Felolvasóestet, vers- és prózamondó találkozót rendez Baka István halálának 25. évfordulóján a költőről elnevezett alapítvány – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Szeptember 20-án tartandó közösségi felolvasóesten az író A kisfiú és vámpírok című, 1988-as kisregénye hangzik el a mű eredeti helyszínén, a szekszárdi Vármegyeházán, a díszteremben. A felolvasásba bárki bekapcsolódhat felolvasóként és hallgatóként – írták közleményükben.

November 21-én és 22-én szintén Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban rendezik meg a Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó találkozót Én itt vagyok – üzenet Új-Huligániából címmel.

A kétévente rendezendő eseményre ezúttal is a Kárpát-medencében élő vers- és prózamondókat, zenészeket, énekeseket várják. Kitértek arra is, hogy ha a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé a személyes jelenlétet a találkozón, akkor videofelvételen küldhetik be az előadók produkcióikat.

Baka Istvánt (1948-1995) a költői képalkotás és a szerepjáték-költészet egyik legjelentősebb megújítójaként tartja számon a kritika. 1975-től tíz verses- és több prózai, drámai kötete jelent meg, 1974-től a gyermekeknek szóló irodalmi folyóirat, a Kincskereső szerkesztője volt. Műfordítói tevékenységének köszönhető az orosz irodalom számos kiemelkedő művének tolmácsolása Puskintól Borisz Paszternakon át Vlagyimir Viszockijig. Munkásságát számos díjjal ismerték el, megkapta a József Attila- és a Babits-, valamint posztumusz a Mészöly Miklós-díjat.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.