„A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben hétfő reggel megjelent évadindító esszéjében, amit a nyaranként megtartott tusnádfürdői világértelmező beszéde helyettesítőjének is szánt.

Orbán megint libernyákozott egy kiadósat

Orbán szerint nyugaton „jól megfizetett és óraműpontossággal járőröző libernyák határőrökön” kell túljutnia annak, aki szabadulni akar ettől a beszédmódtól, ami a világ egyetlen helyes értelmezésének állítja be magát, és az elhajlásért gyakran meghurcolás a büntetés. De ez már nem sokáig lesz így – állítja a miniszterelnök – idézi a cikket a 444.hu.

Ami korábban csekély szellemi hibának, rossz testtartásnak, elviselhető rendellenességnek tűnt, mára megakadályozza, hogy fontos kérdésekben tisztán láthassunk. Elfedi azt a tényt, hogy a konzervatívok és kereszténydemokraták számára a legnagyobb kihívást és ellenfelet ma és újra a liberalizmus és a liberálisok jelentik. A kereszténydemokrata és a liberális gondolkodás alapelvei homlokegyenest ellenkeznek, és a liberálisok támadásainak célkeresztjében csupa olyasmi áll, amik számunkra éppen a legfontosabbak, a kívánatosnak tartott politikai rend sarokkövei, a konzervatív-kereszténydemokrata hagyomány szíve közepe, mint a nemzet, a család, a vallási hagyomány.

- írja a Liberális Internacionálé korábbi alelnöke, Orbán Viktor.

Magyarországon jelentős lesz a 2022-es választás is, az ellenzék ugyanis Soros György által finanszírozva megpróbálja majd kibillenteni a Fideszt a hatalomból. (Miért ne próbálná, ugye, hiszen ez a választások lényege? – kérdezi a 444. újságírója.)

„Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász. Az egykor önálló identitással bíró közösségeket felváltotta a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront.”

Ez a hálózat készül döntő ütközetre 2022-ben Magyarországon Orbán szerint.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

138 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
írja a Liberális Internacionálé korábbi alelnöke, Orbán Viktor.

Ő mer beszélni bedarálásról a másik oldalról? Ő az aki mindent és mindenkit bedarál. A kádéenpéd nagy keresztényekről nem is beszélve.
Ez az ember országunk nagy szégyene. Ez miniszterelnök?? Csak a híveinek ugat állandóan a hatalom megtartásáért reszket. Pedig neki kezd leáldozni. Tudjuk a hatalmat nem fogja átadni demokratikus úton. Aljas egy ember. És lesz még aljasabb is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@Aki Én:Azt ne magából induljék má ki? 50IQ-s Csilletrager ?
kokopelli
@Horizont: ...és a Führer 1933 március 24.-én kiadott "Ermächtigungsgezetz"-ét sem hagyta ki próbaként
a volt liberális országvezető!
Horizont
@kokopelli: Azta...most néztem utána. Döbbenetes.
kokopelli
@Horizont: A legnagyobb probléma,hogy minden "fityiszkommentelő" be akarja bizonyítani a hűségét!?
Nem ismererik a fohászt: "Adj uram erőt,hogy csak akkor nyiljon szóra a szám,amikor tudom mit akarok mondani"!
(billentyűzet dito)..a legutolsó volt az egyik idióta a "Csilletrager" szóval! ...lehet,hogy félresikerült "eszperantó"? (;-))
durbincs
@kokopelli: @Horizont: Maguknál lent a bányába járatták a Hitlőr összest ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.