Az uniós források nem adományok – jelentette ki az igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Varga Judit: az uniós források nem adományok, no meg Soros!
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Varga Judit a bejegyzésében Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének az Európai Unió helyzetéről szóló első évértékelő beszédére reagált. Ursula von der Leyen leszögezte, hogy az uniós forrásokat bárminemű csalással, korrupcióval és összeférhetetlenséggel szemben meg kell védeni – idézte a német politikust.

"Magyarország ezzel egyetért, ez szerintünk sem lehet alku tárgya. Ahogyan a tagállamok vezetőinek júliusi megállapodása sem, ami kimondta, hogy az uniós forrásokat nem lehet politikai nyomásgyakorlásra felhasználni. Az európai értékek ugyanis nem eladóak, az uniós források pedig nem adományok"

- szögezte le Varga Judit.

Ursula von der Leyen megerősítette, hogy a testület szeptember végén közzéteszi az összes tagállamra kiterjedő jogállamisági jelentését – írta Varga Judit, aki ennek kapcsán azt is közölte, hogy a következő napokban érdekes jogállamisági tényekkel és összehasonlításokkal jelentkezik majd. A "jelentésre hangolódva" így szeretne hozzájárulni egy valódi jogállamisági párbeszédhez. Megjegyezte: érdeklődéssel várja, hogy a bizottság jelentése elfogulatlan elemzés lesz vagy politikai pamflet.

Varga Judit kitért arra is: bízik benne, hogy a bizottság környezetvédelmi célkitűzéseit nem a "Soros-NGO-k korábbi vádaskodásainak újrahasznosításával kívánja elérni".

(MTI)

111 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Valahol sajnálom ezt a nőt, mert láthatóan az elbaszott gyerekkorával kúrja éppen el a jövőjét, de az amit tesz, akkor is a társadalom egészét érinti és ugyanolyan bűnös patkány a lopásban, mint a többi.

"Ursula von der Leyen leszögezte, hogy az uniós forrásokat bárminemű csalással, korrupcióval és összeférhetetlenséggel szemben meg kell védeni" és a te aláírásod lesz ott mindennél Jucus..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hüvelygomba
@szegfue: Ritkán szólok hozzá! Többnyire csak figyelem itt a világmegváltó gondolatokat...
szegfue
@Hüvelygomba: 7:49 Igen, azt tapasztaltam. Azt is tudom, hogy semmi "világmegváltás" ettől még nem következik be... mármint a véleményemtől... ettől függetlenül leirom, sőt még tanulni, tapasztalni is lehet, akár a jót, de akár a rosszat is.
csipetke
...csak amit a gazdi hallani akar..Kíváncsi lennék,mekkora a "juti-falat" értéke,amit varga kap a hasonló rizsákért
szegfue
@Hüvelygomba: 7:50 Még, ha arra gondoltál volna, az sem lenne baj! Semmi sértő nem volt benne, ráadásul szerintem mindnyájunkra érvényes lehet.
Hüvelygomba
@szegfue: Te reálisan gondolkodsz! Nem sok ilyen van országosan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.