Az erdélyi magyarok a magyar jelölteket támogassák a hétvégi romániai önkormányzati választásokon – ezt kérte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Semjén megüzente az erdélyi magyaroknak, hogy kire kell szavazni
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fekete-Győr András újfent – a Momentumtól már megszokott módon – a magyar jelöltekkel szemben, románok mellett kampányol – fogalmazott Semjén Zsolt.

Hozzátette: az ellenzéki politikussal ellentétben, arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy ne szavazzanak román pártra, hanem a magyar jelölteket támogassák.

"Hajrá magyarok! Hajrá RMDSZ!" – zárta állásfoglalását a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Pénteken Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról beszélt egy videóüzenetben, hogy most vasárnap önkormányzati választások lesznek Romániában, így Erdélyben is, majd a magyar választók figyelmébe ajánlja testvérpártjukat, az USR PLUS-t. Azt kérte, ahol tehetik, támogassák ennek a pártnak a jelöltjeit is.

Korábban – a román elnökválasztás és szlovák parlamenti választás előtt – anyaországi és határon túli szervezetek egyaránt elítélték, hogy a Momentum politikusai román és szlovák jelöltek mellett kampányoltak a magyarokkal szemben.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ronin2
" nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes,"
Ez a diszf@sz ebben a beosztásban?
Inkább az ő feje lenne trófeaként a falon.
Nyálas,sunyi imádkozósáska.
Nincs az a székely ember aki ennek a pöcsnek a szavát akár meghallaná.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ronin2
" nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes,"
Ez a diszf@sz ebben a beosztásban?
Inkább az ő feje lenne trófeaként a falon.
Nyálas,sunyi imádkozósáska.
Nincs az a székely ember aki ennek a pöcsnek a szavát akár meghallaná.
csak úgy....
@Ronin2: akkor miért szavaznak a fideszre külhonbu ? mert süketek ?
csak úgy....
@Szeparepa2: ha lehetöséged lesz,jelentkezel majd hóhérnak ? szerinted fölemelö érzés valaki alól kirúgni a samedlit?
luiz
Azért a székletek nem olyan hülyék, hogy otthon a magyarra szavazzanak. Otthon a románra, ide a cigányra adják a voksukat
csak úgy....
@Szeparepa2: már megbocsáss de ha némi igazad is vagyon,az még nem jogosít föl,hogy bíró és egyben ítéletvégrehajtó legyél! semmiben nem különböznél az általad fölsorolt népirtó gennykupacoktól! a halálbüntetés eleve téves! pár perc a kötél végén vagy 30-40 év egy 2x3 cellában egyedül?
RonaGyuri
Vakcina ellene még nincs,

de a vírus különös tulajdonságairól, pontosabban szokásairól külgarázdáék sokat tudnak

Az egy dolog, hogy a tavaszi menetben Szájjártató és emberei számolatlanul öntötték az országba a nagy részben semmire sem jó eszközöket, kínai barátaiktól és közben segélyezve a baráti légitársaságot is. Most az őszi fordulóban – ahogy Őfenesége mondta – már kiismerték a gazt és gond nélkül – na jó a mocsok bajorok, meg spanyolok berzenkedtek – megrendezték a focimeccset, mondván nincs fertőzés veszély.
A legújabb hírek szerint még ennél is érzékenyebb tudással rendelkeznek:
„Romániában vasárnap tartják az önkormányzati választásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak júniusról mostanra.” ennek kapcsán „Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára videóüzenetében elmondta: fontosnak gondolják, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson. Ezért döntött az operatív törzs arról, hogy nem kerülnek karanténba Magyarországon azok, akik részt vesznek a választáson!” =))
justhpeter
Megszólalt a keresztény S1G ! A hazai kleptokrata-nemzeti-keresztények büszkék lehetnek, az igazi keresztények meg köpnek rá.
Ronin2
@csak úgy...: Mert Orbán nem hülye,"csak" gazember.
Vagy ő,vagy a tanácsadói észrevették,hogy az itthoni szavazóbázis elöregedett,erősen fogyóban van.
A külhoni magyarok meg a kettős állampolgársággal ott vállaltak munkát az EU-ban,ahol akartak.
Arról nem is beszélve,hogy a szocik alatt volt egy 4 NEM-es szavazás..
Aztán a mérhetetlen pénz,amivel támogatta,időnként megvette a szavazataikat.
Mondom,a köpcöst lehet szidni,átkozódni itt a neten,de amíg értelmes ellenlábas nincs a láthatáron sem,eladdig marad.
Most,hogy a "fiókaszadesz" Momentum / nevében van életrevalósága/ uszít a kinti magyarok,meg az itthoni nyugdíjasok ellen,mit várunk a kintiektől??
Őszintén!
ómió
Azt Fegyőr efftárs "üzente meg"! Semjén mindössze "pontosított"!
kereső
Az lesz ennek is az eredménye, mint Szlovákiában, hogy a szlovák parlamentben nincs magyar képviselő. Most meg majd Erdélyben nem lesz a helyhatóságokban, csak talán mutatóban.
Jozefina
Senkinek sem kellene más ország ügyeibe beavatkozni, így arra sem, hogy ki és kire szavazzon!!! (Eredmény: Romániában nemzeti ünnep Trianon évfordulója) Kellet ez???
Peller Anikó
Senki ne avatkozzon be a mi belügyinkbe. Meg a kil.
human
Az RMDSZ így reagált még anno a FIDESZ finom zsarolására:
www.youtube.com/watch?v=WUji_C0vMFw
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.