Ezt üzeni a miniszterelnök.

Orbán Viktor üzent az egészségügynek: A legrosszabb terhelés kétszeresét is ki kell bírniuk!

A szakemberek által meghatározott legrosszabb várható koronavírus-fertőzöttségi mutatók kétszeresét is ki kell bírnia a magyar egyészségügyi kapacitásnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén.

A kormányfő napirend előtti felszólalásában kifejtette: az orvosok, matematikusok szerint legrosszabb esetben egyszerre 200 ezer fertőzött lehet az országban, közülük várhatóan 16 ezernek lehet szüksége kórházi kezelésre és 800-nak lélegeztetőgépre.

A kormány a biztonság kedvéért ennek kétszeresével számol – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: jelenleg 66 ezer kórházi ágy van, de számuk bővíthető.

Beszámolt arról is, hogy életben van a tavasszal kidolgozott vezénylési terv az egészségügyben, vagyis ha a kijelölt kórházakban elfogy a kapacitás, akkor egy következőt léptetnek be az ellátási körbe, ahová más intézményből irányítanak át dolgozókat.

Forrás: MTI

Kép: Facebook

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Az rendben van, hogy egyik kórházból "átvezénylik" a másikba a szakembereket, sőt mindenkit aki él és mozog, aztán a harmadikba, és így tovább!! Mi lesz a többi nem fertőzött beteggel?
Ennek is annyi logikája van, mint anno az "üljön át egy másik autóba" javaslatnak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Mintha már hallottam volna nem is olyan rég ezt a "tömeges fertőzés" dumát...aztán valahogy elmaradt...és azt is ugyanazok az emberek számolták ki ,akik most!!! Nem érdekes???
Málna
@Pálinkás Pál: Semmi érdekes nincs benne. Tavasszal is ez lett volna, ha nem teszünk meg mindent, hogy elkerüljük.
csak úgy....
a focistáinak mit szokott üzengetni ? azok millókért futkároznak 45 percet félgözzel.
Nessy
Az rendben van, hogy egyik kórházból "átvezénylik" a másikba a szakembereket, sőt mindenkit aki él és mozog, aztán a harmadikba, és így tovább!! Mi lesz a többi nem fertőzött beteggel?
Ennek is annyi logikája van, mint anno az "üljön át egy másik autóba" javaslatnak!
Qqberci
Csútkány, ha fejbecsapnak egy öt kilós kalapáccsal, kibírod?...
csipetke
Nem üzengetni kéne,hanem tisztességes bért fizetni az egészségügyben,hogy akik még ittmaradtak,kitartottak,ne forduljon meg a fejükben,hogy otthagyják az egész kuplerájt,amit orbán egészségügynek hív. A kásler-félék óriási károkat tudnak okozni,de ez a demens vénember még mindig ott van.Na,az ő fizetését is szét lehetne osztani a hasznos dolgozók között
csak úgy....
@Qqberci: meg sem kottyan neki! gyözö papa trenírozta...
justhpeter
Tíz éve nyomja ez a "jóember" ezt a primitív, birkáinak szóló dumát. Meg is érdemliok.
Málna
@Nessy: Nessy, ne aggodalmaskodj már...Egyelőre nincs baj. Az lenne a legjobb, ha így is maradna. Ha mégsem, akkor Orbánnak annyi. Tehát ti mindenképp jól jöttök ki a dologból.:-)
Nessy
@Málna: Már elnézést, aki évtizedekig dolgozott az egészségügyben, sőt már második generációsként, az nem politikus fejjel gondolkozik! Az ördögöt érdekli a kormánypropaganda! Kit érdekel most Orbán! Neki szalmaszállal fújják a levegőt lentről, ha épp nincs szabad lélegeztető gép. Viszont már így is nem kevesen szenvedtek állapot romlást a tavaszi leállás alatt! A várólisták így is a végtelenben találkoznak. Nem kell előírni a leállást, létszám hiány miatt sajnos sok ellátás magától is leáll!
csak úgy....
@Málna: ezt a 1/2nótás szöveget.. :) már sejtem,hogy miért viktor a kedvenc humoristád. :)
kereső
Osztán mennyiért mérik ezért a fizetést? Az intenziv osztályon?? 900 forintos órabérért- havi 720/744 órát dolgozva???(648 eFt bttó), a focista meg 3 millát, úgy ,hogy pályára sem lép?? Hogy van ez akkor miniszterelnök úr???Ez nem kizsákmányolás? Volt a kormányzatnak 3 hónapja. Elnyaralta- és az erre tavasszal félre tett pénzt azt meg sikeresen elköltötte. Nem szervezték meg az ápolók képzését, nem vettek fel technikusokat, nem rendezték az eü.dolgozók bérét, beleértve a mentősöket, a kiszolgáló személyzetet(karbantartók, takaritók, ...), semmit sem csináltak, csak szórták a pénzt mint bolond a lisztet. És mindezzel törvényt sértenek- a saját maguk által meghozott törvényt. Nem szájkaratézni kéne, hanem kormányozni.
TollerBela
A kormány nem számol semmivel sem, semminek a következményeivel nem számol ! Pofáznak az urak, összevissza. Valami, aminek a kétszerere pont 800. Amihez elég a 2000 ember, ugye ? Összevissza, van majd 20 ezer gép, mindenki talál magának egyet, oszt majd elkukorékolja magát, hogy személyzet ide, hozzám ! Oszt akkor a személyzet oda, hozzá, a beteg szája mosolyra ...MIkor viszi már el az ördög ezeket a bamba lókupeceket ?
rokker33
@sgl: Ébresztő még most jöttél rá hogy a korona virusban nagy bíznisz van?? Akár csak soros migráns Brüsszel ez is egyfajta néphülyítés a milliárdok meg mennek pénztáros lölő kasszájába!!
rokker33
Te büdös rühes kan cigány te senkiházi TOLVAJ miért nem utasítod az egézségügyben dolgozókat a napi 20 óra heti 7 napos munkanap ra őket még véletlenül se toborozzanak több embert hogy segítsék a munkájukat!Pedig van sok szakképzett ember ski nem talál munkát az veüben pedig most kellene ember!!
balos
Megteszi,mert megteheti a magyar nemzethülyék gecije!
Gazella
Dagadék! Adj pénzt a covidfelszerelésekre!! Tudod hiánycikk a maszk..
Gazella
@Horizont: igazad van. Pont erre gondoltam én is. Hogy ez a dagadék rühes belepusztul a covidba.. meg a seggnyalói is.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Na, gyere velem egyet dolgozni te barom. Aztán csináld meg a kétszeresét.
Gazella
Azért annak a szakértőnek a nyakat is kétszer körbe tekerném honnan szopta ki ezt a 800 lélegeztő gépes álmodói számot??? Hol élnek ezek??? Soha nem lesz 800 lélegeztetős beteg.
simmering73
Matematikailag ki lett számolva és punktum. Már a végszámokat is tudjuk. A mi dr Miniszterelnök urunk már Putyint is lepipálta. Az ilyet nem tud, csak a macin lovagolni.
Pálinkás Pál
@sgl: téged tudnak IP-vel tiltani?...ezen meglepődtem...azt hittem ügyesegg vagy..:)
kereső
@Horizont: De előbb élje át, amit Te átéltél!
gina
Te milyen terhet viszel, mocsok hazaáruló emberszabású agyhalott???
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
evacica
És ezenkívül mit ad az E.Ü.nek ez a jóember?!Egy nagy semmit, mert a pénzt a talpnyalóinál és kis családjánál landol!
ómió
Pedig efftársilag túl sok a lélegeztető gép! Vagy túl kevés? Melyiknek kéne a kétszerese?
Nessy
@ómió: Hozzáértő szakembereknek! Efftársilag!
Giovanni Alba
@Nessy: Hogyan is mondtad? Ne etesd a trollt. Ez az olasz sláger (O' sole mio) mindenbe beleköt, bár egyszer arról kapnék hírt hogy : Egy szerencsétlen balfék az építkezésen hitetlenkedett, szerinte csak libsi (bocsi, lipsy) hiszti a friss beton való óvatos távolságtartás. Minden be belekötött, végül a friss betonba is. Azóta mintha elhallgatott volna. Szavát vette a háttérhatalom aljas összeesküvése, hiszen ki hallott már olyat, hogy három, egymástól ennyire különböző anyag (cement, homok és víz) egyszerre, egy célért összefogjon?
rokker33
@sgl: igen most már megnyugodtam!Azt hittem hogy olyan ostoba vagy mint a többi párt függő birka és nekem teljesen mindegy hogy fideszt vagy összefosást támogatnak, azt ostoba embernek fogom tekinteni!Se Orbán se Gyurcsány mert egy kutya!!
Málna
@Nessy: tegnap 15:50 A társaidat nagyon is érdekli Orbán. Olvasgass csak lejjebb. Horizont is abban reménykedik, hogy ebbe belebukik. Az, hogy ehhez sok ember halála és ellátatlansága kell, az cseppet sem érdekli.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@Málna: Fordítva ülsz a lovon, kedves. Sok ember halála és ellátatlansága fogja okozni Orbán vesztét.
Málna
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: És sokan ezt várják. Erről beszélek.
Aki Én
@Málna: Senki nem hullákat vár, csak maffia bukását. Jó lesz az hullák nélkül is.
Málna
@Aki Én: A kettő együtt jár. Akár képletesen is. Sok embernek kell rosszul járnia, hogy Orbán bukjon.
De már megint a nyilvánvalót magyarázom.
Aki Én
@Málna: Ez így is van. Ha nem csalnának, már régen megbukott volna.
Málna
@Aki Én: Hát, itt ebben most nem fog tudni csalni. Reménykedjetek...
kissé felnőttem
régi mondás dumálni meg integetni fekve is lehet
ómió
@Nessy: Minden virológus ért hozzájuk, nem baj!? Vagy már sikerült lehazudnotok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.