A rendező a Facebookon válaszolt a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének a kérdésére. Egyúttal visszakérdezett.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Vidnyánszky Attila a Demokratának adott interjúban az általa szorgalmazott változás szükségességének alátámasztására többek között arról beszélt, hogy többen azok közül, akik most hangosan védik az SZFE-t, néhány évvel ezelőtt még arról beszéltek, hogy elégedetlenek az ottani helyzettel. Ezt bizonyítandó, idézett a Színház folyóirat 2001. májusi számában megjelent riportból, amelyben Schilling Árpád és Bodó Viktor kemény szavakkal illette az intézményt és a benne folyó oktatást.

A megszólalók leromlott infrastruktúráról, a diákok túlhajszolásáról, rossz tanítási módszerekről, súlyos mesterségbeli hiányosságokról beszéltek. Meg kellene kérdezni őket ma, hogy az elmúlt húsz év alatt bekövetkezett változásokkal elégedettek-e

– mondta Vidnyánszky.

Schilling Árpád nem tért ki a kérdés elől, hanem a Facebookon egy hosszabb posztban válaszolt szerda délután – szúrta ki a HVG.

Schilling Árpád azt írta, hogy

Vidnyánszky Attila a Demokratának adott interjúban Bodó Viktor és az én 2001(!)-ben kinyilvánított véleményemet idézi az SZFE-n folyó munkáról: „a megszólalók leromlott infrastruktúráról, a diákok túlhajszolásáról, rossz tanítási módszerekről, súlyos mesterségbeli hiányosságokról beszéltek”. Majd hozzáteszi: „meg kellene kérdezni őket ma, hogy az elmúlt húsz év alatt bekövetkezett változásokkal elégedettek-e”. Most válaszolok a feltett kérdésre.

Az elmúlt években egy új generáció és ezzel egy új szemlélet jelent meg az egyetemen. Ez az új szemlélet ugyan épít a régi hagyományra, de meg is haladja azt, amennyiben teret enged az új kihívásoknak, a nemzetközi trendeknek és a hallgatók emancipációjának. A teljesség igénye nélkül Enyedi Ildikó, Fullajtár Andrea, Lengyel Anna, Pelsőczy Réka, Bagossy László, Bodó Viktor, Gáspár Máté, Gigor Attila, Hajdu Szabolcs, Horváth Csaba, Pálfi György, Rába Roland vagy Török Ferenc megjelenése az oktatásban egyértelműen új hangot, ízlést, gondolatot és megközelítési módokat ajánlott az egyetemi hallgatóság számára, és kiegészülve a korábbi oktatókkal megerősítette az intézmény szakmai renoméját.

Azzal együtt, hogy bizonyos problémák, mint például a bolognai rendszernek való megfelelés, az adminisztráció és kommunikáció fejlesztése, a belső struktúrák átgondolása, a korábbi eljárásrendek, szokások alakulása, a hallgatók autonómiájának biztosítása, a XXI. század művészeti kihívásainak való megfelelés, új műfajok, alkotási szempontok megjelenése, a művészet társadalmi szerepének változása, a korábbi hierarchiák felbomlása állandó önkorrekciót igényelnek, az intézményen belül megjelenhettek azok a kérdések, amelyeket korábban nem lehetett nyilvánosan feltenni. Épp ez az átalakulás tört most meg az erőszakos és hangsúlyosan szakmaiatlan leuralás hatására. Helyrehozhatatlan a kár, amely azáltal keletkezett, hogy a felsorolt oktatók egy része szakmai és emberi integritásának védelmében lemondott. Ilyenkor nem nekik kellene magyarázkodniuk, hanem azoknak, akik miatt ez a helyzet előállhatott.

Egy egyetem átalakítása kizárólag az érintettek bevonásával történő szakmai egyeztetések mentén történhet meg. Az egyeztetéseket nem a kuratórium kinevezése és a szenátus jogkörének megvonása után kellene megkezdeni, hanem mindezek előtt! Sehogy máshogy nem képzelhető el organikus és fenntartható változás (a társadalom bármely szintjén vagy területén) mint az érintettek bevonásával. A felülről, kívűlről jövő „jószándék” illuzórikus, még inkább gőgös és romboló. Az ilyen eljárás az érintetteket méltatlan helyzetbe hozza, megfélemlíti és ellehetetleníti a szakmai munkát. Ilyenkor az egyetlen szabad és jogos reakció az ellenállás. Akkor is, ha az SZFE-ről, akkor is ha bármely elnyomott társadalmi csoportól vagy szakmai műhelyről van szó.

Vidnyánszky Attila és megbízói szakmaiatlanul, erkölcstelenül és "törvénytelenül" jártak el, miközben a modellváltást az első pillanattól kezdve (párt)politikai síkon kezelték, miközben eszközül használták a kormánypropagandát. Vidnyánszky, nagyon helyesen most így fogalmaz: ha tényleg ő az egyedüli akadálya az álláspontok közeledésének, félre fog állni, mert neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem is volt az a típus, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez. Én válaszoltam, most neki kell válaszolnia a kérdésre, mikor szándékozik fölállni a székből. Mikor és még melyikből?

Forrás: HVG

Címlapkép: MTI / Koszticsák Szilárd

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Orbán és hatalma csak az általuk szándékosan lebutított szavazói, a lebutított és szándékosan lerohasztott oktatás, tudomány, egészségügy, kultúra hátán tud megmaradni, mert minden diktatúra ellensége a tudás és a felelős népakarat. A népakaratot már megtörte évekkel ezelőtt, és azóta is folyamatosan ezt teszi: a primitívvé züllesztett MTVA és a megszerzett közel 500 médiafelület révén elénk szórt egymás elleni gyűlöletszítással, korosztályok, hivatások, szakmák, ideológiák egymással szembefordításával. Már mindent tönkretett, ami ezt az országot előrevihette volna a fejlődés útján. Egy valami viszont még akadálynak számít: a kultúra úgy általában is, de a színészképzés különösképpen."
kolozsvaros.com/2020/09/11/a-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-kereszteny-lerohanasanak-margojara/
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Róma vagy Xerxész Perzsiájának példája mutatja, hogy amikor a fajtalanság elfogadott..., divat-, sőt követendő életforma lesz, a birodalmak napjait már lehet kezdeni visszaszámolni...
jesz
hogyhogy itthon van a faszi? Évekkel ezelőtt nagy pofával mondta, hogy a családjával Franciaországba emigrál, mert itt lehetetlen élni, ráadásul a feleségét molesztálta egy rendező...

Azóta a nő nagy kussban van, ennek meg egyre jobban yílik a csipája...

A két gyerekük vajon mit szólt ahhoz a korhatáros előadáshoz, amiben a feleség ruha nélkül, a két oldalán ülő faszik farkán húzogatta a bőrt...ez az előadás része volt...és ez a nő panaszkodott, hogy a nagyhatalmú rendező meg akarta szopatni...

És most lázít a férj? Mi jöhet még?
Eladott Ország
"Orbán és hatalma csak az általuk szándékosan lebutított szavazói, a lebutított és szándékosan lerohasztott oktatás, tudomány, egészségügy, kultúra hátán tud megmaradni, mert minden diktatúra ellensége a tudás és a felelős népakarat. A népakaratot már megtörte évekkel ezelőtt, és azóta is folyamatosan ezt teszi: a primitívvé züllesztett MTVA és a megszerzett közel 500 médiafelület révén elénk szórt egymás elleni gyűlöletszítással, korosztályok, hivatások, szakmák, ideológiák egymással szembefordításával. Már mindent tönkretett, ami ezt az országot előrevihette volna a fejlődés útján. Egy valami viszont még akadálynak számít: a kultúra úgy általában is, de a színészképzés különösképpen."
kolozsvaros.com/2020/09/11/a-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-kereszteny-lerohanasanak-margojara/
Clavigo
@Shikari: ..mondja ezt egy román beltenyészet.?
Eriksson
Schillinget a kuratórium élére, addig úgysem nyugszik. Asszonykáját pedig szakmai helyettesének, hogy a folyamat a múlt és jelen között meg ne szakadjon.
Ronin2
Amíg ilyen sillinget sem érő arcok hőzöngenek,eladdig az emberek normálisabb része nem áll a mozgalmuk mögé.
Hitelesebb,szakmailag is sokkal nívósabb szereplőket várok.
Addig csak egy anarchisztikus megmozdulás,mely önmagába roskad rövid időn belül.
Ui:- ha nem lesz színészképzés vagy öt évig,akkor mi van?
Amúgymeg szerintem a főiskola hallgatóinak 80-90%-a tanulni szeretne.
Amióta verik a huppot,én már vagy 10 színművet láttam különböző teátrumokban.
Senki nem állt fel,s kérte vissza a jegy árát politikai okokból.
Jozefina
Méltó választ kapott vidnya!!! Vajon mikor fog válaszolni, hogy mikor és melyik székből áll fel!!!
Száznál is több erdélyi színész is támogatja a színműviszetiseket!!!
444.hu/2020/09/16/szaznal-is-tobb-erdelyi-szinesz-az-szfe-mellett
verőce21
A “nagy filantróp” egyik kitartott szarházija.
Szóval, kiterjedt hálózat ez...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Ronin2
@Eladott Ország: Tévedés ne essék a kisgömböc hatalomvágya már beteges,szerintem is.
Csak éppen..
Már pár évtizede leírtam,hogy :-" a demokrácia nem más,mint a tunya,lusta többség hatalma a tenni vágyó,haladást igénylő kisebbség fölött".
Ezért kellenek hitelesebb arcok.
Hogy felrázzák a "nekemígyisjó"-kat.
Ezek a tizedrangú "alternatív" művészek/??/ nem tudnak tömegbázist kialakítani.
ómió
És attól kéne, hogy Schilling efftársnak ez az álma?
Eladott Ország
@Ronin2: ma, 10:31 ◘ Nem kérünk sem a vidnyánszkykból sem az orbánokból.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/105543627_1885571528245632_2814098737755484931_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=825194&_nc_ohc=6PaWiFKlSm4AX_RamVE&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=508609999d3a31213adb10b6cb3e5c8b&oe=5F769789
Minden második széket ingyenjegyesekkel töltöttek fel Vidnyászky Attila Nemzeti Színházának nagyszínpadán. Hiába a 2 milliárd közeli állami támogatás, 150 milliós veszteséggel zárta az évet az ország egyik legnépszerűtlenebb színháza.
hvg.hu/kkv/20190707_150_millios_hiany_a_Nemzeti_Szinhazban_csak_a_nezok_fele_fizet_a_nagyszinpadon
volvós
..." Schilling üzent Vidnyánszkynak: "Mikor szándékozik fölállni a székből? "...
Téves a mondat, helyesen így hangzik:
..." Schilling üzent Vidnyánszkynak: "Mikor szándékozik fölállni a tolószékből? "...
advocat
Majd Viktor megmondja. Miért csak Kaposvárt tette tönkre. Háromszor hibázhat. Most még csak kettő. Mint a népmesékben.
verőce21
A nagy reformokat, legjobb hatalomváltáskor végrehajtani!
Sajnos, a Fidesz a kultúrális életben ezt elmulasztotta. Most '22 előtt, kardélen táncolva, megkésettnek tűnik belekezdeni, ilyen betagozódott 50+ éves struktúrába belemarkolászni...
namihami
Schilling kontra Vidnyászky?
Elefánt kontra tetű (már nem is egér). Szakmailag és emberileg is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.