Az SZTE klinikáján kezelhetik először a betegeket a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel. A gyógyszert kizárólag kórházban fekvő, súlyos betegeknek adhatják a vizsgálati kritériumok alapján és a vizsgáló orvosok döntése szerint.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáján kezelhetik az országban először a koronavírusos betegeket a favipiravir hatóanyagú Avigan gyógyszerrel, amelynek köszönhetően rövidebb gyógyulási idő és kevesebb szövődmény várható a betegség során

- közölte az egyetem sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

A közleményben Lengyel Csabát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét idézve azt írták, hogy

az egyetemen az országban elsőként indult el az a kutatás, amelyben az Avigan gyógyszerrel gyógyíthatják a koronavírusos betegeket.

A rendelkezésre álló előzetes klinikai adatok alapján, a HECRIN konzorciumban kezdődött meg a széles spektrumú, japán antivirális gyógyszer, a favipiravir klinikai vizsgálata – tették hozzá.

A konzorcium tagja a SZTE Klinikai Vizsgálatokat Koordináló Irodája is, amely részt vett a magyarországi vizsgálatok előkészítésében. Ennek köszönhetően kapott a Szegedi Tudományegyetem is a jelenleg legígéretesebb gyógyszerből, amelyet korábban a japán kormány adományként juttatott el 44 országba, köztük Magyarországra is – írták.

Az elmúlt félévben Japánban végzett klinikai vizsgálat adatai szerint

a gyógyszer a kezdődő tüdőgyulladással kezelt, középsúlyos állapotú koronavírusos betegekben megakadályozta a vírus szaporodását, és 12 nap alatt enyhítette az olyan klinikai tüneteket, mint például a láz vagy a légzészavar.

Sikeresen akadályozta meg a betegek állapotának romlását is, és ezzel sokuknál elkerülhetővé vált az intenzív terápiás kezelés.

A gyógyszert kizárólag kórházban fekvő, súlyos betegeknek adhatják a vizsgálati kritériumok alapján és a vizsgáló orvosok döntése szerint.

Párhuzamosan a favipiravir tartalmú gyógyszer magyarországi fejlesztése is tart, így a szakemberek remélik, hogy hamarosan ennek is elkezdődhet a klinikai tesztelése – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Hát nem azért mondom, de a világon mindenhol azt állítják, hogy kezdődő fertőzésnél hatásos, nem a súlyos,már tüdőgyulladásban szenvedőknél!!!
"A gyógyszert kizárólag kórházban fekvő, súlyos betegeknek adhatják a vizsgálati kritériumok alapján és a vizsgáló orvosok döntése szerint."
lehet tippelni melyik az igaz!!!???
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.