A koronavírus második hullámában mind több egészségügyi dolgozó fertőződik meg, például a győri kórházban egyetlen napon hat orvos és legalább tíz egészségügyi szakdolgozó került karanténba, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, dr. Soós Adrianna szerint országosan több száz egészségügyi dolgozó van karanténban, vagy beteg.

Az életüket kockáztatják, aztán megrövidítik őket a táppénzzel, és még őket hibáztatják, miért fertőződtek meg

Ha így járnak a frontvonalban harcolók, az anyagilag is megviseli őket – írja a 24.hu.

Ennek az az oka, hogy alapból csak maximum 60 százalékos táppénzt kapnak, s bár elvileg elérhető nekik a 100 százalékos táppénz is, megszerzése hosszadalmas eljárást igényel.

Dr. Soós Adrianna felháborítónak tartja, hogy miközben évek óta túlterheléssel dolgoznak az emberek, és nagy a kitettségük, még keresetveszteség is éri őket.

A jogszabály szerint 100 százalékos táppénz akkor járhat, ha foglalkozási megbetegedésről van szó. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) március 14-i közleményében is ezt írta, valamint hogy akkor lehet foglalkozási megbetegedésről beszélni, ha a fertőzés a beteg munkavégzése, foglalkozása gyakorlása során alakult ki. A jó hír az, hogy az NNK szerint a koronavírussal fertőzött személyekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók – orvosok, ápolók, mentősök, stb. – esetében életszerűen elképzelhető a foglalkozási megbetegedés.

A rossz pedig az, hogy ha nincs megbetegedés, csak karantén, akkor értelemszerűen nem lehet foglalkozási megbetegedésről sem szó. Ha pedig van megbetegedés, akkor is csak egy alapos hatósági kivizsgálás után derülhet ki, foglalkozási-e a megbetegedés.

A 24.hu olvasója azonban azt tapasztalta, hogy a kórházak megbetegedés esetén sem szívesen indítják el az eljárásokat, inkább lerázzák a dolgozókat azzal, hogy máshol, például vásárlás közben is elkaphatták a vírust. A kontaktkutatás eredményét pedig – ami tisztázná, ha munkájuk során fertőződtek-e meg – nem kapják meg.

A FESZ elnöke szerint sem ritka, hogy az eljárást nem indítják meg az egészségügyi intézményekben, inkább a dolgozót hibáztatják, mondván, ha jobban vigyázott volna, nem betegszik meg.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Igaz. Lerázni könnyebb az élvonalban dolgozó beteg egészsegügyiseket, mint azonnal megadni azt ami jár.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Mindig kiderül, hogy van lejjebb! Jó, most belengették bizonyos területeken a 20% emelést, ami a gyakorlatban max. 13%, az is differenciáltan. Egyszer már volt ilyen, aztán közben módosították a pótlékokat, és volt aki 5 azaz Öt forintot kapott, volt akinek csökkent a bére. Arra ügyel a kormány, hogy a jól hangzó bruttó jutalomból, emelésből kb. a fele visszakerüljön a költségvetésbe!
ómió
@Aki Én: Ne "szerénykedj"! Vagy csak a ráhazudósdi uralkodott el megint rajtad?
Nessy
@ómió: Kérd vissza a tandíjadat! Az ápolóknak igért bruttó 20%, az csak egyötöd!
ómió
@Nessy: Mi történt? A "haladó média" elhallgatta előtted a MOK-kal induló tárgyalásokat a 120% eü. béremelés témájában, vagy "csak" az agykapacitásodba(?) nem fért bele?
Nessy
@ómió: Sok mindenről tárgyaltak már kormányunkkal az elmúlt években, sok igéret elhangzott! Mi vált valóra?
ómió
@Nessy: "Sikálnád" a témát? Úgy ma az "efftársi"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.