Ezeket a felajánlásokat tették.

Fizetésemelés ígéretével próbálja maga mellé állítani az SZFE-s oktatókat Vidnyánszky kuratóriuma

Két felajánlást tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a dolgozóknak: januártól 15 százalékos béremelésben részesülnének és változatlan maradna a munkarendjük is.

A Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár által jegyzett, az MTI-hez is eljuttatott közlemény felidézi, hogy az SZFE sztrájkbizottsága szeptember 29-én két követelést támasztott a munkáltatóval szemben: 10 százalékos bérfejlesztést és az állami fenntartás idején irányadó munkarend fenntartását.

Az SZFE csütörtökön hivatalba lépett vezetése – az egyetem fenntartójának támogatásával – a sztrájkbizottság követeléseit meghaladó, átlagos 15 százalékos bérfejlesztést tart indokoltnak 2021. január 1-től. A munkarend változatlanságára vonatkozó követelést az SZFE vezetése elfogadja.

"Tekintettel arra, hogy a kilátásba helyezett dolgozói bérfejlesztés az SZFE sztrájkbizottsága által megfogalmazott követeléseket jelentősen meghaladja, illetve a munkarendre vonatkozó követelés is meghallgatásra talált, ezért az SZFE vezetése a fenti követelések vonatkozásában sztrájkbizottsággal a tárgyalást lezártnak tekinti, és megkéri az sztrájkban résztvevőket, hogy folytassák a munkát. Amennyiben a sztrájkbizottság ennek ellenére a sztrájk folytatása mellett döntene, úgy az SZFE vezetése semmisnek tekinti fenti ajánlatát" – olvasható a közleményben.

Mint írják, az SZFE új vezetése és fenntartó kuratóriuma továbbra is a párbeszédet tartja az a SZFE körül kialakult helyzet rendezése egyetlen lehetséges módjának és kész az azonnali konzultációra a megoldás érdekében.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövő évi költségvetési támogatását illetően hárommilliárd forintról állapodtak meg, ez volt a kuratórium kérése és a kuratórium rendelkezhet az összeggel. Ez az összeg több mint kétszerese az intézmény eddigi költségvetésének.

A kormánynak egy lehetősége van az alapítványi fenntartású egyetemek esetében: a megfelelő források biztosítása, és ezt meg is tette – mondta. Megerősítette: a kormány megbízik a kuratóriumban, és komolyan veszi azt a törvényben rögzített szabályt, hogy a jövőben nem a kormány felügyeli az alapítványi kézbe adott felsőoktatási intézményeket.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Mocskos világ ez a kuratórium, mocskos tagokkal.
Giovanni Alba
A kormány megbízik a kuratóriumban, és komolyan veszi azt a törvényben rögzített szabályt, hogy a jövőben nem a kormány felügyeli az alapítványi kézbe adott felsőoktatási intézményeket.
Ezt teljes mértékben kész vagyok elhinni, hiszen a kuratóriumi tagok névsora mindent elárul. Nem lesz kormányzati irányítás, nincsen rá szükség. Ezek a férfiak, ezek a tagok (rövidebben férfi tagok) tudják a dolguk maguktól is, legfeljebb egy kis súgás lesz itt-ott.
Mocskos politikai színjáték ez. Pancser politikusok próbálnak színészkedni. Pojácák. Bizánci stílusú politizálás. Éket verni az ellenkezők közé, akit lehet, azt megvenni, akit meg nem lehet megvenni, azt megfenyegetni. Aki meg még ezek után is állva marad, azt minden eszközzel mocskolni, hitelteleníteni. Ezek a figurák tényleg emlékezetből borotválkoznak?
Jozefina
Mindent megígérnek, hogy bejussanak az intézményen belülre!!! Azután meg nem lesz semmi, maximum munkakör megszűnésre hivaatkozva kirúgások sora.!!!
csipetke
Nagyon szomorú leszek,ha 15%-ért eladják magukat ennek a mocskos rendszernek
ómió
Viszont efftársilag az "eszméből" nem engedhetnek! Egy fikarcnyit se! Különben szakadjon reájuk a Lenin szobor!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.