A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten 10 esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott – közölte a MÁV kedden.

Mint írják, hiába kötelező maszkot viselni a vonatokon, az elmúlt héten 10 esetben kellett intézkednie jegyvizsgálónak azért, mert néhány utas nem viselte a védőeszközt. Így többek között négy elővárosi vonalon: a pusztaszabolcsi, a szolnoki, az esztergomi és a váci vonalon is félórás késést okozott néhány utas figyelmetlensége vagy nemtörődömsége. Egy balatoni vonaton az utast figyelmeztette a vezető jegyvizsgáló a maszkhasználatra, mire az utas megütötte a vezető jegyvizsgálót, ezért rendőri intézkedés történt és a vasúttársaság feljelentést tett.

A jegyvizsgálónak orvosi segítségre volt szüksége, a vonat emiatt nem közlekedett tovább.

Az említett esetekből jól látható, hogy aki a felszólítás ellenére sem tartja be az előírásokat, nemcsak a maga és utastársai egészségét veszélyezteti, hanem felesleges, elkerülhető bosszúságot is okoz a vonaton közlekedőknek.

A szeptember 18-án megjelent kormányrendelet értelmében szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a vonatokon, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik. A vasúttársaságnál várakozás céljából megnyitott helyiséghez tartozik különösen, de nem kizárólagosan: a váróterem, az aluljáró, a zárt felüljáró, a pénztárcsarnok, valamint a budapesti fejpályaudvarok esetén a vágánycsarnok, ezeken a területeken mindenhol kötelező a maszk használata. A vasúttársaság a nyitott peronokon, továbbá a nyitott felüljárókon is javasolja mind saját, mind utastársaik egészségének védelmében a maszkhordást.

A rendelet a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik. A vasúttársaság minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon viseli az orrot és a szájat eltakaró maszkot.

Forrás: 24.hu, MÁV

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
A kaller ne szóljon az utasnak, azonnal hívja a rendőröket!
Szeparepa2
Lehet nem volt elég udvarias. Akárhogy hozzám sem szólhat senki, mert pofánvágom... ennyi
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
"Liberálisan" ezt így "intézik"!
Pálinkás Pál
"A rendelet a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik. " amíg ezt nekem valaki tudományosan meg nem magyarázza hogy miért nem veszélyes az öt évesre, de miért veszélyes a 10 évesre, egyiknek sem teljesen kifejlett még az immunrendszere...addig parasztvakítás az egész!!! várom a tudományosan igazolt érveket!!!
erre eddig egyik maszkguru sem akart valahogy válaszolni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok