A 24.hu azt írja, a Kálvária téri lakás hamar visszakerült eredeti tulajdonosához.

További részleteket derített ki a 24.hu arról, hogy milyen körülmények között jutott önkormányzati lakáshoz Rákay Philip és családja a budai Várban. A lap szerint a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és felesége lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a Bécsi kapu téren egy olyan műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintból újított fel az I. kerületi önkormányzat.

A lakásért költségelvű lakbért, havonta 39 ezer forintot fizetnek

– írja a 24.hu.

A lap a kerülettől kikérte a szerződéseket, ebből kiderült, hogy

Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren.

A legnagyobb ingatlanportálok hirdetései alapján

a józsefvárosi lakás értéke töredéke lehet a Bécsi kapu térinek.

A portál a földhivatali dokumentum alapján azt írja, hogy Rákay felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.

A 24.hu szerint a lakás új birtokosa a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.

Így aztán kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál.

- teszi hozzá a 24.hu.

Az is kiderült, a Fidesz-gyűlések egykori házigazdája és családja havi 39 ezer forint bérleti díjat fizet a Várban lévő lakás után.

A portál megjegyzi, hogy az adásvételi szerződést Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek – írja a lap. Ezeket a gyanús szerződéseket Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere osztotta meg közösségi oldalán, egyben jogi lépéseket ígért az ügyben.

A sokak által ismert, a budavári lakáscserék jelentős részét bonyolító (2019-ben 21/16) ügyvédi iroda májusban levelet...

Közzétette: Gelencsér Ferenc – Momentum – 2020. szeptember 10., csütörtök

A 24.hu kereste Rákayt az ügyben, aki azt válaszolta, hogy

minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt.

Forrás: 24.hu, HVG

Címlapkép: MTI/ Illyés Tibor

119 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Azért nem épít a fidesz bérlakásokat, mert már minden ,,rászoruló" fideszesnek van.
Ezek annyira látványosan tetves hazaáruló tolvajok, hogy aki ezt nem látja, az súlyos elmebeteg.
Igaz, Shikari és hazaáruló elvtársai?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
jogszabályok és törvények teljes körű betartásával igen, mert a fideszesekre így vonatkoznak!!! =))
solidedge
Ez az ember fikázta az SZFE tiltakozását. Most már értem miért, hálából nem is tehet mást.
Aki Én
Azért nem épít a fidesz bérlakásokat, mert már minden ,,rászoruló" fideszesnek van.
Ezek annyira látványosan tetves hazaáruló tolvajok, hogy aki ezt nem látja, az súlyos elmebeteg.
Igaz, Shikari és hazaáruló elvtársai?
legott
Mindenki tegye a szívére a kezét, legszívesebben ki ne vágná pofán ezt a gusztustalan férget?
Ugye, hogy ugye!
Csak az a különbség köztünk, én leírom, hogy simán pofán vágnám, te meg nem írod le.

És add hozzá ehhez az egészhez, hogy egy normálisan működő igazi demokráciában, ezek az urak... jobban írva, ezek az urizáló parasztok már RÉGEN a börtönben rohadnának!
Nessy
Ettől a mondattól már sikító frászt kap értelmes ember!
"minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt." Polt, Domokos is mindig ezt szajkózza!
Tulajdonképpen ez is igazolja, hogy lopni, csalni nálunk törvényes haverok vonatkozásában!
Nyírfa
Létezik, hogy egy párt csak csalókból álljon?
Aki Én
@Nyírfa: Igen. Hiszen jóérzésű, becsületes ember nem is akar ezek közé tartozni.
Oposit
Ez a rákay a legnagyobb szarházi gennyes szar top 10-ben benne van. Okádék.
Nyírfa
@Aki Én: És a híveik? A határon túliakat nem is tartom számon, mert nyilvánvaló, hogy a pénzért szavaznak a fideszre. De az itthoniak?
Mi lebeg a szemük előtt? Nagy Magyarország térképe?
Clavigo
...és akkor ne " qrva @nyázzon " az ember...?? Dehogynem.!!! Kálmánka,,,szakadt volna bele a fejed Orbán szaros valagába. ( 2 millio embert látok ) Nem baj,,,csak jusson krumpli a biiikaáknak...Oszt jó napot.
Namely
@Nyírfa: "Mi lebeg a szemük előtt?" hadd válaszoljak, bár nem engem kérdeztél!
Hasonlítsd össze a 2010 előtti állapotokat a mostaniakkal. A korrupció kb ugyanaz. Viszont, most kimehetsz tüntetni, nem veretnek össze a rendőrökkel. Megadják a libsiknek a buziparádét (amit én betiltanék), lehetsz idióta libsi, aki műemlékeket dobál, rendőröket inzultál, aztán elmegy nyafogni a bíróságra, hogy fáradt (én kb 10 évet adtam volna neki), aztán megy a buzioldalra chatelni. Egyszóval elég nagy a szabadság, minden libsi hazudozás ellenére. Fejlődik a gazdaság, emelkedik a GDP (most éppen nem, de most sehol sem), az államigazgatás fejlődik (nekem, mint tőzsdésnek hatalmas könnyítés volt az elektronikus bevallás, az ügyintézés). A bürokrácia sajnos nem eléggé lett leépítve. Elküldték dolgozni a segélyes léhűtőket, nem emelték a cigányszaporító juttatásokat.
De emellett ameddig a másik oldalon ott látom gyurcsótányt, addig megnézem, hogy ki van ellene, plusz ki az, akinek a legnagyobb esélye van a győzelemre, és arra fogok szavazni.
Clavigo
@Nyírfa: 11.49. Asszem csak a krumpli...
Málna
Tehát ha jól értem, saját tulajdonú lakást adott egy önkormányzatiért cserébe. Nem látom a problémát.
Aki Én
@Nyírfa: Azt pedig elárulják a felmérések, meg látjuk itt is. Nem túl intelligens és értelmes emberek.
Nyírfa
@Clavigo: Is. És a nagyravágyás egészen a megalomániáig.
Nyírfa
@Aki Én: Igen, az alul iskolázottak, a félműveltek , a mentálisan problémások, az intelligenciadeficit következményeit magukon viselők
tömege. Kb. 1-1,5 millió ember. Lesújtó.
Gazella
@Málna: akkor gondolkozz el, hogy mekkora pénz forgott körbe. Bár a narancsos birkák még gondolkozni se tudnak!
Aki Én
@Málna: Nem, nagyon nem érted. Olvasd el mégegyszer, és akard is érteni.
Ha a sokadik nekifutásra sem megy, segítünk. Habár akkor már nem lesz könnyű dolgunk.
Málna
@Aki Én: Magyarázd csak el, kíváncsian várom.
Málna
@Gazella: Törvénytelen volt? Nem. Illetéket megfizették utána többször is? Nyilván igen. Mindenki jól járt, mindenki megkapta, amit akart.
namihami
Valahol csak lakni kell ennek a szegény embernek meg az asszonykájának. Nekik talán nem jár a fideszes családpolitika áldása?
Viszont most azért a másikért kell elkezdeni aggódnunk, aki ezzel a cserével kiszorult a ""nyóckerbe"". Vele ki fog cserélni? Bár a minap láttam néhány nagyobb lakást a Rózsadombon. És, ugyebár, nemcsak a Fülöpkének lehet szerencséje.
Ha ezzel a sztorival egy moziban találkozunk, eldobjuk a pattogatott kukoricát és visszakövetelük a jegy árát. Ennyi hülyeséget már csak a HAZAI fideszesek szopnak be. A kinti kap mellé anyagi támogatást és attól szeme-füle becsukódik. Viszont a zsebe meg kinyílik cserébe
Aki Én
@Málna: ...tehát többször nekifutottál, de továbbra sem érted mi a gond. Na, jó, egy picit már előre segítek, a többit rád bízom. Ha ez nem volna elég a megértéshez, akkor bizony nagy a baj, nincs is miről beszélni. Nyilván szívatsz, ennyire már tényleg nem lehetsz buta, ha önállóan kezeled a számítógépet.

VIII. kerületi Kálvária tér VS I. Bécsi kapu tér
24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás VS 60 négyzetméteres, kétszobás a Várban egy műemlék épületben
kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál.

Ja, és egy Rákaynak biztos nem lesz lakbér fizetési gondja, mint a nyugdíjas néninek a XIII. kerületben, akit viszont elítéltél a tartozása miatt. Talán ezt a 39 ezer forintot ki tudja majd pengetni, mint rászoruló. Mert önkormányzati bérlakásra van szüksége, gondolom.
Gazella
@Málna: fuss neki még1x a szövegértelmezésnek.
Málna
@Aki Én: A Kálvária téri saját lakás volt, a várban lévő pedig önkormányzati. Saját tulajdont adott azért, hogy bérelhessen egy önkormányzati lakást. Ezt bárki megteheti.
Irreleváns, hogy hányszor cserélt gazdát a lakás, így lehetett megoldani az ügyletet, ez nem törvénytelen.
Költségelvű a lakbér, nem szociális alapú, tehát mindenki ennyit fizet, akárki is lakik benne.
Málna
@Gazella: Nincs gondom a szövegértelmezéssel. Mire gondolsz konkrétan?
Aki Én
@Málna: ...mondom, nagyon fontos, hogy akard is érteni. Téged elvakít a fideszimádatod, nem értékelsz reálisan, ha a fideszt kell védeni.
Málna
@Aki Én: Nem vakít el semmi, szerintem teljesen reálisan értékeltem a dolgot. Ez abból is látszik, hogy már csak személyeskedéssel tudtál reagálni.
Csizmás Kond
Azt tartja a mondás, hogy ahol füst van ott tűz is van...hát itt nincs...csak értelmetlen buta emberek sokasága.
grincss
@Málna: Én válaszolok, bár nem engem kérdeztél!
Sztem arra gondol, h hülye vagy!
Málna
@grincss: Picit sem érdekel, hogy rólam mit gondol. A cikk témájáról beszélhetünk, ha valakinek van értelmes mondanivalója.
Aki Én
@Málna: Valóban elég személyes, mikor rólad mondok véleményt. Hogyan másképp? Ez nem jelenti, hogy jól látod ezt a történetet.
Esetleg elmondanád, miért kell fideszesek tömegének önkormányzati bérlakás havi pár ezer forintért? A várban?
Akkor szerencsénk van, hogy nem ,,szociális alapú", mert ekkor csak 10 ezer lenne?
Szóval összegezve a dolgot, akkor te nem látsz semmi kivetnivalót abban, ha fideszesek sorra bérlakást kapnak Bp egyik legdrágább negyedében. Még akkor sem, ha azt csalással, erkölcstelenséggel szerzik.
graycivil1
Ilyenkor dobom el a "keresztényi szeretet parancsát a felebarátom iránt", és kívánok mindent ezeknek az országrablóknak!

Ehhez képest Móricz: Rokonok a "polgári tisztesség kódexe"! A JKA-t!!!
Málna
@Aki Én: Nem kaptak bérlakást, hanem vettek, cseréltek. Bárki megteheti, próbáld ki.
Továbbra sem látom a csalást és az erkölcstelenséget. Nem tettek senkit utcára miattuk, nem maradt senki lakhatás nélkül. Arról sem hallani, hogy az eredeti bérlő rosszul járt volna vagy akarata ellen lett volna a csere.
Aki Én
@Csizmás Kond: 13:19 Azért olyan sokan nem vagytok.
Eladott Ország
@Málna: Ennyiért laknak a fideszesek a Várban! Összeszedtük, hogy a milliós fizetés mellett mennyiért laknak a fideszesek a várban. …és még sokan mások, sőt uniós pénzből építettek maguknak lakásokat, vadászházakat, üdülőket saját célra...stb
www.facebook.com/watch/?v=2577682349003798
Írod: "Nem kaptak bérlakást, hanem vettek, cseréltek. Bárki megteheti, próbáld ki." Igen, az ingyenélő parazita szarházi fidesz gecik!
Aki Én
,,Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek "
Aki Én
@Málna: Nincs abban erkölcstelen, hogy milliós keresetekkel fideszes potentáltak ,,ingyen" lakást kapnak a várban?
De van, bőven van, talán még törvénytelenség is, csak te nem akarod megérteni, mert önkéntes fidesz ,,bűnvédő vagy.
Ezeket adófizetői pénzből 100 milliókért felújítják, majd fillérekért fideszesek kapják, vagyis soha meg nem térül a ráköltött közpénz. Ezeket a lakásokat százezrekért kellene kiadni, és nem milliomos csókosoknak odaadni. Ez herdálás, hűtlen kezelés... és mint olyan, valódi jogállamban bűncselekmény.
Málna
@Aki Én: Amiért adsz egy saját tulajdonú lakást és havi lakbért fizetsz, az nincs ingyen.
Azzal mondjuk én sem értek egyet, hogy bérlakást lehessen cserélni, örökölni, ill. azzal sem, hogy különboző jogcímeken (szociális, piaci vagy költségelvű) különböző összegeket kelljen értük fizetni.
Ha pedig bűncselekmény történt, akkor nyilván folyamatban van a feljelentés. Hiszen ellenzéki kézben van a kerület.
Aki Én
@Málna: ,,végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál"
Aki Én
@Málna: ...és a puszta tény, hogy egy milliomos fideszes trükkökkel jut a várba fillérekért, már az vérlázító.
Hogy ezt te vagy én nem tudnánk így megszerezni, erre mérget vehetsz.
Clavigo
Rákai Kálmánka ,, aki Philip-re magyarositotta a keresztnevecskéjét...:):):):) faszkalap..
Clavigo
Rákai Kálmánka ,, aki Philip-re magyarositotta a keresztnevecskéjét...:):):):) faszkalap..
Csizmás Kond
@Aki Én: ...persze hogy te nem veszed magadra...nézd csak meg ki írt marhaságot ?
Csizmás Kond
...ja és ez már a tavaly is hír volt...
Yoda69
Mocskos korrupt fideSS maffia. Bukni fogtok 22-ben es jön az elszámoltatás órája. Remélem az rakai fulop fele alakoktól IS el rekvirálják a jogtalanul szerzett tulajdont.
volvós
@Málna: ...neked csak 1 bajod van, nem voltál vagy 20 éve rendesen megb@szva, csak sz.ptál a fideszes köcsögöknek...agyatlan [email protected] ronda öregasszony !!!
Szinte élvezed, hogy ezen az oldalon mindenki útál...na jó, durbincs ómió, shikari & co.
bírják az iramot, a te patkány szintedre lesüllyednek...Szerencséd, hogy nincsenek működő
modik, akik lerendeznének ...
jesz
Vajon a 24 négyzetméter a Kálvária téren ilyen kapós? Mégha garzon is. Valahogy nem illik össze Rákay és a Kálvária tér...

Lehet, hogy félreolvastam, de jogi lépéseket tervez Rákayval szemben? Hát arra jegyet veszek...jó buli lesz.
tudode
Nem nagy ügy!
.
Őfélesége már az átkosban egy Haller u-i bérházból a Svábhegyen fészkelte be népeSS családját:
,
------ FÉSZEKRAKÁS ORBÁN MÓDRA
.
www.hocipo.hu/content/view/128_feszekrakas_orban_modra
----------------------------
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov1-nagy.jpg
-----------------------------------------------
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov2-nagy.jpg
-----------------------------------------------
.
!!!
Gazella
@Málna: szánalmas román nyaloncka öteglány .
Málna
@Aki Én: De nem adod oda a lakásodat azért, hogy a csepeli munkásszállón bérelhess egy ágyat. Bayer odaadta, ha jól tudom.
Vannak, akiknek a 10 ezret sem éri el a bérleti díja. Az ilyen árak ellen az önkormányzatok saját maguk tehetnének, ha akarnának.
volvós
@Horizont: Ez a történet Orbanisztánban játszódik, a XXI században !!!
Lehetne ellene tenni, de ahhoz gyáva a magyar NÉP !! A románok 1989-ben
nem voltak ilyen gyávák...ismerjük a történetet
Gazella
Már várom, hogy a Románia bekeményit abban aki román földön lakik életvitelszerűen de székely magyarnak vallja magát, az vagy uilemond a magyarállampolgárságról vagy költözzön a Magyarhonba. A románok se türik hogy élsösködők vannak a myakukon.
Aki Én
@Málna: Nem, Bayer is trükközött, megtartotta a lakást.
csipetke
Hasonló módon vette(?)/cserélte a lakását bayerzsóti is.Most azt is vizsgálják.Ráadásul bayer olyan hülye,hogy sajátmaga nyilatkozta a sajtónak,hogy milyen stikli árán jutott lakáshoz a várban.Ha nem dumálja ki,talán nem vizsgálnák a lakásügyét.
Akik már tizen,huszonéve ott élnek,azokat nyilván békén kell hagyni,de ezt a fideszes bandát,akik csalással jutottak a várban kecóhoz,ki kell onnan szórni a francba,és valódi rászorulónak adni
Málna
@Aki Én: Tökmindegy, akkor kifizette a lakás eredeti bérlőjét. Mert gondolom, nem ingyen adta át Bayernek.
csipetke
@Aki Én: 12:56 Azt kifelejtetted,hogy a lakás,amihez rákai hozzájutott,előtte újították fel 70 milláért.
Giovanni Alba
@Málna: Bár már többször megfogadtam, hogy nem veszek tudomást álnaiv csodálkozásodról, de ez már tőled is sok. 24 négyzetméteres egyszobás, földszinti lakás a Józsefvárosban, amit éppen csak átírtak a nevükre, és kilenc nappal később már el is cserélték a várban, műemlék épületben egy 60 négyzetméteres, kétszobás lakásra. Te ebben nem látsz problémát, elégedetten csettintesz, ez az igazi minőségi csere. Nem vagy te poltnak valami rokona?
csipetke
@Horizont: 15:37 A tényleg rászorulókra gondolok,akik már régen ottlaknak,és nem csalással szerezték.Atv-s riport szerint most mindent felülvizsgálnak,és remélem,aki nem jogosult,azt kib@szarintják.Pl az ilyen rákai,vagy bayerzsóti féléket
Giovanni Alba
@Namely: "A lap a kerülettől kikérte a szerződéseket, ebből kiderült, hogy Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren."
Málna
@Giovanni Alba: Az ugye megvan, hogy az egyik saját tulajdon, a másik viszont csak bérlemény?
Giovanni Alba
@Málna: Ugye megvan, hogy jelentős az értékkülönbség?
volvós
@Aki Én: 14:54
hát hogyne tudná a málna megszerezni, csak jópár fideszes bennfentes elé le kellene
térdelni, és bevenni a szerszámot...igaz, ennek a b@szatl@n vén p...nak ez rutin !!!
Aki Én
@Málna: Akkor újra. Az ugye megvan, hogy a garzon visszakerült a tulajhoz.
Málna
@Giovanni Alba: Még szép, hogy jelentős. Ki adná oda a saját tulajdonát, hogy egy hasonló értékű lakást bérelhessen?
Málna
@Aki Én: Értem, hogy a garzon visszakerült a tulajhoz. És akkor szerinted ingyen szerezték meg a budai lakást? Mi lett az előző bérlővel?
Aki Én
@Málna: ,,Az ilyen árak ellen az önkormányzatok saját maguk tehetnének, ha akarnának."
De a többségében fideszes önkormányzatok nem akarnak. Most, hogy változások voltak, előkerülnek a csontvázak. Mint ez is.
kereső
Mindent törvényesen tesznek magukévá. Csak azt nem tudom, hogy érvényesek-e ezek a törvények valójában? Ha egyszer kimondatik az "alapizé" Alkotmányellenessége. Mert akkor minden babaruha vissza- hiszen törvénytelenül szerezték meg.
Giovanni Alba
@Málna: Ezek szerint annyira vágysz egy saját lakásra, hogy nem nézed hol van, milyen, a lényeg, hogy saját tulajdon legyen és ezért képes lennél lemondani a bérlakásról, mindegy hogy hol van és milyen. Te tényleg hattyú vagy.
Málna
@Aki Én: Hát akkor rajta! Én vagyok a leginkább az ellen, hogy ilyen piti árakon lehessen lakást bérelni, míg a piacon ennek a sokszorosát kell fizetni.
Málna
@Giovanni Alba: Simán előfordulhat, igen. Ha pénzre van szükségem akkor pláne. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonjog számomra ezerszer értékesebb, mint a bérleti jog.
Giovanni Alba
@Horizont: A legyek tulajdonképpen nem bántanak, de felettébb idegesítő ahogy a fejem körül kering, és néha éppen karnyújtásnyi távolságon kívül nekilát mosakodni, vagy azt amit ilyenkor szoktak. Szerintem röhög magában hogy nem érem el. Ilyenkor elmondom mindennek, néha még az értelmére is megpróbálok hatni. Vizet gereblyézek, lyukas dézsába hordok vizet, kicsi piros gyümölcsnek mutatok dokumentumokat, logikus levezetéseket, pedig tudván tudom hogy egy hattyú. Azért mert fehér és szárnya is van, azt képzeli, hogy egy angyal, pedig csak egy ostoba liba. Mármint a ráosztott szerep, ez a muszájból felvett karakter. Ha tényleg csak ennyi esze lenne, mint amennyit itt mutat, eltévedne a szobából a konyhába menet. Persze meglehet, hogy telefonról pötyög, és akkor mindegy, hogy az előszoba melyik sarkában van éppen.
Gazella
@Giovanni Alba: Igazad van! Málna nem érti , hisz csak egy székely román vénlány.. Szerelmese a dagadéknak.
Eladott Ország
@vacsi: ma, 16:50 ◘ Tök jó ezeknek a Rákay-féléknek. Sehol nem zavar be a valóság. Miszerint az elmúlt tíz évben dübörgő konzervatív kormányzás mellett ki mindenkit listáztak a pajtásai. Nulla önkritika, hatalmas egó, kurva nagy arc, álszentség és feltétel nélküli szolgalelkűség. Ezzel az attitűddel bárkiből lehet fideszes. És még azonnal, soron kívül koronavírusteszt is jár neki, ameddig a pórnép szív. Magyarország a béke szigete, az. Viszkető tenyérrel békét teremteni, az. Rákay Kétmillió Philip, az egykori fidesz-nagygyűlések házigazdája, az MTV M1 csatornájának intendánsa, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a csúfosan nagyot bukott, de legalább rengeteg közpénzzel megfinanszírozott Itthon vagy! – Magyarország, szeretlek! című programsorozat szülőatyja kútfejét dícséri, ő préselte ki magából úgy két-három napja. Rákayról sok más elvtársához hasonlóan – szintén kiderült a maga idején, hogy olcsó önkormányzati lakást bérel a Várban. Úgyhogy amikor ezzel kapcsolatban kereste a sajtó, Bayer Zsolt legjobb formáját futva durván személyeskedő, terjengős válaszlevélben állt neki gyalázni a gátlástalan csinovnyik médiát (nem a KESMA-ra gondolt), amelyik szerinte csak ahhoz ért, hogy a társadalom erre fogékony rétegét gátlástalanul hazugságokkal hergelje. Nem, nem a migránsozó, sorosozó, a polgárokat kreténeknek néző kétbites lakájmédiára gondolt.
Nyírfa
@Horizont: Láttam. Megrendítő. Abban bízom, hogy a nyilvánosság ereje mozgósító hatású. Az szokott lenni.
Ez az asszony mindent megérdemel. Ahogyan neveli a gyermekeit, ahogyan tartja magát, és nem adja fel...nem tudom, én mitévő lennék hasonló helyzetben.
Nyírfa
@Horizont: Pedig micsoda értékbeli különbség van köztük!
Ahogy hallgattam a fiát, amikor beszélt a terveiről, azon kaptam magam, hogy mosolygok, mert eltöltött az öröm. Hogy vannak ilyen emberek. Az orbánok, a kovácszoltánok tömegei mellett feltűnik a kincs.
Ma olvastam, hogy Bogdán László testvére , aki életében is a jobb kezeként dolgozott mellette, megpályázza a polgármesteri széket, hogy folytathassa a cserdiben elindult munkát.
Szóval, vannak tiszteletre méltó emberek, akik nem követelik maguknak, csak egyszerűen tiszteletreméltóan élnek.
Nyírfa
Hahó, elindult a Telex.hu! Végre, mert az indexet azóta sem olvasom.
namihami
@grincss: 13.20: Gondolod, hogy ez után a plasztikus magyarázat után végre már érti?
Málna
@Horizont: Én is dolgozom. Pontosabban én dolgozom, ők nem. És az én gyerekem is tanul. Nekem is gyűjthettek.
human
Soha nem értettem, hogy amúgy jó anyagi helyzetben lévő emberek miért érzék azt, hogy még mindig csalással kell több vagyont szerezniük? Ez biztos se nem polgári, se nem keresztény, se nem konzervatív jobb oldali jellemvonás.
NKF
NKF
Miért nem csodálkozom,nem értem?
Van még valaki a várban,esetleg nem FIDESZ-tag?
human
@Horizont: Mert mindig kell egy nagyobb jacht.
volvós
@Málna: 18.41 mit dolgozol, tetves ribanc ? Az, hogy naponta letérdelsz egy-két-három fideszes állat elé, és lenyeled ( attól lettél terhes ??) A "gyereked " is tanul ??
35 évesen a magyar nyelvtant az általános iskola 3.-ik oosztályában ?? Nagyon büszke lehetsz agyatlan, b...atlan útszéli r...ó. A térded ki van sebesedve már takarodj a p...ba innen te idióta primitív román qrwa
Clavigo
@vacsi: 16.50. Szittya név... Egyébként erre a névre "magyarosította ". nevét... az erdeti
Kálmánról.:):)
SystemError
Minden hulladék patkányt a várban lévő lakásokkal fizetik ki vagy csak tehetségteleneket, akikre egy kamu vállalkozást sem lehet építeni...:)
csipetke
@Giovanni Alba: 16:10 Igazán szép tőled,hogy az idiótát hattyúnak hívod.
@Aki Én: Úgy irigyellek benneteket az óriási türelmetekért,amivel egy elmeroggyantnak próbáltok elmagyarázni egy nem túl bonyolult dolgot.Valószínűleg,ha egy kisiskolásnak elmagyarázom,megérti.Nem értelek benneteket,hogy inkább magyaráztok sok-sok hsz-en keresztül,és semmi.Na de lássuk be,hogy a putriba sok az ezres izzó, azaz,a bogyós gyümihez képest a néger fütyi a kéményben,atomvillanás
volvós
@Horizont: 20:48
...de nem tehetek róla, hogy ennyire ÚTÁLOM !!!
Még nagyon szépeket írtam róla...de nem védi magát,
a fáma szerint a hallgatás beleegyezés !!!
Giovanni Alba
@csipetke: Azért hattyú, mert fehér, szárnya van, azt hiszi hogy angyal, pedig csak egy buta liba. Amikor egyszer azt írta, hogy ne személyeskedjek, akkor azt válaszoltam, hogy amennyiben személyeskednék, akkor hattyúnak nevezném, és itt leírtam az iménti okfejtést.
SystemError
@Pegero: Szerinted nem gáz, hogy a herélt hangon idegeskedő Zsolti haverjának nem intézett egy visszafogott, de stabil mutyit, mint bevételi forrás? Ez olyan alamizsnás ismerve a környezetét. A legutolsó helyi kiskirálynak több jut, mint a kebelbarátjának, akivel együtt sütögetnek hétvégén és közben találják ki, hogy mekkora poén lenne pisi kaki liberányák szintre menni holnap. Nem csodálom, hogy irtani szeretnék az értelmiséget!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
Azért, efftársak, el kéne olvasni a Bayer féle "lakásriport sorozatot" is - "várilag"!
ómió
@Clavigo: Tükörbe nézve, fajkretén, ilyet láttál és "jó efftárs módjára" kapcsiból rám hazudtad? Megártott az Athina Híradó?
ómió
@csipetke: Reciklált bolsi tetüként "ki tudná", ha nem te!
ómió
@Eladott Ország: Újabb Athina Szonáta? Nem fog megártani? Vagy csak az efftársi aljasságot edzi?
Aki Én
@ómió: @Málna: Szinte biztos, hogy ti egy pár. Egyedül nem is lehetnétek ennyire hülyék.
...vagy, de.
ómió
@Eladott Ország: Még mindig nem únod az Athina Szonátákat? Vagy csak a bolsi "hitelesség" köt hozzájuk?
ómió
@Aki Én: Ne izgulj! A te kreténségednek bárki csak "messziről jelenthet"!
creativehun
@Málna: Ha jól értem akkor a Te olvasatodban nincs abban semmi kivetnivaló ha a zsigulim tulajdonjogát...elcserélem egy Ferrari bérleti jogára amiért havi x /nevetséges összeg/ forintot fizetek. Ugye ..jól értem,hogy ez szerinted így teljesen rendben lenne?!
Yoda69
@Málna: Ne legyél ennyire buta jó asszony.
Értsd meg végre itt arról van szó, hogy egy értékében tizedannyit erő lakást adott emberünk egy luxus ingatlanért cserebe, amiért igaz fizet egy minimális bérleti díjat, de a lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy igy elővételi jogot szerzett az elidegenítésre. Érted? Tehát 20 Milláért lesz egy 200 milliós ingatlana a Budai varban.
ómió
@Eladott Ország: Újabb Athina Szonáta? Ma ez jön nálad az Internacionálé után?
Aki Én
@ómió: ...én nem mondom neked, hogy hazudsz, mert lehetségesnek tartom, hogy tényleg csak buta vagy.
ómió
@Aki Én: A bolsi "sötétségből kinézvést" hogy is "tarthatnád" másképp!?
Aki Én
@ómió: ...igen, ahog a bolsi sötétségből kinézel, nem is láthatnám másképp. Sajnos te ebbe beleőrültél.
Lőtérre ne menj.
Eladott Ország
@Pegero: október 4, 19:43 ♦ Gyűlölöm azt, ami történt velünk és amit teszünk magunkkal, a hazánkkal, a gyermekeinkkel. Nem a svájci életszínvonal az, ami hiányzik innen, nem a gondtalan gazdagság, nem az ásványkincsekből befolyó mérhetetlen vagyon. Csak egy élhető ország. Beteg ország ez, beteg társadalommal, ahol erkölcsi gátlástól mentes senkik, álszent templomjárók, ostoba tahók szabják meg az irányt, oszthatják a kegyeket, az ország szép csendben haldoklik. az ország, ahol hiányzik a holnap biztonsága, az idős kor csöndes bölcsessége, a fiatalság gondtalansága, a tudás tisztelete, a munka becsülete, az az ország éhezik. Mindenre. Nálunk a politikusok prédikálnak, a papok politizálnak a nyájukat a kormány akoljába terelgetik némi perselypénzért. Az oktatás, az egészségügy pénzét stadionokra költik, a tanárok és egészségügyi dolgozók fizetését focisták kapják. A magyar nyugdíjakat olyanok, akik sose dolgoztak itt, határon túli ukránok...
ttps://scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/78667886_1941419622670098_5993343093078753280_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=qga_sanaa-wAX8Zk5_E&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a24a26b8f0966b0b823dade90bf250da&oe=5F9820A7

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.