthon, ellene elfogató parancsot adtak ki. Végül elfogták.

A férfi testvérével autózott a kerületben, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. K. Norbertet a kerületi kapitányságra előállították és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy korábban többször is dolgozott a feljelentőnek, aki napi rendszerességgel fizette ki őt. Nemrég egy nagyobb munkát vállaltak el, de mivel a kivitelezést nem kezdték el, pénzt sem kapott, ezért azt gondolta, hogy kiesett jövedelmét pótolja, ellopja a szerszámokat.

Kiderült az is, hogy a férfinak a betörésben élettársa a 21 éves B. Gabriella segített, az ellopott szerszámokat pedig a 48 éves B. Sámuelnek adták el.

A zuglói nyomozók B. Gabriellát bűnsegédként elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, B. Sámuelt pedig orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezik.

Az ellopott szerszámokat a rendőrök megtalálták és visszaadták őket tulajdonosuknak.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.