Bár a kormány energiáinak nagy részét most a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le, mégsem lehet szó nélkül hagyni, hogy éppen 14 éve, szeptember 17-én került nyilvánosságra az őszödi beszéd, amelyben "Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök zárt körben elismerte, hogy hazugsággal nyertek választást" – hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.

Előkerült Hollik István, eszébe jutott az őszödi beszéd
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hollik István azt mondta, hogy a baloldal az eltelt időben semmit sem változott: ugyanaz, mint régen. Ma is mindenre képes a hatalom megszerzéséért, és ma is Gyurcsány Ferenc vezeti, ahogyan korábban. Ezért nem szabad megengedni, hogy újra hatalomra jussanak – jelentette ki.

Szavai szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor a felháborodás óriási volt, mindenki azonnal utcára vonult, a miniszterelnök lemondását követelve. Gyurcsány Ferenc a demonstrációkra "rendőrattakkal válaszolt", a hatalom megtartásáért "a rendőrséget szembefordította az állampolgárokkal" – tette hozzá.

"A békés tüntetőket vízágyú és lovasroham fenyegette, sőt Gyurcsány még a tüntetők közé is lövetett. Budapest utcáin vér folyt. Tetteivel még büszkélkedett is, saját maga vallotta meg, hogy személyesen irányította a rendőrséget. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével egyértelművé vált, hogy Gyurcsány mindenre képes a hatalomért. Ha kell, hazudik, ha kell, szemeket lövet ki"

- fogalmazott Hollik István.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Azért azóta történt egy-két fontosabb dolog. Mondjuk ez a Fidesznek jobban megy, mert náluk a 48 % kétharmad.
Nessy
A karantén alatt ennyi jutott eszébe? Vagy csak megkapta fentről az ukázt, hogy szórakoztassa már egy kicsit a híveket!
kereső
Na ebből megint pör lesz. Ilyen hazugságokat terjeszteni. Kár volt beültetni azt a hajat- kihullik az is nem sokára.
kereső
Ami meg az öszödi beszédet illeti- az értelmi képességeket jelzi- ennyit voltak képesek megérteni és megjegyezni belőle.
verőce21
Az a baj, hogy a finesz a "puha vagy Jenő" focit játssza...!
Józsipapa
ezzel a szar dumával televágták az összes
megyei napi lapot...
pityu - a fideSS az elmûlt 20 évben semmit nem változott; a hatalom megtartása érdekében mindent megtett és meg tesz...
a főnököd is többször elmondta már az őszödi beszédjét...
mindent szétbarmoltatok, szétloptatok...
küldözgetitek a milliókat külföldre...
és még lehetne folytatni napestig...
de a lényeg - egy szarházi bagázs vagytok !!!
ómió
Hisz' az csak az "efftársi lényeget" mutatja!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.