Nyolcan meg is haltak.

Sosem volt még ilyen sok koronavírus-fertőzött Magyarországon, mint ma – több mint ezren kapták el a vírust

Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

A kormányzati portálon azt írták: 11 990-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 683-ra emelkedett, 4391-en már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 12 916. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 58 százaléka, a gyógyultak 40 százaléka budapesti. 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 25 583-an vannak, a mintavételek száma 615 999.

Kiemelték: ahogy az új fertőzések adatai is figyelmeztetnek, a járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsák, és ne hagyják, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat, ezért a könnyen betartható, általános szabályoknak most még nagyobb a jelentősége. "Tartsuk be a szabályokat, és akkor együtt újra sikerülni fog" – fogalmaztak.

Hétfőtől kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. Ugyancsak hétfőtől 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is azt kérik, kerüljék azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsák a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossanak kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Az iskolákban októbertől a tanároknak és a diákoknak csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért – hangsúlyozták.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (7472) és Pest megyében (2455) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (899), Győr-Moson-Sopron (703), Hajdú-Bihar (694), Szabolcs-Szatmár-Bereg (667), Csongrád-Csanád megye (666) és Komárom-Esztergom (619). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Békés (134).

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Az ezer fertőzöttre 8 halott jut, míg a franciáknál 13 ezer fertőzöttre jut 26 elhunyt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
magyarország egy igazi demokrácia! mindenkinek jut korona,még a pántlikás palinak is!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: csak nem te is gázszerelö,aki mindenhez ért?
Macskaszem
Itt tart éppen Európa legsikeresebben védekező kormánya:
Ez a szösszenet a facebookon kering, amilyen vicces, legalább annyira borzasztó.

“Innét a haldokló, dekadens, iszlamizálódott, elmigránsosodott, megsorosodott, genderes Nyugatról mély áhítattal figyeljük, amint Európa legügyesebben védekező kormánya dolgozik. Sűrűn jegyzetelünk, hogy legközelebb már nekünk is ilyen flottul menjen.

Hogy is csinálták eddig?

Kínában megkezdődik a dögvész. Kellő lenézéssel kezeljük a problémát. Együttérzünk, de egyrészt sokan vannak meg bírják, másrészt meg, mi a faszt zabálnak össze minden hülyeséget. Azért párvezetőnk meglátogatja őket, hogy ne érezzék magukat egyedül.

Olaszországban is beindul az öreg kaszás Covid-háton. Ezek a tápos digók gyenge szerkezetűek meg fegyelmezetlenek is, különben is: a fasznak engednek be migránsokat. A sunyi kis vírus átcsusszan Ausztriába is. Neee, hülye labancok, kell nektek sörbe labdát köpködni!

Nagyjaink némelyike kifejti, hogy lófasz ez, nem vírus, kicsit nőni fog a papír-zsebkendő eladás, nem kell hisztizni. Ilyen a V4-eknél amúgy se fordulhat elő. Erről a vírusnak nem szóltak, megjelenik Orbániában. A migránsok miatt van gond, derék kipcsák nem betegszik, kibasszuk a picsába az iráni diákokat. Megy a libsibolsi-hiszti, hogy maszk, kesztyű, fertőtlenítő, műfasz meg ilyenek. Gyíkvállú szarosok. A maszk csak árt, kesztyű nem kell, nekünk nincs ujjlenyomatunk, fertőtlenítőnek ott a pálinka.

Kezd hullani a nép. Sok az alapbetegség, a világelső egészségügy ellenére is. Egy ideig nemi szervünk ütemes húzogatásával igyekszünk a problémán úrrá lenni, aztán rájövünk, hogy Karácsony miatt van minden, máris jobban érezzük magunkat. Megfontoltan nem kell bezárni az iskolákat. Majd másnap megfontoltan be kell zárni. Ezt híjja a szaknyelv rugalmas reagálásnak… Bezárunk mindent a picsába. Mindössze talán 30-40 kibúvó akad a korlátozások alól. Szóval, aki akarja, betartja…

Rájövünk, hogy mégis kell maszk, kesztyű, fertőtlenítő,...
Macskaszem
Folytatás:
Megkeressük a legszarabbat, és gyorsan veszünk négyszeres áron tengernyit. Zömmel a raktárakba. Hátha még felmegy az ára, akkor még jobb üzletet csináltunk. Zárjuk a határokat, maximum 100 ezer ingázó jöhet-mehet naponta. Az elérhető öregeket lekaszálja a vírus. A nép tanul, igyekszik elkerülni a kórházakat, kissé leül a vírushelyzet. Gondosan ördögtől valónak minősítjük a tesztelést, vadbarom Soros-bérenc mindenki, aki ezt szorgalmazza.

Amit nem tudunk, az nem fáj. És nem rontja a statisztikát. Zajlik a hadiállapot. Operatív törzs, cégparancsnokok, kórház-parancsnokok, teljhatalom az uralkodónak, rekvirálás jelleget ölt az addigi lopás, lecsapunk a rémhírterjesztőkre, ha azok nem a mi rémhíreinket terjesztik. Kioktatjuk a lakosságot kézmosás-, szellőztetés-, húsvéti tojás- és egyéb fontos ügyekben. Nyárra instrukciók: Több Balaton, kevesebb Adria! Aztán irány Horvátország, a jól megérdemelt pihenés, jachtozás.

Aztán itt van az ősz (Itt van újra.) Covid barátunk is kipihenten visszatér. A fertőzés pikk-pakk a közelében jár a napi ezernek, és ez vélhetően még csak a kezdet. Most már keményen büntetjük, aki nem hordja a “semmire se jó” maszkot. Lezárjuk a határt. Kivéve a V4-ek, az ingázók, a sportolók, a vadászok, a pék lompos fasza meg a gyevi bíró. Aztán állunk tanácstalanul, hogy mi a bús faszt is kéne lépni. Na mindegy, míg rájövünk, rendezünk egy fasza nagy focimeccset.

Itt tart éppen Európa legsikeresebben védekező kormánya, állig fegyverben, talpig Covidban. Érdeklődve figyel a világ és igyekszik tanulni…”
Macskaszem
@Horizont: Nem a saját szellemi termékem, úgy találtam, én csak közreadtam.
Gauntlet
a nemzet dns-e megmondta - úgyis lett. ötös lottó számait nem tudja? nem tett semmit ez ellen ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.