Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró adománnyal támogatja a Telex elindítását – írja Facebook-oldalán a hamarosan elinduló, volt indexesekből verbuválódott portál.

200 ezer euróval támogatja a Telex indulását egy cseh vállalat
Fotó: Pixabay

A közlemény szerint az egész azzal kezdődött, hogy Munk Veronika a felmondásunk után – ahogy sok más nemzetközi lapnak – interjút adott Bakala egyik kiadványának, a Respekt nevű újságnak is.

Ezután megkereste az anyagot készítő újságíró, hogy olvasta a tulaj a cikket, és érdekelné a Telex, meg úgy általában a történetük. Majd kiderült, hogy Csehország egyik leggazdagabb vállalkozója, Zdeněk Bakala, illetve az Economia kiadó szeretné nagy összegű adománnyal segíteni az újság elindulását.

Legjobb szakmai tudásunk szerint meggyőződtünk róla, hogy a szándék valós, az adományozó személye nem kockázatos. Az adomány egyelőre nincs nálunk, itt pusztán a szándék kinyilvánításáról van szó, az egésznek az előfeltétele, hogy a mi pénzügyi és jogi szakértőink az ő szakértőikkel együtt kidolgozzák, miként lehet ezt transzparensen és jogszerűen levezényelni

- olvasható a telexesek közleményében.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sgl
@csak úgy...: sőt, neki köszönheti a fidesz, hogy léteznek.
Soros hatamas MO elleni bűntette!
Macskaszem
@Shikari: Ezért tömi orbán is a közmédiát közpánzzel, meg a CÖFöt, meg a prosti tv-t, prosti srácokat meg a többi szennymédiát.
Horizont
@Macskaszem: Elgondolkozom sokszor a Shikari kommentjein hogy ennyire be tudja borítani valaki agyát az imádat vagy pedig ennyire megfizetik mert amúgy elképzelhetetlen honnan tud összehozni ennyi agyatlan köpködő baromságot.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Eladot tország
@Horizont: Tudod, ez ilyen szokásjog! Bár az EU nem tolerálja, dehát néha ők is antiszemiták!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.