Mindenkinél, akinél felmerül a fertőzés gyanúja, térítésmentesen elvégzik a koronavírus kimutatására alkalmas PCR-tesztet – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller: számolni kell azzal, hogy naponta 8-10-zel emelkedik a halottak száma

Müller Cecília hangsúlyozta, 10-12 ezerrel növekszik a naponta elvégzett tesztek száma.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy október 1-jétől az iskolákban kötelező a testhőmérséklet-mérés. Az ehhez szükséges eszközök, hőmérők, hőkapuk rendelkezésre állnak. Azoknál a diákoknál, akiknek a testhőmérséklete 37,8 foknál magasabb, negyedórás várakozás után megismétlik a mérést, és ha akkor is ugyanez az eredmény, el kell hagyniuk az intézményt – mondta.

Hozzátette: az iskolák megszervezték, hogy több bejárat használatával reggelente elkerülhető legyen a zsúfoltság.

A legfrissebb járványügyi adatokat ismertetve a szakember elmondta, hogy 894-gyel emelkedett a pozitív esetek száma Magyarországon, így jelenleg 19 806 aktív fertőzött van. Nyolc beteg elhunyt, életkoruk 54 és 78 év között volt, és valamennyien más alapbetegségben is szenvedtek. Kitért arra, hogy az utóbbi napokban 8-10-zel emelkedik a halottak száma, "de ezzel számolnunk kell", hiszen az összes pozitív esethez képest emelkedik a kórházban ápoltak száma is.

Most 773 betegek ápolnak kórházban, 54-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy az operatív törzs harminc óvodában és hat iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 130 osztály és négy teljes iskola állt át a digitális tanrendre.

Kiemelte, az általános higiénés szabályok betartása változatlanul rendkívül fontos, mert ezzel elkerülhetők a további korlátozó intézkedések bevezetése.

Az idősek világnapjához (október 1.) kapcsolódva arra kért mindenkit, hogy ezekben a nehéz időkben még inkább figyeljenek oda idős embertársaikra, családtagjaikra. A generációknak együttműködve kell ezt a járványt leküzdeniük – fogalmazott –, arra kérve az időseket, hogy továbbra is kerüljék a zsúfolt helyeket, a velük nem egy háztartásban élőket, tudatosan vásároljanak és lakásukat gyakrabban fertőtlenítsék. Ha a bevásárlás vagy a gyógyszerbeszerzés gondot okoz, akkor kérjenek segítséget az önkormányzatoktól – tanácsolta.

Az országos tisztifőorvos határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a sportklubokban, edzőtermekben kötelezővé teszik-e a maszkviselést. Ugyanakkor a távolságtartás betartására hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy az edzőtermek szabályozhatják, hogy egy időben hány ember tartózkodhat a helyiségben. Hozzátette, ő inkább a szabadtéri sportolást ajánlja.

Arra a kérdésre, hogy mennyire veszélyes, ha valaki egy időben kapja el a szezonális influenzát és az új koronavírust, Müller Cecília szerint nem lehet egyértelmű választ adni, de feltételezése szerint sokkal több szövődmény alakulhat ki a szervezetében. Felhívta a figyelmet, hogy az influenza ellen lesz térítésmentes védőoltás, és azt mindenkinek ajánlja.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy az ország 25 városában, ezen belül Budapesten három helyen figyelik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyiségét, ami információt adhat arról, hogy egy hét-tíz nap múlva hol emelkedhet meg a pozitív esetek száma. Jelenleg Nyugat-Magyarországon látnak emelkedést – közölte.

A családi, baráti találkozók, rendezvények most nem tilosak, de hordoznak kockázatot – mondta –, így kellő körültekintésre, a higiénés szabályok betartására van szükség. Annak pedig alapvető elvárásnak kell lennie, hogy csak egészséges ember menjen közösségbe – tette hozzá.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Pálinkás Pál
"Az országos tisztifőorvos határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a sportklubokban, edzőtermekben kötelezővé teszik-e a maszkviselést."
nos ..ki az a barom ,aki ezt egyáltalán megkérdezte?? az biztos hogy életében egy ceruzánál nehezebbet nem rakott arrébb...ha az ember bármi fizikai munkát ,erőkifejtést végez,több oxigénre van szüksége...általános iskolás biológia!!! aki kérdezte ,lehet bukott belőle...a maszk még erőkifejtés nélkül mis csökkenti az oxigén bevitelt...nem véletlenül tartja sok orvos károsnak!!!
tudode
Nana!
.
Mit is mondott őfélesége, a volt fiatal demokraták selejtje, hogy
.
----- Most nem lesz leállás, a halottak számára figyel a kormány
nepszava.hu/3091750_most-nem-lesz-leallas-a-halottak-szamara-figyel-a-kormany
.
Oszt"
.
---- Orbán: Jelenleg van elegendő ágy, eszköz, lélegeztetőgép és orvos is
www.veszpresszo.hu/orban-jelenleg-van-elegendo-agy-eszkoz-lelegeztetogep-es-orvos
----------------------------------------
.
Mit mondhat a 250 éves ÁNTSZ maradéka!
Jozefina
Ez a hablatyolás már a víruson is túltesz!!!??
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.