A jövő év elejére várható.

Elárulta a kormány, mikor tér vissza a 13. havi nyugdíj

A kormány döntése alapján a jövő év elején "megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása" – erősítette meg Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjúban.

Az eddigi válságkezelő intézkedések további eredményeit sorolva Tállai András közölte: a jövő év közepéig akár 2500 milliárd forintot is a banki ügyfeleknél hagyhat a hitelmoratórium, a kormány emellett már 900 milliárdot fordított gazdaságvédelemre, bővítette a családok, a fiatalok és a vállalkozások támogatásait.

A tavasszal bevezetett munka- és adóügyi, illetve más lépések nagyjából egymillió munkavállaló helyzetén segítettek, ezen belül a bértámogatások majdnem 300 ezer állás megvédését garantálták. A hitelmoratórium 1,6 millió banki ügyfélnél hagyhat idén 2000 milliárd forintot, a lehetőség célzott meghosszabbítása pedig jövőre újabb 450 milliárdot jelenthet több százezer ügyfélnek – emelte ki Tállai András.

A belpolitikai szereplők között a válságkezelésről kialakult szócsatára reagálva az államtitkár azt mondta, a fenti felsorolás eltér attól a listától, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány állított össze annak idején, 2008-2009-ben válságkezelés címén.

"A baloldali kabinet akkor egyebek mellett jelentősen megemelte a forgalmi adót, növelte a jövedéki adót, a személyi jövedelemadónál pedig kialakította a rendszerváltozás egyik legnagyobb adóügyi átverését, az úgynevezett szuperbruttósítást. Emellett befagyasztotta a családi pótlékot, a gyes hároméves időszakát egy évvel csökkentette, miközben a táppénz tíz százalékkal apadt. Megszűnt a 13. havi nyugdíj, 62-ről lépcsőzetesen 65 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár. Bért csökkentettek a közszférában, miközben országos általános ingatlanadót vetettek ki" – emlékeztetett Tállai András.

Megjegyezte azt is, hogy az egy évtizeddel ezelőtti és a mostani válsághelyzet összehasonlítása "bizonyos értelemben sántít", "a két krízis hordereje, lefolyása, hosszúsága eltérő, a 2008-as messze nem volt olyan pusztító, mint a mostani".

"Szinte kizárólag a baloldali kormányok sorozatos hibái miatt fizetett végül mégis rendkívül nagy árat akkor a magyar társadalom" – vélekedett a Pénzügyminisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy "most sem adóemelés, sem megszorítás nem lesz".

Forrás: MTI/MN

Kép: Pixabay

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
még hanyadszor árulják el a kamu tizenharmadik visszatérését? Ahogy Bajnai egy tollvonással elvette, most egy tollvonással vissza kellene adni...ja, hogy a választásokig ízlelgetni kell, milyen jó lesz nekünk...
kereső
·
Gábor György:

"Orbán a következőket mondta a minap: „Nem szeretnék zsákbamacskát árulni, az előttünk álló hónapok az idősek számára nehezebbek lesznek, mert az ország választópolgárai úgy döntöttek, hogy ősszel nem zárjuk le Magyarország működését, hanem folyamatosan működésben tartjuk az intézményeinket, az iskoláinkat, a munkahelyeinket.”
Vagyis:
1. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyre alig több, mint az ország egyötöde válaszolt.
2. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, ahol azt a benyomást keltik, mintha a válaszadók valamennyien, vagyis 1,8 millióan, teljes egységben, vagyis 100%-ban a kormánynak tetsző válaszokat adták volna meg.
3. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyre a leadott válaszok nem ismertek, az eredmény nem igazolt és nem bizonyított, s amelynél felmerült, hogy a válaszok egy részét robot segítségével, azaz csalással állították elő.
4. Egy olyan "konzultációra" hivatkozik, amelynél nem tudni, hogy milyen volt a válaszok megoszlása egyik vagy másik kérdésben. ..."
Van folytatás is, Akit érdekel megkeresi és elolvassa. Nyugdijügyben az első mondatok számitanak.
adrenalink
Ahhoz képest, hogy 2006. januárjában Orbán 14. havi nyugdíjjal kampányolt, a 2021. 1 heti +nyögdij visszaadás nagyon soványka, de a helló röfis nénikék és társai boldogan beszopják ezt a Viktoruk által küldött "adományt"...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.