Aligha járhat magában a béremelés, amelyről most állapodott meg az orvoskamra a miniszterelnökkel – derült ki a köztestület vezetői által tartott sajtótájékoztatón. A jelentős jövedelememelkedés vélhetően együtt fog járni bizonyos struktúraátalakítással és az orvosok jogállásának egységesítésével. Egy rezidens életkortól függően 7-800 ezer forint körüli alapbért fog kapni, az idősebb orvosok 2,4 millió forintot is kereshetnek – számolt be Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Orbán Viktorral zajló a szombat délelőtti egyeztetéséről. A kamara vezetőit szombat délelőtt tíz órakor fogadta a kormányfő, miután Pintér Sándor belügyminiszterrel a nyár eleje óta egyeztettek az orvosok béremeléséről. A teljes emelés összege három részletben érkezik az orvosokhoz: január elsejétől 65-70 százalék, 2022 és 2023 év elején pedig a további hátramaradó két részlet. A kamara szerint az emelést foglalkoztatási formától függetlenül valamennyi olyan orvosnak meg kell kapnia, aki a közfeladatot lát...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
itt a nagy kérdés, hogy ki fizeti!!! =))
Hogy az egyházak és a külföldiek valamint a kormánypárti önkormányzatok megkapják az államtól, de pl. a bűnös város Bp. ??? =))
division
Már csak a pedagógusok esetében kellene ezt meglépni, és onnantól be is foghatná a száját mindenki.
cikicakk55
Azért hogy változik már is a kormány álláspontja! Tegnap még 100% volt az emelés. Később kiderült,hogy csak januártól és csak 80% lesz. majd egy év múlva a maradék. Tegnap este a híradóban( ATV) már 70-75%-ról beszéltek,de Januártól szintén. Most meg feltételekhez kötik. Figyeljétek meg,hogy a végén csak azok kapnak kb 40% fizetés emelést,akik alá írják,hogy 20 évig nem hagyják el Magyarországot és orvosként dolgozzák le az életüket itthon. Ki zárt,hogy Orbán csupán szimpátiából,vagy sajnálatból pénzt adjon. Ebből is az lesz,mint februárban vagy mikor az EU dolgozók 500.000 ft-os béremeléséből. Kézhez már csak 320:000 ft-ot kaptak,miközben hetekig döngette Orbán a mellét,hogy milyen mélyen bele nyúlt a zsebébe. Az meg egyenesen röhej,hogy az egészségügyről a Belügy-miniszterrel tárgyal a Miniszterelnök,miközben halvány fingjuk sincs az orvoslásról és az ápolásról.
legott
Szavazz a Fidestre!
Mert ha nem szavazol, nem kapsz pénzt.
Akkor most pénzért vesznek szavazatot ezek?
Megint?
Újra?
Mindig?
Örökké?

Még hány megvehető ember van Magyarországon?
3 millió?
Gyütt Mönt
Korábban hasonlóról munkaügyi miniszter és pénzügyminiszter dönthetett. Hát csak nem kézivezérlés van itt, kérem?
namihami
2022-ben választások lesznek. És egy sikeres összefogás az Orbán börtönviselt jövőjét jelentené.
Szóljon, akinek ennél világosabb magyarázat kell.
""Divide et semper!""---nincs új a Nap alatt!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.