Összeírják az összes hadrafogható orvost és ápolót, még azokat is, akik nem állami intézményben dolgoznak.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a magánkórházaknak és szolgáltatóknak is levelet küldött, arra kérve őket, írják össze azokat az orvosokat és ápolókat, akik szükség esetén kirendelhetők a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézményekbe – értesült a 24.hu.

A járványügyi hatóság arra kíváncsi, hány egészségügyi dolgozó vethető be koronavírusos beetegek kezelésére, akiket aztán kirendelhetnek a kijelölt kórházakba.

Összeírták az összes orvost az országban

A szakemberek ugyanis a fertőzéses adatokból arra számítanak, hogy emelkedik majd a kórházi ellátást igénylő betegek száma.

„A Covid-19 betegek ellátásának biztosítása érdekében a fertőzött betegek ellátására kijelölt egészségügyi szolgáltatók Covid-19 ellátási kapacitásait bővíteni szükséges, ide értve a betegek ellátásához szükséges humánerőforrást is, amit az érintett intézmények saját hatáskőrben már nem tudnak megoldani” – olvasható a szeptember 21-i keltezésű levélben.

Cikk- és címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

(24.hu)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ez a káosz, ami most itt van, elrettentő példa lesz egykor a járványügyi tankönyvekbe! Milyen az, amikor hozzá nem értő politikusok akarnak szakmai problémát megoldani, a szakemberek javaslatainak figyelembevétele nélkül!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vitriol
Őrizzék meg a listájukat, és akkor is használják, amikor majd a fizetésüket kell rendezni!!!
Nessy
Azért remélhetőleg a szakvizsgájukat is melléírják.
csak úgy....
összeírás után jön a bevonulás,mint régen?
Lepényleső
Vélhetően sem sok tinta,sem sok papír,sem rettenetesen sok idő nem kellett hozzá - annak az egy jegyzőnek?
Sámannus
Össze írják az inszeminátorokat is ha beindul a családügyi bohóckodás is.
Ez egyébként kicsit rázósnak tűnik, mint ha arra készülnének, hogy az utolsó töltényig harcolhassanak, még a blöki dokikat is bevetik.
jesz
a főcím szerint: "összeírták az összes orvost az országban"...

a cikk már ezzel az alcímmel folytatódik : "összeírják az összes hadrafogható orvost"...

Akkormost összeírták, vagy majd összeírják ha tudják...ugyanis nem fogják tudni ki a hadrafogható...sokan beintenek.
tudode
Ötletelünk, ötletelünk, miközben a vírus teszi a dolgát!
.
Ahelyett, hogy pontosították volna a PANDÉMIA TERVET, a mellékleteivel együtt
.
www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/jarvany_archivum/Influenza_archiv/influenza_a_h1n1/nemzeti_infl.html
.
Ahelyett, hogy akcióznának!
.
Például:
.
------ Tömegével távozhatnak orvosok a Honvédkórházból a rájuk kényszerített státuszváltás miatt
.
hvg.hu/itthon/20190109_Tomegevel_tavozhatnak_orvosok_a_Honvedkorhazbol_a_rajuk_kenyszeritett_statuszvaltas_miatt
.
!!!
.
Nessy
Ez a káosz, ami most itt van, elrettentő példa lesz egykor a járványügyi tankönyvekbe! Milyen az, amikor hozzá nem értő politikusok akarnak szakmai problémát megoldani, a szakemberek javaslatainak figyelembevétele nélkül!
Gazella
Cecillke fuss haza anyád szoknyájához.. ott a helyed..
legott
Ebben a formában ezt nem lehet.
És mennyi adat jut majd illetéktelen kezekbe, vagy szivárog ki és kerül - akár orosz geci - hekkerek kezébe?

Én most mennék el egy vagy több sztárügyvédhez és megvizsgálnám a csoportos perindítás lehetőségét.
Plusz nemzetőzileg is nyilvánosságra hoznám, hogy mi folyik itt.

Mi folyik itt ???!!!

444.hu/2020/09/22/juhasz-peter-orban-tenyszeruen-pszichopata-es-vegervenyesen-fasisztava-valt?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=juhasz-peter-orban-tenyszeruen-pszichopata-es-vegervenyesen-fasisztava-valt

Hát EZ folyik itt !!!
gina
Vén gerinctelen öreglány menj te is dolgozni a napi bábszinház előadásod helyett, ágytálat cipelni nem szégyen, talán arra még jó vagy (persze ha nem hypózod a betegek fenekét), legalább a kitüntetéseid kiérdemelnéd
legott
Anyádat rendeld be, meg ide-oda, te paraszt!
Te semmit nem csinálsz csak hülyeségeket pofázol és a rossz intézkedésekkel mindenkit szívatsz, miközben egyáltalán nem segítesz a rászorulóknak, csak szórod a pénzt az amúgy is gazdag, senkiért-semmiért felelősséget nem vállaló csak a hasznot lefölöző, de az ország valódi jobbulásába beleszaró, ráadásul nem a hazait választó, (amiért most megy a pénzégető plakátkampány) mert külföldi márkákat vásárolják MINDENBEN!

Hihetetlen, hogy az álságos szar-szemét dumátokra még mindig van vevő.
Hihetetlen- látom, de mégsem hiszem el!

(Fogadunk, hogy nem tudod, hogy csak viccelek vagy komolyan gondolom Armageddont, a feltámadás utáni jó idők rosszra fordulását?
Dobok egy csontot.
Azért lesz két ítélet (az elsőben Jézus ítél - itt nyer tért az értelem), mert az a világ tűz általi pusztulását (ennek a neve Armageddon, és ennek köze sincs pl. egy atomháborúhoz, vagy egy meteor becsapódásához) előzi meg (mint anno a vízözön - csak "most tűznek van fenn tartva").
A második lesz "A" végítélet. Akkor Isten maga csap oda - angyaloknak, embereknek - akik a második esélyt sem értékelték.
Azt tudtad, hogy eddig - és addig is - csak egy angyal halt meg? Igen, Jézus.
Eddig egy lázadó angyal sem halt meg!
Armageddon vesztes csatája után sem hal meg egy sem, csak... pokolra kerülnek?
(ha a poklot mélységnek hívod, ahol tétlenségre lesznek ítélve egy bizonyos ideig, akkor igen, pokolra kerülnek)

Még gondolódom rajta, hogy új nicknéven (tisztán, az eddigi... hogy is mondjam finoman, alpári stílust hátrahagyva) felhomályosítalak és nem csak utalgatok g-gy részre.
Tudod egy kétezer darabos tiszta fehér puzzle-ból, ha megmutatok neked 77-et kirakva, akkor azt a 77-et sem érted, az egész 2000 darabot meg főleg, nem.
Szóval...
Várjuk kíváncsian a jövőt.

Mi a jobb, a (rosszul) tudás vagy a(z igazságkereső) tudásvágy?
legott
Az emberek alapvetően nem primitív állatok, de most már világszinten hagyják magukat azzá tenni. Már jó nekik így, primitív állatként.
Enni, inni, üríteni, baszni mindhalálig - a gazdagok sznobul ua.
Mert ahogy el sznobul a paraszt, nem sznobul el úgy senki.
Amíg a direkt paraszt sör-virsli, addig a sznob paraszt pezsgő-virslihab ehető virággal.
Érzed a különbséget?

Balettcipőben trágyát lapátolni...
tudode
Ilyen intézkedés közben nincs dolga az államfőnek, mivel ahelyett, hogy pontosították volna a Magyar Köztárság Pandémia tervét, bizonyára a Bibo-isták az alaptörvényük honvédelmi fejezetéből rendeltette el őfélesége az un. RENDKÍVÜLI JOGRENDET is
.
www.keh.hu/magyarorszag_alaptorvenye/1515-Magyarorszag_Alaptorvenye&pnr=13
.
Különben a civileket a honvédelmi fejezet rendkívüli állapotban --- 49, 50 cikk -- a köztársasági elnöknek, vagy milyennek is dolga lenne ehelyett az ötletelgetés helyett.

Azzal együtt, hogy, ha minden igaz, még a honvédelmi fejezetekhez sem készült un. sarkalatos törvény!
.
A vírust nem lehetne narancsköddel szúrkálni!!!
justhpeter
Aztán,jövőre kezdik ismét, hiszen semmiből nem tanulnak.
SystemError
"a magánkórházaknak és szolgáltatóknak is levelet küldött, arra kérve őket, írják össze azokat az orvosokat és ápolókat, akik szükség esetén kirendelhetők a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézményekbe"

Magán orvos kirendelése...és, hogy képzelték, hogy majd érte megy egy katona, ha nem akar bemenni?:) Most intézik el a maradék EÜ-t.
Gauntlet
és mi lesz a rendes ellátással, hmm? vagy az allergiás, cukorbeteg, rákos már nem is számít ?
csak úgy....
@Shikari: nyugi,te már ott vagy a gyogyóslistán.
balos
@csak úgy...: Sajnos nem gyógyós!A kubaszovék sorozatban gyártják a sik hülyéket,hogy lefedjék az árokban élőket velük!Persze ,az árviznél is alkalmasak lehetnek,mert univerzális a "hadra fogásuk" is!
csak úgy....
@balos: pedig bíz gyogyós a @Shikari: ,ezt naponta bizonyítja.
Nessy
És ha összeírták, attól több lesz? Arról nem beszélve, hogy egy jó fogorvos, nem biztos hogy jó anasztes is!
justhpeter
@Nessy: Ez a lista nem a jó anasztezesek felírásáról szól, hanem a mi elaltatásunkról.
Málna
@Nessy: tegnap 20:32 Butaság, amit írsz. Orbán világosan elmondta, hogy ő azt teszi, amit az operatív törzs és az országos tisztifőorvos javasol neki.
Egy járvány pedig nem csak és kizárólag egészségügyi kérdés.
Nessy
@Málna: De a beteg ellátás az! Ahhoz meg kevés a propaganda.
Nessy
@justhpeter: Ha garantálják, hogy nem kell többet felébredni, vállalható részemről.
surdilloFUJT
@Málna: Fordítva vagy bekötve,orbánisztánban CSAK és KIZÁRÓLAGOSAN az kommunikálható és végezhető amire az egyisten orbán utasítást ad!!!Ez vonatkozik a COVID tevékenységére is,mivel focimeccsen altatva van a szórakozóhelyeken meg 23.00-órától aktivvá válik!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ittott
BEOSZTOTT HANGJÁN. főnök ha lejelentesz, akkor máris megyek máshová. ércsük?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.