Bár nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják Novozánszki Fanni elrablóját, a pénzt mégsem vitte el a férfi. A milliókat VV Fanni barátnője találta meg.

Novozánszki Fanni elrablóját nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják, a pénzt mégsem vitte el az elkövető – írja a Borsonline. A milliós összeggel kapcsolatban Fanni barátnője nyilatkozott a múlt heti tárgyaláson.

VV Fanni rejtélyes halála az idei év talán legkiemelkedőbb bűnügyi története, a nyomozásba ráadásul már az FBI is...

Közzétette: Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap – 2018. augusztus 14., kedd

Kilenc tanút hallgattak meg Novozánszki Fanni gyilkossági ügyének tárgyalásán múlt héten. A lány egyik legjobb barátnője, H. Hajnalka is vallomást tett. Azt mondta, már nem reménykedik, szerinte Fanni biztosan nem él. A Borsnak pedig azt is elárulta, hogy ő találta meg azt a közel 5 millió forintot Fanni lakásában, amit az elkövető is kereshetett:

Azt gondolom, Fanni pénze volt a cél, amit a helyszínre érkezve, a rendőröket segítve én találtam meg a szekrényben. Még csak nem is volt nagyon elrejtve, de nem járt sikerrel, aki a közel ötmillióra pályázott.

Dr. Brodmann Péter, a vádlott korábbi védője az mondta, a megtalált pénz nagy valószínűséggel már Fanni édesanyjához került.

Hajnalka a bíróságon azt is elmondta, hogy szerinte B. László nem egyedül tervelte ki tettét. Fanni a gyilkosság előtt három hónappal ismerkedett meg B. Erikával, aki anyagilag kihasználta a VV egykori szereplőjét. Erika képtelen volt Hajnalka szemébe nézni, amikor felkereste őt, mert Fannival baj történt. Később az is kiderült Hajnalka számára, hogy B. László és B. Erika jól ismerték egymást, ezért azt gondolja, mindkettejüknek köze lehet Fanni eltűnéséhez.

Címlapkép: Facebook/Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap

(borsonline.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.