Az elmúlt egy-két évben befektetési céllal, részben lakáshitelből vásárlók a hitelmoratórium lejártával eladhatják az ingatlanukat.

A befektetési célú vásárlók egy része 2018-ban és 2019 első felében lakáshitelből finanszírozta a lakásvételt és a kiadásból, majd elsősorban a turistákat célzó rövid távú lakáskiadásból fizette a törlesztőrészletet. A járvány miatt azonban töredékére esett a Budapestre látogató turisták száma, így e lakások jelentős része jelenleg üresen áll vagy hosszabb távra adták bérbe.

A kínálat növekedése miatt az albérletárak is 10-15 százalékkal csökkentek március óta. Az érintett befektetőknek az általános hitelmoratórium márciusi bevezetése még adott egy kis haladékot, de a befektetők egy részére azonban nem vonatkozik majd a moratórium meghosszabbítása, ezért lehet, hogy eladósorba kell tenniük az adott lakást.

Lakáseladási hullám indulhat Budapesten

Az utóbbi években a fővárosban vásárlók 30 százaléka befektetési céllal vett ingatlant, így az ingatlan.com becslése szerint körülbelül 4-5 ezer lakásról lehet szó, amelyeknél felmerülhet a lakáseladás. Ez a mennyiség a budapesti adásvételek éves forgalmának 10-12 százalékát teheti ki.

A portál adatai szerint szeptember végén az eladásra kínált budapesti használt lakások medián négyzetméterára 715 ezer forint volt, ez lényegében stagnálásnak felel meg éves összevetésben. A VII. kerületben 813 ezer forintnál tart az átlagos négyzetméterár, ez viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ha sokan döntenek az eladás mellett, az olyan hullámot generálhat a belvárosban, amely akár a külső kerületekbe kigyűrűzve is alacsonyabb árakat eredményezhet.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(napi.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.