Selmeci Petrát jelölte a versenysport és az utánpótlás-bizottság elnöki posztjára a tisztújításon átesett Magyar Tenisz Szövetség. A Blikk szerint, Selmeci Petra nem tartozott a kiemelkedő játékosok közé, visszavonulása után pedig főként fiatalokkal foglalkozott. Már az előző elnökség idején, idén márciusban tagja lett a szakmai döntéshozó csoportnak, majd idén szeptemberben az új sportági vezetőség utánpótlásfőnökké nevezte ki. Azonban mint kiderült, Selmeci 2001 és 2005 között több felnőtt filmben is szerepelt. „Teniszberkekben bizonyos körökben már évek óta köztudott, hogy Petra szerepelt ilyen produkciókban. Viszont az is egyértelmű, hogy nagyon jó utánpótlásedző, sikeresek a tanítványai, a gyerekek imádják" – mondta egy, a neve elhallgatását kérő tréner a lapnak. A Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetség szerint, Selmeci Petra hosszú ideje meghatározó és elismert szakembere a magyar teniszéletnek. „A szövetség feladata a sportág képviselete, magánéleti kérdésekkel eddig sem...

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A gyerekek felfejlesztésének mértéke még a jövő zenéje, de az apukák továbbképzése látatlanban biztosított. És ezzel a Fidesz azt is eléri, hogy az apukák boldogan vegyenek részt a gyerekek sportban való nevelésében. És Petra néni így az anyukák boldogságához is képes hozzátenni egy keveset az apukák tudásának fejlesztése által.
Íme, ez az igazi ""Családbarát kormány!"". És ez mostantól nemcsak egy szlogen, hanem a ""kőkemény"" valóság.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.