Levágta magáról a nyomkövetőt a jegyese megölésének kísérletével vádolt fiatal, és megpróbálta megölni új barátnőjét, valamint annak anyját is; az ügyészség a két ügy egyesítését indítványozza és letöltendő börtönbüntetést kér a vádlottra – közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője az MTI-vel szerdán.

Ibolya Tibor közleményében felidézte:

a fiatalkorú 2018-ban, korábbi párkapcsolatában a jegyese életére tört, emiatt büntetőeljárás és nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állt.

A történtekkor 16 éves fiú viharos, "se veled, se nélküled" szerelmi viszonyt folytatott a kiskorú lánnyal, akit alkalmanként meg is ütött.

A lány végül szakított a fiúval, aki azonban ezt nem tudta feldolgozni. 2019 augusztus 8-án levágta magáról a nyomkövetőt, és egy bicskát magához véve Budára, a XI. kerületbe ment, ahol a lányra és a lányát védeni igyekező édesanyára támadt. Mindkettejüket többször megszúrta. A fiatalkorú támadó csak akkor hagyta abba tettét, amikor az édesanya telefonon segítséget kért. A lány életét csak az időben kiérkező, szakszerű mentőorvosi ellátás mentette meg – tette hozzá a főügyész.

Az ügyészség a fiút előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint a bűnügyi felügyeletből eltávozása miatt fogolyszökés vétségével vádolja.

Ibolya Tibor megjegyezte: a törvény szerint a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legfeljebb 15 év lehet.

A vádlott jelenleg letartóztatásban van, az ügyészség indítványozza, hogy a korábbi ügyét egyesítsék a mostani vádemeléssel. Abban az eljárásban februárban emelt vádat a fiú ellen az ügyészség, amiért 2018 márciusában féltékenységből megütötte, majd a fagyos Dunába lökte jegyesét. A lány kimászott a folyóból, de a fiú ezt követően is bántalmazta, aminek eredményeként a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
no most...azt az ügyészt ,bírót is pofán rúgnám,aki ezt az állatot szabadlábon hagyta...bezzeg a karalábétolvajokat előzetesbe teszik!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
no most...azt az ügyészt ,bírót is pofán rúgnám,aki ezt az állatot szabadlábon hagyta...bezzeg a karalábétolvajokat előzetesbe teszik!!!
ágimami
Azért ezt egyáltalán nem értem!! Miért kell ennyi idő várni egy ilyen - szerintem nem normális - agyhalott itéletével???
Ez csak az én véleményem!!! Remélem nem fognak azzal érvelni, hogy nem tudta mit csinált??
Már rég a börtönben kellene rohadnia minimum 15 évig!!
Gyütt Mönt
Lám, a dudálókat szinte azonnal megbüntették. Ezzel a fiatallal miért nem lehet gyorsított eljárást lefolytatni?
Oposit
Nem esetleg cigány fajtatárs és ezért ilyen vajszívű az ügyészség?
Namely
@Oposit: mivel fiatalkorú ÉS jegyese van, ezért biztos, hogy cigány.

Ilyenkor persze a ballib üvölt, hogy miért hagyják szabadlábon, de amúgy azonnal bőgnek, amikor a "szegényszerencsétlenvéglenromát" lecsukják.

@ágimami: mert a ballib gondolkodás lényege, hogy mindenki megértésre szoruló lélek és újabb és újabb lehetőségeket kell adni. #biztosnemúgygondolta #szegényromák #sokadiklehetőség #ottsevót
csak úgy....
@Namely: most mit ballibezel mikor már több mint 10 éve az illib fidesz az úr?
nincs naptárad?
csak úgy....
@Shikari: tibim,te börtönörnek készülsz ?
luiz
@csak úgy...: XD börtönőr, egyenruhában is köcsög lenne a sitten
Namely
@csak úgy...: hogy jön ide a fidesz? Tehát a kommentem azokról a ballib KOMMENTELŐKRŐL (és véleményformálókról) szólt, akik nem tudják eldönteni, hogy a józan észnek, vagy a dogmáiknak kellene inkább hinni.
A fidesz nem kommentel ide és nem is sír, ha egy bíró bezár valakit.
Most biztos azt fogod írni, hogy "dehát a fidesz van hatalmon miért nem változtat ezen", de a fidesz nem változtathat a kommentelési szokásokon, mert erről volt szó.
Érteni?
:)
csak úgy....
@Namely: olvasgasd durbincsot és a vadhajtásokat! azok neked valók.
surdilloFUJT
@Namely: Ne menj a napra,mert eldurran az 1 bites agyad!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.