Együtt védjük meg Magyarországot, és ha az ellenzéki képviselők meggondolták magukat, akkor csatlakozhatnak az összefogáshoz – reagált Orbán Viktor miniszterelnök a parlamenti frakciók felszólalásaira hétfőn az Országgyűlésben.

Orbán gyurcsányozva és kommunistázva ment neki az ellenzéknek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ellenzék tavasszal arra hivatkozva nem működött együtt, mert a kormány rendkívüli jogrendet vezetett be. Most ez nincs, akkor miért nem vesznek részt a közös védekezésben? – kérdezte Orbán Viktor.

A nyugdíjakat érintő kritikákra a miniszterelnök úgy reagált:

az ember azt hinné, a politikában az idő, a tapasztalat és a tények számítanak. Nem önök voltak, akik elvettek egyhavi nyugdíjat?

- emlékeztetett.

A kormány most azon dolgozik, hogy ezt visszaadják, január 1-től kezdik meg a 13. havi nyugdíj visszaépítését.

A kormányfő Gyurcsány Ferenc (DK) szavait, miszerint az összeomlást gőg előzi meg, úgy értékelte: ez egy értékes megfigyelés, és nyomatékot ad a személyes példa, "köszönjük szépen a figyelmeztetést".

Arról, hogy az Európai Unió sárkány-e, úgy vélekedett, vagy koncepcionális különbség, vagy félreértés van köztük. Európa a nemzetek szövetsége, az Európai Unió a nemzetek közössége, és nekik az egyes európai intézményekkel van időről-időre vitájuk.

A tudomány, a művészet, és szabad véleménynyilvánítás ügyében elhangzottakat a kormányfő fontosnak tartotta. Orbán Viktor felidézte ugyanakkor a baloldali kormányzás idején a gazdasági miniszter minden következmény nélkül maradt szavait. A volt tárcavezető az Akadémiától való forráselvonás kapcsán azt mondta, a békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat.

A szólásszabadságról pedig az szokott eszükbe jutni, hogy

ha Gyurcsány Ferencet hallják, hogy kilőtték az emberek szemét, lovasrohamot vezényeltek az emberek ellen, válogatás nélkül véresre vertek ártatlan embereket az utcán.

A Jobbikhoz fordulva feltette a kérdést: nem emlékeznek erre? Az önök újdonsült barátai verték ki az emberek szemét. Önök most megtapsolják annak az embernek a hozzászólását, aki mindezt elrendelte – mutatott rá.

A járványra való felkészülés kapcsán megjegyezte: akik azt állítják, hogy az ország nem készült fel, azok nem a kormánnyal vitatkoznak, nem a kabinet munkáját kérdőjelezik meg. Magyarországon egész nyáron sok ezer ember dolgozott, hogy felkészítse az egészségügyet, és az egész országot a második hullámra.

Amikor megkérdőjelezik az ország felkészültségét, akkor ennek a sok ezer embernek a munkáját kérdőjelezik meg

- összegzett. Meg kellene végre érteni ott a másik oldalon, hogy nem a kormány védekezik, hanem Magyarország. Nem a kormány van bajban, hanem Magyarország, mindannyian védekezünk, leszámítva az ellenzéket, amelyik bejelentette, egyetlen célja van a járvány idején is, hogy megbuktassák a kormányt. Ennyire futotta, ilyenkor is csak a hatalom és a pénz jár az eszükben – jegyezte meg a miniszterelnök.

A kormányfő bajnak nevezte, amit Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője mondott, miszerint a vírust és a kormányt egyaránt ellenfélnek tekinti. Fel kellene ismerni, hogy a kormány másfajta ellenfél, mint a vírus, utóbbi megöli az embereket. Azt kérte az ellenzéki pártoktól, hogy

a kormánnyal szembeni ellenérzésük ellenére is tegyenek különbséget a kormány és az ország között, ne úgy gyűlöljék a kormányt, mint a vírust.

Tegyék félre azt a gondolatot, hogy egyszerre kell harcolni a vírus és a kormány ellen, mert ez káros, hátrányos és erkölcstelen is az ország szempontjából nézve – mutatott rá.

A Jobbik frakcióvezetőjét a kormányfő arra kérte, járjon közbe a szerencsi időközi választás jelöltjénél, hogy fizesse ki az alkalmazásában álló varrónőket. Ha segíteni akarnak a szegényeken, legalább azokon segítsenek, akiknek az önök jelöltje nem ad fizetést – jegyezte meg.

A minimálbérre vonatkozó felvetésekre felidézte, hogy az 2002-ben 50 ezer forint volt.

"Akkor jöttek vissza a kommunisták, 2010-ben, amikor ismét távoztak, akkor 73 ezer forint volt"

- mondta, hozzátéve: most a minimálbér összege 161 ezer forint, érzékelhető a különbség és látható a tendencia.

A kormányfő gratulált Tóth Bertalannak, akit a hétvégén választottak meg az MSZP társelnökének, majd azt mondta: valami félreértés lehet közöttük az oktatáspolitika területén. A hazafias nevelés nem teszi a gyermekeket alattvalókká, és a kormány azt szeretné, hogy amit az elődök összeraktak, felépítettek, szellemi értelemben létrehoztak, azt megértsék a gyermekek és tovább tudják vinni.

A családok adósságával kapcsolatban a devizahitelekre hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve, hogy az egész pénzügyi kormányzatnak óriási erőfeszítéseket kellett tennie hogy kirántsák őket ebből a csapdából. A családok támogatására a költségvetés arányait tekintve Magyarországon költenek a legtöbbet egész Európában – jegyezte meg.

Az ellenzék gáz- és villanyár csökkentését követelő felvetéseit a derék jelzővel illette, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali kormányzás idején a gáz ára a háromszorosára, az áramé a kétszeresére nőtt.

"Mi a rezsicsökkentés pártja vagyunk, önök a rezsinövelés pártján álltak mindig"

- fogalmazott.

További felvetésre megerősítette: nemcsak eszköz, ember is van elegendő. Egyúttal nehezen érthetőnek nevezte, hogy Szabó Tímea (Párbeszéd) miért ellenzi az iskolákban a lázmérést, illetve, hogy miért gúnyolódik az operatív törzs döntésén a szórakozóhelyek 23 órakor történő bezárásáról. A kormányfő azt sem értette, hogy miért kellene szégyellniük magukat, miután a 30 ezer forint környékén járó tesztek hatósági árát 19 500 forintban állapították meg. Aki ma a hatósági árak ellen érvel, az teszt-spekulánsok mellett érvel – jelentette ki. Az egészségügyben az ápolók bére 72 százalékkal nő ebben a ciklusban, és dolgoznak egy "áttörő erejű" béremelésen az orvosok számára – jelezte.

(MTI)

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szóval Orbán felszólította a híveit, hogy készüljenek, mert kilovagolnak a kolbász elleni csatába. Hogy miért nem Németh Szilárdnak szólt ebben a válságos helyzetben, azt el sem tudom képzelni. Ennek az országnak egy olyan miniszterelnök jutott, aki liberális korszakában a konzervatívokat gyűlölte veszettül, majd amikor úgy látta, üzletileg sokkal kifizetődőbb kereszténynek és konzervatívnak lenni, akkor a liberálisokat kezdte el gyűlölni. Mostanra valószínűleg rájött, hogy egyáltalán nincs bebetonozva a hatalomba, simán megbukhat 2022-ben, ha a rendszer nem tud annyit csalni, amivel kompenzálni lehetne az ellenzéki összefogást. Miután nem buta, csak aljas, nyilván azt is tudja, hogy egy komoly egészségügyi és ezzel párhuzamosan egy gazdasági válságot csak olyan kormány képes túlélni, amelyik nagyon jól teszi a dolgát az ország érdekében, az ő kormánya esetében erről szó sem volt eddig, most pedig már idő nincs arra, hogy módosítson a dolgokon. Nem maradt más lehetőség, mint a nyílt szembefordulás az ország lakóinak legalább a felével szemben. A választásig valószínűleg sokkal több, mint felével. Ha polgárháború kell a győzelemhez, ám legyen polgárháború, az sem túl nagy ár. Főként, hogy most sem ő fizeti azt az árat, hanem reményei szerint majd a hívei, a rajongói, a lekötelezettjei. Azok majd kilovagolnak érte a csatatérre.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/68757157_2409479109173370_938753548802326528_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=lZCGeFHZ7BwAX-TuSf0&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a4e2e18b0beea9679c606815291ee563&oe=5F78EDBC
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117657706_3608036109247927_6885206015187029448_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ti32xGuCas4AX9Qv7_Y&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b19b2ecf0b4f5aca9503bdaea8305012&oe=5F809988
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Istenakinincsen
Szerintetek szükségünk van ennyi pártra?Szükségünk van ennyi saját zsebére dolgozó politikusra,miniszterre,élősködő semmirekellőre? stb.
legott
Orbán eljutott a lehetőségeinek a határához.
Ezután egyre rosszabb, egyre vállalhatatlanabb lesz - mindenki számára - , mert annyira akarja, annyira szorítja.
Nagyon akarja, nagyon szorítja, ezért fog végül kicsúszni minden a markából.

És végül ott fog állni egy vesztes töppedt meg vénhedt kegyelemért könyörgő beteg elállatiasodott szánalmas öregemberként.

De nincs bocsánat, Orbánnak !!!
Egy egész országot tett tönkre, és Európát is tönkre akarta tenni.
Orbán Viktornak nincs bocsánat - a tetteiért felelni kell a három csapás törvénye alapján!
simmering73
A helyes maszkviselést az ülés előtt a kövér ellenőrzi? Mert több mint gyanús, hogy mindenkin helyesen van a trikolór maszk. Azért ennyi észt nem nézek ki belőlük.
legott
orbánt én fogom megölni.
Vártam egy darabig, hogy más bejelentkezzen a lehetőségre, de mindenki fél - Magyarországon mindenki fél (ezt a kurva országot!).

Félsz, geci?
Mitől is?
Hogy elveszted azt a keveset is, amit összekapartál?
Félted a nincsed?
A kincsed a nincsed

Hallalelujah
Cicamama55
Nem voltam Gyurcsány szavazó soha, de az ő idejében a nyugdíjas szüleim nem panaszkodtak! Kerül-fordul emelték a nyugdíjukat tisztességes összegekkel, s olykor juttatásokat is kaptak! Miről beszél ez az ember?!10 évi kormányzás után ezt mondani?! Lett volna bőven ideje megadni a beígért 14 havi nyugdíjat is, de nem! Sokkal szarabbul élünk, mint 10 éve. Az én családom biztos! :(((
nevemnick
Öntelt, hazudozó paraszt, kérdőre leszel vonva minden, a magyar nép elleni ,,jótéteményedért".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.