A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy "ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme" – mondta a pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.

Varga Mihály kiemelte: "Az a törvény, melyet nemzeti összetartozásunkról a polgári, nemzeti kormány alkotott, a magyarok nagy többségének közös akaratát, közös érzését fejezi ki."

Varga Mihály: "Ismét a miénk a magyarság egységének tudata"

A szabadságért, függetlenségért és a magyarság összetartozásáért folytatott évszázados küzdelem után különösen erős jelentése van az összmagyarságért véghezvitt tettnek – jelentette ki a miniszter.

Jankovics Marcell, a díjat odaítélő alapítvány kuratóriumának elnöke "a nemzetet magához térítő" küldetésnek nevezte a Méry Ratio Kiadót alapító Méry Gábor kiadói munkásságát. Azt mondta, a kiadó kultúrtörténeti és művészeti kiadványaival pontos képet ad arról, ami a magyarsággal történt és történik.

Az ünnepségen Szent István-emlékérmmel ismerték el Balla András esztergomi fotóművész többévtizedes művészeti és közéleti tevékenységét.

Balla András az érmet egy későbbi időpontban veszi át.

A 2020-ban tizennyolcadik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István író, Makovecz Imre építész, a könyvkiadó Püski házaspár, Tőkés László református lelkész és Kallós Zoltán néprazjkutató.

(MTI)

(Fotó: MTI/Kovács Attila)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
soha nem volt ennyire megosztva, magyar magyart gyűlöl a ti rohadt gyűlölködő megosztó politikátok okán.
misa rohadt hazaáruló szaralakok vagytok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Nemzeti? Attól mennek falnak az efftársak!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. October 22., 21:13
Polgár Tünde felől rárohadhat a fiára a koszos ruhája
Itthon - 2020. October 22., 20:56
Motoros és egy teherautó csapódott egymásba