Távozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja az intézmény működtetését átvett alapítvány kuratóriumának kezdeményezésére.

Vonderviszt Lajos helyére a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke, Szarka Gábor ezredes kerül.

Vonderviszt 2015-ben került az SZFE-re, akkor vette át az intézmény gazdasági irányítását, a megbízatását pedig 2017-ben három évre meghosszabbították. A 444.hu emlékeztetett: a kancellár az egyetem erőltetett tempójú alapítványi formába alakítása során mind az egyetem oktatói és hallgatói, mind a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium felé tett gesztusokat.

A portal úgy tudja, hogy Vidnyánszky kedden reggel behívatta és közölte vele, hogy közös megegyezéssel távozik, egyben bemutatta neki az utódját.

Vidnyánszky Attila – jövő nyártól ő váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói székében

Közzétette: atv.hu – 2012. december 17., hétfő

Szarka Gábor az életrajza szerint gépesített lövésztisztként és harcjáró üzemeltető üzemmérnökként végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, később biztonság- és védelempolitikai diplomát, majd jogi szakvizsgát szerzett.

Ezredessé 2010-ben léptették elő, abban az évben lett Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, miniszteri biztosa. Három évvel később véderő-, katonai és légügyi attasé volt Magyarország párizsi nagykövetségén, majd a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese és stratégiai igazgatója lett. Tavaly nevezték ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusáért felelős főigazgatójának.

Címlapkép: Facebook/atv.hu

(444.hu)

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Rákosi rendszer lesz? Katona a színművészetire lassan kezd az agyuk megbomlani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Málna: Gyáva is, suttyó is, beteg is...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
SystemError
@durbincs: Egy napon két hírt lehet beküldeni. Neked hogyan vannak olyan napjaid, hogy ennél sokkal többet is beküldtél a bányából? Bányászjogaid vannak a rendszerhez?

propeller.hu/tagok/durbincs/bekuldott

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.