A járvány második hullámának felszálló ágában vagyunk, ma már egymást is figyelmeztetik az emberek a szabályok betartására – hangzott el az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. A pozitív esetek számának emelkedésével a kórházban ápoltak száma is növekszik, és 4-5 héten belül az elhunytak számának emelkedésére is készülni kell – közölte Müller Cecília.

Pénteken is online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs a magyarországi járványhelyzet alakulásáról.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón elmondta:

a második hullám felszálló szakaszában vagyunk.

Müller ismertette, hogy

ma már egymást is figyelmeztetik az emberek a szabályok betartására, amit nagyon köszön mindenkinek.

Beszámolt róla, hogy járványügyi készültség van, ilyenkor koncentrált intézkedésekre van szükség, és az egészségügyi dolgozóknak is köszönetet mondott a helytállásért.

Az elmúlt 24 órában 927 magyarnál mutatták ki a koronavírust, kilencen életüket vesztették. Többüknél daganatos megbetegedés volt az alapbetegség, mindannyian 57 év felettiek voltak.

Ügyelni kell a higiéniai szabályok betartására, mert az idősebb vagy krónikus megbetegedésekben szenvedőknél súlyosabb lefolyással jelentkezhet a koronavírus, ők nagyobb veszélyben vannak.

Müller Cecília elmondta,

már korábban felállították azon egészségügyi intézmények listáját, amelyek a gyanús esetekkel foglalkoznak.

Ha itt beigazolódik a betegség, a Covid-ellátó központokban kezelik a betegeket. Kiemelte:

nagyon fontos a megfelelő, 20-30 másodpercig tartó kézmosás, a hüvelyk ujjat sem szabad kihagyni.

Csak engedélyszámmal rendelkező fertőtlenítőszereket szabad használni, ez a szám a címkén található – tette hozzá.

Müller Cecília közölte azt is: térítéses teszteket már alig kérnek, mivel a nyár elteltével kevesebben térnek haza külföldről, így csökkent a térítéses PCR-tesztek száma is.

Beszélt arról is, hogy most is, mint a kezdetek óta, a WHO iránymutatásai alapján járnak el.

Müller Cecília elmondta azt is: matematikai modellek és járványügyi alapvetések alapján számolnak.

Ha nő a fertőzöttek száma, nő a halálozások száma is. Így egyelőre úgy tűnik: a fertőzöttek számának növekedése miatt 4-5 hét múlva valóban emelkedhet a halálozások száma is.

Forrás: 24.hu, Origo

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
elhull a virág eliramlik az élet ..,,aludj el végre kis balázs! -föleg ha már nyögdijas vagy és nem lehetsz focista ! balsors akit régen tép...,ezen az elvtársak is kiakadtak,mikor említettem nekik de már akkoriban is volt tanácsadójuk,kiderítették,hogy az csak a ronald régen lehet. nem panaszkodok,csak mikor telefonon a nagy szobába toppanék,már nem repül felém a 89 éves anyám csak a papucsa ,mert anyám értelmét a fidesz már rég elvette és magáévá tette! - a róka lelkü báttya,ki putyinnak és erdogánnak a tányért váltja! ég a nap melegtöl a kopár tik szarja ,tikkad fidesz nyájak legelésznek rajta..
solidedge
Szerintem ez nem a második hullám. Az első hullám eszkalációja. A nyári lazítás eredményét látjuk.
voltmárjobbis
cecilia orbán szócsöve, menjen aludni a nyunyokájával. Szarok rá mit mond.
Ludas Matyi
Kepzeld el, mi lenne, ha senki nem menne teszteltetni.
Fogadok veled, hogy be fogjak mondani, hogy leallt a virus hullam, mert nem talaltak virusos embert.
Hogyan is talalnanak, ha senkit nem tesztelnek.
Az is hülye aki teszetlteti magat, mert igy sertve az adatvedelmet, nyilvantartasba kerül a Jakab es ha bejönne a pestis, meg azt is ravernek, hogy ö terjesztette!
Meddig eszitek meg ezt a badarsagot?
Peller Anikó
Most nem az a fontos hányan döglenek meg hanem a foci.
Sámannus
Jobb helyeken annyi tesztet végeznek, hogy nálunk az "állig felfegyverzett" egészségügyben egy hétig sem tartana ki a készlet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.