Szerinte elmélyült a barátságunk.

Orbán Viktor jókívánságát fejezte ki Kínának a koronavírus kapcsán

Orbán Viktor miniszterelnök baráti üdvözletét és jókívánságait fejezte ki a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország megalapításának 71. évfordulója alkalmából Li Ko-csiang kormányfőnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.

Orbán Viktor levelében azt írta: meggyőződése, hogy a két ország közötti mély barátság kiállta az idő próbáját, és a megváltozott nemzetközi környezet okozta kihívások ellenére is szilárd alapokon nyugszik.

Úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a magyar-kínai átfogó, stratégiai partnerség, a 17+1 Együttműködés, valamint az "Egy övezet, egy út" kezdeményezés méltóképpen tükrözi a Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti, hosszú múltra visszatekintő együttműködés eredményességét.

A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben tanúsított közös erőfeszítéseink ismételten tanúbizonyságot tettek a népeink közötti barátságról – zárta köszöntőlevelét a magyar miniszterelnök.

Forrás: MTI

Kép: MTVA

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Engem az töltene el örömmel, hogy végre a magyar emberekkel is törődne, nem csak a határon-túliakkal!
Volna még több hozzáfűzni valóm is, de lehet hogy nemsokára kopogtatnának az ajtónkon, így inkább csak ennyit!
További szép estét, jó éjszakát!!
ágimami
Engem az töltene el örömmel, hogy végre a magyar emberekkel is törődne, nem csak a határon-túliakkal!
Volna még több hozzáfűzni valóm is, de lehet hogy nemsokára kopogtatnának az ajtónkon, így inkább csak ennyit!
További szép estét, jó éjszakát!!
Nessy
Anno Mao elvtárssal is jó volt a kapcsolatunk!
ómió
A "kötelező körök" egyike! Kriptoefftársilag viszont, tuti "érthetetlen"!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.