Menczer Tamás külügyi államtitkár volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége.

Szijjártó államtitkára: „Külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert”

Menczert Rónai Egon arról is kérdezte, hogy Szijjártóék valóban listázták-e a magyar újságírók külföldi szakmai útjait. 

Az álllamtitkár erre így felelt:

ez egy kiszivárgott dokumentum. Ez maga egy érdekes dolog. Úgy tűnik, a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert, még mindig szivárognak dokumentumok

- utalt a volt indexesek által alapítot Telex birtokába került dokumentumra.

Majd volt némi ellentmondás Menczer mondanivalójában, először ugyanis azt mondta, "mi nem listázunk újságírókat. Se ilyen szándékunk, se tudásunk sincs hozzá."

Majd úgy folytatta, gyűjteni kezdtek adatokat újságírói látogatásokról, mert meglátásuk szerint

„a Soros-szervezetekhez” köthető, érzékenyítő kurzusokat tartanak újságíróknak.

Menczer szerint az, hogy újságírók kurzusokon vesznek részt, „politikai támadásnak" minősül.

(ATV)

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ha ezek buknak,,( remélem!!! ) ,,mi lesz az ilyen szarfaszú buzi csicskákkal ??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Mekkpora egy köcsög ez az álomtit - KÁR...biztos, hogy petike
" szeretője " az ov(r)ális szobában, meghitten, bő nyállal ...
SystemError
Olyan falusi rendőr feje van. Ezzel nem akartam megbántani a falusi rendőröket persze!
zorka
Hogy lehet egy fideszest meghívni egy Egyenes beszédnek elnevezett műsorba, amikor a hazudozáson kívül semmit sem tudnak. (ja bocs, meg lopni)
RonaGyuri
Ebben a hírben sokkal több van

mint egy buta külgarázda idétlen kitárulkozása a Szájjártatói külügyi vezetés gondolkodásától

Mottó:
Az ismert jereváni rádiós vicc szerint:
Mik voltak Majakovszkij utolsó szavai az öngyilkossága előtt?
Elvtársak ne lőjetek!

Sajtóbeszámolók szerint Menczer Tamás külügyi államtitkár volt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon vendége. A műsorvezető „arról is megkérdezte, hogy Szijjártóék valóban listázták-e a magyar újságírók külföldi szakmai útjait.”.
Nos a válasz, ez igencsak karakteresre sikerült:
Elsőbb tudta közölni, pontosabban kikérte magának a hazug rágalmazást, mondván „nem mi vagyunk olyanok, mi nem listázunk az újságírókat. Se ilyen szándékunk nincs, de tudásunk sincs hozzá.”. Majd folytatván a témát közölte, hogy ők csak figyelemmel kísérik újságírói látogatásokról, mert meglátásuk szerint: „«a Soros-szervezetekhez» köthető, érzékenyítő kurzusokat tartanak újságíróknak, s az, hogy az, hogy újságírók kurzusokon vesznek részt, «politikai támadásnak» minősül.”!!!
S ha ez még nem lenne elég volt egy méh ennél is pikánsabb és jellemzőbb megnyilvánulása, aminek a megfogalmazása többet sokkal többet takar, mint az elsőre látszik. Első reakciója a kérdésére az volt, hogy felháborodottam közölte, hogy durva fegyelemsértés történt, mert „ez egy kiszivárogtatott (jellemző, hogy ő kiszivárgott-at mondott) dokumentum”, majd hozzáfűzte: „Úgy tűnik, a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert”! =))
Nos nem kell külügyi berkekben jártasnak lenni, hogy tudjuk Szijjártó nem csak telerakta ócska pártkatonákkal és/vagy futsalos haverokkal a külügyi apparátust, de módszeresen kigyomlálta a megfelelő képzettséggel és diplomácia gyakorlattal rendelkező szakembereket!
nezelodo
Alighanem a zselés fejű miniszternek megvan, kit kell legközelebb kirúgni ha következetes, mert lebuktatta a sunyiló főnökét az elszólásával. Igy talán a statisztika közelít az "elég kirúgott" alkalmazotti elváráshoz. Sebaj, van utánpótlás az aranylábú haverok között...
justhpeter
Nem kell nekünk ócska pártcsicskákkal foglalkoznunk.
Clavigo
Ha ezek buknak,,( remélem!!! ) ,,mi lesz az ilyen szarfaszú buzi csicskákkal ??
Clavigo
Nem ez a kis buzika volt valami tv- bemondó ?
verőce21
A szó legszorosabb és legszélsőségesebb értelmében "együgyűek” azok, akik Orbán legyőzése szempontjából látnak mindent.
Béla333
Na ez a tuskó is megüti azt a szintet, ami a maffia szolgálatához kell.
Alulról!
Béla333
@Clavigo: 06.30
"...mi lesz az ilyen szarfaszú buzi csicskákkal ??"

Kimennek hidat foglalni. Fekete pénz lesz elég, hogy a háttérből fizessék ezeket!
evacica
Szörnyű, hogy ilyen alakok" dolgoznak"rombolnak a Külügybe! Na az ilyeneket kéne kirúgni a főnökével együtt! Otromba bunkó!
tudode
Ennek az országnak többet árt, mint használ az, hogy őfélesége kormánytagjai, és aláredeltségeikbe tartozók a közjogilag érvénytelen alaptörvényre, azaz őfélesége szolgálatára, és nem a bugyuta nép szolgálatára esküdtek/nek fel, mert aki (k) nem ezt teszik, annak=azoknak kívül tágasabb, mert
.
Aki tisztességesen viselkedik, megsérült őfélesége csatataterén azt kihozza a csatatérről, de aki nem arra lő(vet)!
.
Ekladáns példa erre
.
János bácsi "is" a csatában, János bácsi a csatában elesett egy fűszálban!
.
------ Lázár feat. Polt: Szétlopták remix
.
www.youtube.com/watch?v=U_TcA7WiCdE

.
És az első sorból coki az utolsó sorba, el nem eresztve, a mezőhegyesi ménesbirtok intézője lett, vagy minek, mert ha kinyitná a száját, elkezdene beszélni ...!
.
www.google.com/search?q=L%C3%A1z%C3%A1r+m%C3%A9nesbirtok&oq=L%C3%A1z%C3%A1r+m%C3%A9nesbirtok&aqs=chrome..69i57j0.7582j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Nem könnyű őfélesége katonájának lenni! Ez aztán az élet, egyszinten Kubatov emberével, akinek hasonló lett a sorsa
.
www.google.com/search?q=kubatov+kedvenc+gyilkosa&oq=Ku&aqs=chrome.1.69i57j35i39j46l2j0j46l2j0.6158j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
???
ómió
Márpedig Gyuri gazdijuk anarchista szeánszai - bárhol tartják is őket éppen - maguk a "bolsevik haladás zálogai"! És rájuk "haladóilag" a reakció csak kusika lehet! Még, hogy észreveszik...! Sőt! Meg is jegyzik! Hát, nem "efftársi abcúg"!?
csak úgy....
@ómió: @Shikari: ha a butaság fájna, akkor ti kánonban üvöltöznétek!
csak úgy....
@Shikari: nálad már a kultúra szaggatja a kerítést?
lusta
@zorka: A legszebb az volt, amikor már Egon sem tudta hogyan legyen kulturáltan udvarias.
kereső
Észak -Korea beköszöntött Magyarországra.Miből lesz a cserebogár- toporzék a kinai kommunista párt nyomdokaiba lép. Ő fogja irni a "vörös könyvecskét" is???
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Rugjatok ki mindenkit! Annál kevesebb hívetek marad. Tégla meg mindíg lesz.
balos
@Shikari: A tiedét miért nem ajánlod?Szégyenled?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Madácsi Pali
@Clavigo: Köcsögökre a sitten is "szükség" van
Clavigo
@Shikari: Mi lesz veled székely buzika,,ha ezek buknak ??? Visszamész a Csík- qrva@nyjába,,,,oszt a muttert kihajtod a helyi krimó elé pippantani ? Neki kéne állni dolgozni,,székely "..
vitriol
Végignézve a Rónai beszélgetését ezzel a nikkelbolhával, folyamatosan Hofi találó mondása jutott eszembe: "folyik a szájából a sz@r!"
Jozefina
A Szijjártót megjachtoztató vállalkozó 91 milliárdos megbízást kapott az államtól. A teljes projekt 12 milliárddal lett drágább a tervezettnél.
444.hu/2020/09/22/a-szijjartot-megjachtoztato-vallalkozo-91-milliardos-megbizast-kapott-az-allamtol
ómió
@Horizont: Tudjuk, te azt "szopod be", fajkretén, amit Böszme vezíred "elkúr" és hazudik "reggel, éjjel meg este"! Ennek viszont az a "külön haszna" számodra, hogy még annyi eszed sincs, hogy felkösd magad, gyökér! Sőt! Még a "cikit" se veszed észre, nemhogy a "kínosat"!
ómió
@Horizont: Na, mi van, szarkupac!? Túl töményen kaptad a valóságot és felbugyogtak benned a gázok? A bolsi szagelszívót még nem próbáltad?
Nessy
Drága Menczer álomtitkár! Tökéletesen igaza van! Maga is ott van még nem kevés fizetésért!
Clavigo
@ómió: @Shikari: Buzikák,,melyikőtök a másik faterja,gyökerek ?
advocat
Ezt tudja. Ennyi pénzért, mire számítotok?
kissé felnőttem
a maki nem is tudja miről makog össze vissza majd megérti ám
ómió
@Horizont: Nem javul az állapotod, szarkupac efftárs? Talán dudorássz egy kis Internacionálét. Hátha elnyomja a bolsibűzt körötted!
ómió
@Clavigo: Na, mi van? Nem találtál haza, bolsi fajkretén!? Észt nem osztottak a szemináriumon?
ómió
@Horizont: Látom, az efftársi latrinakörnyezet az igazi "élőhelyed"! Akkor csak "tempózzál" benne!
csak úgy....
ó mi jó! meggyütt a nagyeszü efftárs a bolsilibsi @ómió: mellette szárnysegédje @Shikari: a sztahanovista..
ómió
@Horizont: Na! Már az efftársi "élőhelyedet" is rám hazudnád, szarkupac efftárs? Ez Böszme vezíred példája, vagy athinai "tanács"? De legalább a mai Internacionálé kvótádat az efftársi latrina mellett elénekelted már? További "kellemes tempózást"!
ómió
@csak úgy...:Kimásztál a bolsi latrinából és mindjárt másba törölközöl? Pedig ott van néked Horizont efftársad is!
ómió
@Shikari: Igazad van, csak a bolsi szar - úgy tűnik - nem egymásra ragad, mindig másra próbál!
csak úgy....
@ómió: a te monoton zenédnél még a @Shikari: müvészúr is jobb,pedig az is nagyon kaka.:)
csak úgy....
@Shikari: tibim! te hány éve is vagy karanténba? oszt semmi javulás ?
csak úgy....
@Horizont: ennek a kölöknak a buksijába,max. kalapáccsa verhetsz észt és az büntetendö cselekmény! különben tudom,hogy hol lakik,ha eselleg ki szeretnéd rúgni a bölcsesség fogát..
Nessy
Lehet,hogy én már tényleg idős vagyok a beszélgetős csatornákra? Mert hiába próbálom tartani a tisztességes hangnemet, ellenkező vélemény esetén is, kapásból le leszek hazugozva, libsibolsizva, most már bolsi szar is! Jó lesz tanulnom e magasröptű, jobboldali kulturált vélemény nyilvánítást!
csak úgy....
@Shikari: tibim,te agyilag dedós! fogadok,hogy téged már a fideszben is szégyelnek!
nem a te neveddel kezdödik a kubatov féle tökkelütött lista?
csak úgy....
@Nessy: le köll vetközni a jó neveltetést ,mióta magyarországból felcsút lett.
Nessy
@csak úgy...: Az a baj, hogy anno nagyon belém nevelték! Tudod, akkoriban a "kispolgár" kategóriába voltunk besorolva! Sőt rossz helyre jártam iskolába is pár évig, na aztán életem végiéig nem lett belőlem alkalmas "káder" a személyzeti aktáimban.
csak úgy....
@Horizont: ennek a kis tetünek az a célja,hogy provokáljon,bosszantson .
ne add meg neki ezt az örömöt!
ómió
@Horizont: Böszme vezíred hátsójából kióbégatva mindig ilyesmiket szoktál "közhírré hazudni"? A saját "státuszodat" másra kenve? Bár "efftársi", de már ott is uncsi lehet! Azért, hogy az efftársaidat "jobban vonzza", talán kérhetnél "tanácsot" Athinától is!
ómió
@csak úgy...: Hallgasd az Internacionálét! Az a ti "zenétek" meg az aljas hazudozás!
Clavigo
Kaleta nagykövet- nertársról kellett volna megkérdezni ezt a gyökér segéd- sportriportert,,vagy " mijafaszom " ez a seggarc...(?)
csak úgy....
@ómió: szegény szüléd, sokáig vajúdhatott véled a nagy de üres buksid miatt..
ómió
@Shikari: Az igazi (nekik) "régi szép időkben" a másikat még felakaszttatták! Ha tehetné, most is ezt tenné a tetüfajtája!
ómió
@csak úgy...:Veled biztos nem kellett a "nagy vajúdás"! Agy nélkül már akkor is, ott is csak "kisurrantál"! Mint bolsiból a józan ész!
Clavigo
@ómió: @Shikari: Hol szedtétek össze egymást ? A felsőcsutkai stadijjon- klozettben ??
Nessy
@Clavigo: csak bemutatják a kulturált jobboldali szöveg írást!
csak úgy....
@ómió: ti együtt jártok még mindíg a @Shikari: barátoddal az oviba?
ne mond meg,kitalálom! nagycsoport?
csak úgy....
@Shikari: bolond likbu bolond szél..,tehetünk mi arru,hogy te gyagya? na látod.
ómió
@csak úgy...: A bolsevik homokozóból így látszik? És te mindjárt így is hazudod? Akkor "jó efftárs" lehetsz!
ómió
@Clavigo: A bolsi latrinán ülve rosszat álmodtál, tetüfi?! Másokat is oda képzeltél?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.