Sokat tett és dolgozott Budapestért Demszky Gábor és Tarlós István, a két korábbi városvezető – mondta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött a két politikus díszpolgári címéről.

Karácsony Gergely: Demszky és Tarlós sokat tett Budapestért
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A két kitüntetett elismerése szimbolikus értelemben is fontos volt, éppen a magyar önkormányzatiság 30. évfordulóján döntött a közgyűlés két korábbi főpolgármester kitüntetéséről – írta Karácsony Gergely.

Emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly októberben frissen megválasztott főpolgármesterként először járt a Városházán, ígéretet tett arra: két elődjét, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt Budapest díszpolgárának fogja javasolni.

A főpolgármester örömének adott hangot, hogy szerdán a Fővárosi Közgyűlés támogatta a benyújtott javaslatát, mert – mint írta – olyan országban hisz, ahol a politikai vitapartnerek lehetnek ellenfelek, de soha nem lehetnek ellenségek.

"Egy olyan országban, ahol gondolhatunk mást és máshogyan a világról és a nemzetről, de soha senki nem vitathatja el a másik jogát a hazaszeretethez"

- tette hozzá.

Karácsony Gergely azt írta, meggyőződése, hogy "ennek az országnak talán a legnagyobb problémája a tudatosan szított megosztottság, amely ma már szinte hadiállapottá vált, és amelynek mindannyian áldozatai vagyunk".

Ez az ország hosszú évek óta szenved ettől a gerjesztett, pusztító feszültségtől. Túl sok értékes gondolat, túl sok figyelemreméltó kezdeményes, túl sok hasznos felvetés veszett már oda emiatt. Csak azért, mert olyantól származott, akinek – a barátok és ellenségek világában – eleve nem lehet igaza. Ettől mindannyian, akik ebben a városban, ebben az országban élünk, csak szegényebbek lettünk. Mert ami rövid távon politikai hasznot hozhat egyik vagy másik félnek, az hosszabb távon mindenkinek árt; egy elhúzódó, lélekölő háborúban nincsenek valódi győztesek – írta a főpolgármester.

"Nem akarom hogy így gondolkodjunk egymásról. Nem akarom, hogy így éljünk. Hogy képtelenek legyünk fontos, nehéz ügyekről méltányosan és tárgyszerűen vitatkozni"

- szögezte le.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a Fővárosi Közgyűlés jelenlegi és volt tagjait sok minden elválaszthatja, de egyvalami biztosan összeköti: a város szeretete.

"Nekem ezer dologban volt vitám Tarlós Istvánnal. Azért indultam el a választáson a kihívójaként, hogy ezt a vitát megvívjuk. Erős felhatalmazást kaptam a választóktól arra, hogy az övétől merőben eltérő politikát csináljak Budapesten. De ettől még én soha, egyetlen pillanatra sem vitatom el Tarlós Istvántól, hogy teljes szívéből szereti ezt a várost, hogy rengeteget tett Budapestért. Sok-sok nagyszerű dolgot is megvalósított"

- írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely rámutatott arra is, biztos benne, hogy Demszky Gáborral is jó sok vitája lenne több kérdésben.

"De, hogy Budapest ügyét mindig a szívén viselte, és keményen dolgozott ezért a városért, azt sosem kérdőjelezném meg. Irányítása alatt egy szocialista nagyvárosból valódi világváros lett"

- tette hozzá.

A magyar önkormányzatiság születésének 30. évfordulója méltó nap volt arra, hogy Budapest korábbi főpolgármestereinek díszpolgári címmel fejezzük ki tiszteletünket és nagyrabecsülésünket – írta a főpolgármester, hozzátéve: nem csak az egyiknek, nem csak a másiknak.

Nem csak miattuk, magunk miatt is. Hiszen, ha velük képesek vagyunk méltányosak lenni, talán egymással is sikerülni fog. És akkor talán a közéletben és a közbeszédben sem csak a bántó vádaskodás, csak a lenéző minősítgetés lesz a norma – közölte.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött a díszpolgári címekről és fővárosi kitüntetésekről.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Gergely, azért ne felejts el a hátad mögé nézni! Tarlós nem fogja érteni a Te emelkedettségedet, és bármikor hátba támadhat.
Sem hálás nem lesz, sem bölcsebb. Maradt az, olyan, aki,amilyen volt. Felelősségre vonást érdemelne, nem díszpolgári címet.
Béla333
"Demszky és Tarlós sokat tett Budapestért"

Már ott tartunk, hogy bűnözőket tüntetgetünk ki?
Demszky Margit-híddal kapcsolatos története vagy Tarlós 3-as metrókocsi felújítási ügye (hogy csak egyet-egyet emeljek ki a sokból!) elegendő lenne, hogy mindkét díszpintyet lecsukják.
Egy normális országban, nem ilyenben, ahol élünk...
rokker33
@Nyírfa: Még a fidesz nem volt hatalmon szóval nem sok beleszólásuk volt ! Nem kell Demszkit védeni nem volt alkalmas a pozícióra az utóbbi években nem foglalkozott már semmivel csak lopott amennyit tudott! Tarlós jó lett volna ha nem lett volna Orbán csicskája!! Elhivatott ember amibe belekezdett azt be is fejezte nem úgy mint Demszki aki a 4es metróval is szerencsétlenkedett és ebbe bukott bele!! Amúgy politikával foglalkozó személyeket nem szabadna ilyen díszpolgári címet adni hiszen csak a munkájukat végzik ne jutalmazzák már meg ha nem muszáj!!
ómió
Bizony! Demszky efftárs főleg a lerohasztásában!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.