A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.

Kórházszövetség: most nagyobb a nyomás a kórházakon, mint tavasszal
Fotó: MTI/Sóki Tamás

A szövetség csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében Ficzere Andrea elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki betartotta a kormány által hozott szabályokat, mert így az ország összességében jól tudta kezelni a koronavírus terjedését és megfelelő figyelem jutott az érintett betegek ellátására.

A Magyar Kórházszövetség XXXII. szakmai kongresszusán – amelyet a járványhelyzet miatt online tartottak – a koronavírus okozta problémák teljes spektrumáról tapasztalatot cseréltek a résztvevők. Szó esett a megelőzésről, kezelésről, a kórházhigiéniáról, a betegútszervezésről, az ápolók és orvosok munkájának segítéséről és támogatásáról, a járványügyi protokollokról, eljárásrendekről, valamint áttekintést nyújtottak a vírus kezelésével összefüggő legfrisseb tudományos ismeretekről is.

A kórházi tapasztalatok összegzéséből az is kiderült – írták –, hogy őszre nagyot változott a lakosság hozzáállása, érezhető, hogy elfogyott a türelem és a megértés. Ezzel párhuzamosan az is jól érzékelhető, hogy nemcsak fizikailag, de pszichésen is elfáradtak az orvosok és az ápolók, sokan megbetegedtek, vagy karanténban vannak, ami tovább nehezíti a betegellátást.

A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a járványügyi helyzetet az ágazat vezetése átlagfinanszírozással segítette a tavaszi időszakban, amely lehetővé tette a bérek kifizetését, valamint azoknak a beszerzéseknek a megvalósítását, amelyek megteremtették a biztonságos betegellátás feltételeit.

Ehhez Ficzere Andrea hozzátette: szeptember elsejétől ismét teljesítményfinanszírozásra állt vissza a rendszer, emellett pluszforrás is érkezett az elmaradt beavatkozások elvégzésére. Ugyanakkor az MKSZ olyan átlagfinanszírozást tartana szükségesnek, amely három teljes értékű hónap finanszírozását tekinti alapnak és figyelembe veszi a járványügyi költségeket is – olvasható a szervezet közleményében.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
..."nemcsak fizikailag, de pszichésen is elfáradtak az orvosok és az ápolók, sokan megbetegedtek, vagy karanténban vannak, ami tovább nehezíti a betegellátást."...

..."őszre nagyot változott a lakosság hozzáállása, érezhető, hogy elfogyott a türelem és a megértés."...

Az ötszázezer jutalom nem mindenkihez jutott el, aki keményen dolgozott...nos azok biztosan félreállnak, hadd csinálja az, akinek három anyja van(és jóízűen elköltötte az ötszáz nettóját)

És még csak az elején vagyunk...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.