Komoly döntések.

Döntött a kormány: 5 milliárd forinttal kevesebb adót kell fizetniük a családoknak

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs – jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy a testület döntése alapján januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik. Az egyszerűsített adónemet így jóval többen választhatják.

Az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy 2021 második félévétől az adóhivatal minden cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól – tette hozzá. A vállalkozások mellett a családokat is segíti jövőre, hogy több mint másfél millió államigazgatási ügy intézése ingyenessé válik. Az intézkedés csaknem 5 milliárd forintot hagy az érintetteknél. A Gazdaságvédelmi operatív törzs emellett javasolja, hogy a magánszemélyeknek a cégek által biztosított járványügyi szűrővizsgálat mint juttatás adómentes legyen. A változás tesztenként több mint 7 ezer forint adó megtakarítását eredményezi a foglalkoztatónak – közölte a tárcavezető. Varga Mihály végezetül bejelentette, hogy beruházások ösztönzése érdekében döntöttek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső értékhatárának eltörléséről is. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedések összhangban állnak a kormány eddigi adópolitikájával, de a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését, és a befektetések ösztönzését.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Mészáros Lölöéknek jól jön válás előtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Kitűnő ötlet! Ja, miből? Ahol a szülők egyike, vagy mindkettő elvesztette a munkáját, biztosan nagy hasznát veszik majd ennek. A többiekről nem is beszélek, mamahotelben kényszerből ücsörgőkről, egyedül állókról, a több százezer munka nélküliről, akik a statisztikával ellentétben igenis, vannak!
A.Stone
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: Jó neved van. Megnevettetél. Köszi. :)
A.Stone
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: +t = megnevettettél
Nagyon dezorientált vagyok, bocs.
De tényleg tetszik a neved.
Gazella
Hoppá... jövőre... aham csau utána év meg választás vauu. Valamivel meg kell csábitani a népet, hogy rájuk szavazzanak..
lusta
@Gazella: Közben meg elfelejtették megnevesíteni azokat a családokat, akiknek 5 milliárddal kevesebbet kell fizetni.
human
5 millliárd? Aztamindenit.
Mészáros Lőrincnek meg az éves osztaléka 20 milliárd alaphangon.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Sámannus
Megint lölöék viszik a zsét kifektetni. Akinek nincs bevétele is adózik? Bizony a boltban igen no a maffia ezt nem csökkenti.
kereső
Másfél millió államigazgatási ügy??? Nem vagy te lázas mihály? Amikor ti adminisztráció csökkentést mondtok- az növekedést jelent. Tervezetet készit a Nav- azt ellenőrizni kell, egyeztetni a saját nyilvántartásokkal.Az eltéréseket rendezni- majd jóváhagyni. Akkor mi is csökken mihály?Nagy semmi ez az egész- csak jól el kell tudni adni. Érdemi, valós adócsökkentés nincs ebben a programban. 5 milliárd adó csökkenés? Ennyit keres mészáros&tiborcz&szijj egy hét alatt.
kereső
Ki maradt- ez az adócsökkentés nem a családoké, hanem a cégeké. Arról beszélj- amit kuszaszem kollégád elejtett itt a mi nap. Az inflációról- különösen az élelmiszerek inflációjáról, meg a harmatgyenge magyar fizető eszközről. Öt milliárd forint??,ami ráadásul nem is a családoknál marad- és ennek többszörösét viszi el a "nem kormányzásatok", az a lehetetlen pénzügy politika amit folytattok.
kereső
Komoly döntések? Inkább nevetséges döntések.
Jozefina
Mennyivel jobbak a kirgizek??? Ők 10 milliárdal kapnak többet a magyar adófizetők pénzéből!!! orbán fordítva ül a lovon???
propeller.hu/itthon/3580467-tizenotmilliard-forintbol-hoz-letre-orban-fejlesztesi-alapot-kirgizisztannak
ómió
Az efftársak bezzeg, ennyivel többet fizettetnének! "Járványveszélyügyileg"!
Sámannus
Mészáros Lölöéknek jól jön válás előtt.
csak úgy....
@Shikari: akkor te egy vasat sem kapsz,mert nem vagy normális.
kereső
Döntött a kormány. 15 milliárd (50 millió dollár) forintból hoz létre kirgiziai fejlesztési alapot. Továbbiak no comment.
Clavigo
@Shikari: Szóljál anyádnak,,tegyen tisztába bozgor... Megint bűzlesz.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.