További fejlemények.

Komoly fordulat: Elfoglaltak még egy épületet is az SZFE diákjai

Elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmes képzésnek helyet adó Szentkirályi utcai épületet is az intézmény diákjai.

A hallgatók csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: szerda este értesültek arról, hogy az egyetemet fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma nyílt pályázat kiírása nélkül bízott meg két rektorhelyettest, akik a friss módosítások értelmében az intézetvezetői feladatokat is elláthatják. Éjjel ezért a Szentkirályi utcai épület elé is őrséget állítottak, sem a Színházművészeti, sem a Film- és Médiaintézet épületeibe nem engedik be az általuk el nem ismert kuratórium által megbízottakat. Az SZFE Vas utcai épületét még szeptember elején vonták blokád alá a hallgatók.

Novák Emil filmrendező az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől, ezt Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán jelentette be. Az egyetem korábbi vezetésének felmondási ideje szerdán járt le.

A hallgatók kifogásolták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium tíz hónapja nem nevez ki pályázat útján megválasztott rektort.

A hallgatók beadvánnyal fordultak az ügyben Aáry Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához, aki vizsgálatot indított.

Németh Gábor egyetemi docens, a SZFE sztrájkbizottságának tagja elmondta, hogy a sztrájk első napján a belsős dolgozók mintegy 60 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A sztrájkot kétnaposra tervezik.

Kérdésre válaszolva a hallgatók elmondták: bizonyos órákon, nyílt kurzusokon részt vesznek és abban bíznak, hogy jelen feltételek mellett is tudják teljesíteni a félévet.

Forrás: MTI

Kép: Telek Balázs

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
Az persze egyiknek sem jut eszébe, hogy bosszúból elmenjen dolgozni.

Ja, persze, azt a léhűtő csepűrágók nem szoktak. Tücsök koma egész nyáron hegedűlt, hol a háztetőkön, hol az elfoglalt épületek belsejében.

Ha rajtam múlik, az aluljáróban folytatja, ahová való.

Az összes többi, rátarti, nagyképű majom "művésszel" együtt.
Namely
Hogy tudtam a hegedült szót hosszú ü-vel írni... bocsánat mindenkitől, aki kénytelen volt elolvasni. Mea culpa. :(
verőce21
Nekem az a véleményem, hogy nem fog menni az ellenségi “összefogás”...
silber13
Vidnánszky egy közepes képességű, kisvárosi színházba való rendező aki a seggnyaláson kívűl kevés egyéb dolohoz ért. Haza kell zavani otthon seénykedjen.
ómió
"Hozzáértésüket" nyilván még Ságvári efftárs is megirigyelhetné!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.