A Fidesz támogatottsága március és augusztus között 31-ről 36 százalékra nőtt, most pedig 34 százalékon áll – ismertette a számokat Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezető igazgatója az ATV-ben.

Megugrott a Fidesz népszerűsége – felmérték, mi lehet az oka
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A cégvezető úgy véli, a kormánypárt népszerűsége az egészségügyi döntéseknek köszönhetően ugrott meg, a visszaesést viszont nem dimenzionálná túl.

Szerinte a nagy kérdés, hogy a gazdasági nehézségek fokozódnak-e, és az eléri-e a választópolgárokat, ha igen, az a kormánypárt pozícióját csökkenteni fogja. „Ha hosszabb távot nézünk elég egységes a Fidesz-tábor”

– tette hozzá Závecz.

A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 50, a DK (eddigi legjobb eredményével) 18, a Momentum 10 a Jobbik 9, az MSZP pedig 6 százalékot tudhat magáénak. A Mi Hazánk, az LMP és a Párbeszéd 2-2-2 százalékot ért el.

Závecz szerint saját táborát kommunikációs fogásokkal igyekszik egyben tartani a Fidesz, és a nyugdíjasok szavazatára is bizton számíthat, ha folyamatosan juttatásokat nyújt nekik. Ellenzéki térfélről leginkább a DK és az MSZP képes megszálítani a nyugdíjasokat.

(ATV)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Virág Árpád
Az a titok, hogy nincs titok! Még mindig nincs gumilövedék, szlovákul karattyoló, azonosító nélküli, álruhába bújt kommandós! Akkor ez maga a DEMOKRÁCIA! Ennyi!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Messze van a 80% ! Van mit tanulnia a csüngőhasúnak Lukasenkától! Azért az igazi eredmény is érdekelne kb a fele lehet legalábbis akiket ismerek azok csak szidják a mostani rendszert és nem véletlenül!
karma1
Valahogy en is igy vagyok ezzel, mint ez a joember, ez a zavecz... Tisztaban vagyok vele, ha naponta vegtelen sokszor elmantrazom, hogy en egy gyonyoru, 18 eves szuz modell vagyok, akkor nemsokara mindenki el is hiszi...:o)))) Talan meg en is,...:o)))

Na most menjen el az anyjaba ez is
human
@rokker33: Háááát szerintem pont fordítva. Lukasenka tanulhatna Orbántól. Szomorú, de így van. Orbán úgy tud kvázi teljhatalommal kormányozni, hogy nem kellett az ellenzéket véresre veretni érte. Orbán ügyesen pont annyit ad a népnek amivel még be tudja fogni a szájukat. Persze csalóka a két országot összehasonlítani, hisz míg Orbán EU forrásokból üzemelteti korrupt és hazug rendszerét, addig Lukasenkának nem áll rendelkezésre ilyen extra forrás erre. De a lényeg, hogy van forrása és bőven jut belőle a rendszerének üzemeltetésére.
rokker33
@human: Igen, mert egy arrogáns nagyképű senki aki kihasználja azt, hogy sok buta tanulatlan embert félre tudja vezetni. Ez kb 1.5-1.8 millió ember,ami nem kevés és még ehhez jön a többi külföldi szavazó, ami megint csak sok embert jelent! Ilyen téren tanulhat tőle Lukasenka, hiszen sokkal agresszívabb embernek tűnik mint Orbán.Neki nagy szerencséje volt hogy az MSZP 2010 óta szinte már nem is létezik sőt már 2006 ban elindult a lejtőn lefelé és hiteles ellenzék sincs már!Fehérorosz ellenzéket Lukasenka erőszakkal börtönnel elüldözéssel sújtja addig Orbánnak ilyennel már nem kell foglalkoznia! Persze attól a propaganda és a néphülyítés működik persze addig míg el nem zárják a pénz forrást!!!
dr. prédikátor
MOCSKOS FIDESZ MOCSKOS FIDESZ MOCSKOS FIDESZ HAZAÁRULÓK HAZAÁRULÓK!!!
verőce21
Lassan ölő méreg tizedeli és nullázza le az úgynevezett szivárványkoalíció pártjait...

Nekem az a véleményem, hogy érzik, nem fog menni az ellenségi “összefogás”.
Gazella
Szeptembertől meg kurva nagyot zuhant...
Jozefina
Lári-flári, hogy nőtt a népszerűsége!!!
karma1
@Gazella: XDXDXD... :o)))) Igen, ahogy mondod, csak eppen arrol valahogy nem keszult meg jelentes. Pedig az csak egy kattintas lenne az excelben, ugyebar... Osszeadni a reszeredmenyeket a szeptemberi szondazas utan. Mar ha volt, es ha a felmeres VALOBAN reprezentativ volt-e...
kokopelli
...na mi is lehet az oka??? Talán a Fidesz végezte ,vagy végeztette a felmérést? (;-))
Béla333
"...felmérték, mi lehet az oka"

Talán csak nem azon százmilliók, amit ezért a "vizsgálatért" Závecz úr cége kapott??!!
Mert ugyan hol lehet utánanézni, hogy korrekt volt-e a felmérés? Vagy csak higgyük el, mert azt mondja?
tudode
Ha a nyakunkon maradt volt fityisz selejt párttitkárával az ellenzék nem képes mit kezdeni, mivel 2014 óta sem a közszolgálati, sem a volt parlamenti adón közvetíteni a parlamentben folyó, kofa szintű adok, kapokat legalább kivetítőkön kellene ország, világ elé tárni a parlamenti adásokat, min pl..

www.youtube.com/watch?v=k_vvGY4Mr90&t=163s
,
A mellébeszélés mestere úgy csúszik ki a válaszadásból, papírból olvasva, mint egy szarkabőrbe bújt csúszómászó!
.
Rongy'Ő, és a tapsikoló NER-esek, akik adják alá a paciKÁT a tapsikolásukkal.
.
Ha ezeket hallanák azok, akik megajándékozzák ezt a politikai szélhámost voksukkal, talán elgondolkoznának a bazi nagy ikszen!
ómió
Akkor még mindig nincs "efftársi boom"?
gina
Annyira átlátszó ez a fidesz mocskos propaganda, akinek egy csepp esze van a tudja az igazságot, akit ezzel el lehet kábitani azok csak 1 bit.es fidesz birkák
Pálinkás Pál
a válasz egyszerű...fideszeseket kérdeztek ...persze hogy hol,nem tudom,mert bármerre megyek,csak szidalmazzák a mangalicát meg a kondáját...lehet a krumplisok között érdeklődtek...
Lepényleső
Elhiszem,de azt hogy 36% az egésznek a kétharmada? Ez az ortodox matek nem egy nagy csalás hozatala?
Gazella
@karma1: Jogos amit mondasz. Én erre mindig azt mondom, hogy álstatisztika.
Virág Árpád
Az a titok, hogy nincs titok! Még mindig nincs gumilövedék, szlovákul karattyoló, azonosító nélküli, álruhába bújt kommandós! Akkor ez maga a DEMOKRÁCIA! Ennyi!
legott
Valójában a taktikai késekről és a felhasználásukról akartam írni, de ehelyett küldtem egy nótát.
Ugye most már jó vagyok?

Sajnos holnap erre sem fogok emlékezni, és akkor tényleg a taktikai késekről fogok írni, és a helyes használatáról (fogás, vágás, szúrás)..
Most csak annyit írnék, hogy olyat válassz, aminek a pengéje nem éri el a nyolc centit, mert nyolc centitől már fegyvernek minősül.
És ha használod, alakítsd úgy, hogy ne tűnjön előre megfontolt szándéknak, hanem önvédelemnek. Ez bizony komoly tervezést igényel.
Vagy ha nem megy, akkor hivatkozz beszámíthatatlanságra. Sajnos emiatt ártatlanokat is meg kell szúrni, hogy eltereld a figyelmet a konkrét áldozatról.
És...

Inkább küldök még egy dalt - Önök sem kérték? Jó!

www.youtube.com/watch?v=0mYBSayCsH0
karma1
@Pálinkás Pál: Eleg, ha felutik a telefonkonyvet mondjuk a Rozsadomb lakoi kozott, es ott talalnak egy 1000 fos "tomeget", amin a merest vegzik, akkor nem 38 szazalekon allna a fidesz, hanem 100 %-on. De az mr jobb eredmeny lenne, mint annakidejen Pozsday Imrenek a Hazafias Nepfront 92 %-0s "nepszerusege"
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.