Kerüljék a zsúfolt helyeket, vásároljanak korán.

Üzent az időseknek Müller Cecília – ez most a legfontosabb tennivalójuk

A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni – mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.

Látható, hogy már a közösségi terjedés a jellemző – fogalmazott Müller Cecília, alapvető szabálynak nevezve, hogy az emberek bárhová csak egészségesen menjenek.

Arra kérte az időseket, hogy magukra is vigyázzanak. Kerüljék a zsúfolt helyeket; ha korán vásárolnak be, már sokat tettek a saját érdekükben – jegyezte meg.

A szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni. "Nagyon szeretnénk elkerülni" a szigorításokat – jelentette ki az országos tisztifőorvos.

Hozzátette: mindenki élni akarja a megszokott életét. Ugyanakkor megjegyezte, hogy természetesen létezik egy eljárásrend, vannak tervek különböző esetekre.

Javasolt sokat tartózkodni a szabadban a pandémia idején, a sportolás jót tesz – hangsúlyozta Müller Cecília. Ugyanakkor azt mondta, hogy a romló időjárás miatt az emberek fokozottan "beszorulnak" a szűk terekbe, ezért komolyan kell venni a maszk használatát.

Hétvégén többen el tudnak menni moziba, szórakozóhelyre, üzletbe. Ahol nem tartható a másfél méteres távolság, fontos a maszkhasználat, amelyet sok helyen jogszabály is előír.

Senki nem tudhatja, hogy hordozza-e a vírust tünetmentesen, ezért lényeges az óvintézkedések betartása. Fontos vigyázni azokra, akiknél magas a kockázata annak, hogy súlyosan, akár halált okozva zajlana le a fertőzés – jelezte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília közölte, hogy a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, amely a pandémia felszálló ágában van. Egyre nő a kórházban ápolt emberek száma: már 589-en szorulnak kezelésre – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Kép: kormany.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
Nekem Cilike ne üzengessen, úgy érzem, jobban kezelem ezt a vírus-kérdést, mint ő!
gina
Buta egy nőszemély, jobb ha egy templomban misét mond, talán valaki ott meghallgatja... nagyon unalmas már, nem veszi észre magát OV szócsöve???
Pálinkás Pál
semmi újat nem mondott...március óta az időseket, krónikus betegeket viszi!! talán rájuk kellene kiemelten vigyázni,nem hozni a hülyébbnél hülyébb rendeleteket...persze ez a szócső szerintem az egészet nem érti..elé rakják,felolvassa!!!
SystemError
"Kerüljék a zsúfolt helyeket; ha korán vásárolnak be, már sokat tettek a saját érdekükben "

Az egyetlen csoport, akikre fokozottan kellene vigyázni az idősek és krónikus betegek. A többivel sajnos nem lehet mit kezdeni már, mert biztos, hogy szétterjed. A kormány semmit nem csinál és az időseket meg annyival elintézi, hogy vigyázz magadra...?:)

Nyugi köcsög banda, ti sok sok évet lesztek zsúfolt helyeken
ómió
Egy vásárlási idősáv nekik már túl "gazdaságellenes" lenne?
balos
@ómió: Nem anyád tehet róla,hogy apád pöcséből ennyi ragadt rád!
emerencia
Müller Cecília 2 évvel fiatalabb mint én. Neki van lehetősége arra, hogy megvédje magát és másokat a vírus ellen. Nekem és a többi korosztály zömének nincs. Mi csak a szerencsére vagyunk bízva.
ómió
@balos: A te anyád is csak véletlen pottyantott téged a bolsi latrinába! De aztán kiderült, hogy odavaló vagy!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.