Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott interjút, amelyben beszélt a nagy botrányt kavart mesekönyvről és a homoszexuális közösséggel kapcsolatos véleményéről is.

Orbán provokációnak tartja az érzékenyítő mesekönyvet

Fotó: Benko Vivien Che – MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor miniszterelnök reggel hosszú interjút adott a közrádióanak. Érintette többek között a Dúró Dóra könyvdarálása után felkorbácsolódott indulatokat a meleg közösségek körül.

A háttértörténet annyi, hogy Dúró Dóra múlthéten megsemmisítette a Meseország mindenkié című gyermekkönyv egyik példányát. Az országgyűlési képviselőnő tettét azzal indokolta, hogy "homoszexuális tartalmak" is szerepelnek a könyvben, és ez nem való gyerekeknek. Később azt mondta, a kiadványt "meleg propagandának", a könyvet pedig a magyar kultúra elleni támadásnak érzi, mert a régi magyar népmesékben nem szerepeltek homoszexuális királyfik. A könyv egyébként ezzel a sikerlisták élére került.

Orbán provokációnak tartja az érzékenyítő mesekönyvet

Orbán most úgy fogalmazott: "a homoszexualitás megítéléséhez kapcsolódó viták szövevényesek." Szerinte Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak, ezek alapját "egy rendkívül toleráns és türelmes megközelítés adja, tehát

a magyarok türelmesek ezzel a jelenséggel szemben, sőt a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat (...) is jól viseljük"

Kifejtette, hogy Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. Ezzel együtt szerinte van egy "vörös vonal", amit nem lehet átlépni:

hagyják békén a gyerekeinket

- összegezte a véleményét a miniszterelnök.

MTI / NOIZZ

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
bölcsebb lettél volna ha hallgatsz!! De sokan kedvelnek ezért is!!! =))
Nyírfa
Én tudom, hogy ki provokálja 21 éve a társadalmat. Úgy hívják, hogy Orbán Viktor.
csak úgy....
@Shikari: fogadok,hogy ettü a kaleta összerezzent!
Nessy
@csak úgy...: Remekül összemossák a homoszexualitást, a pedofíliával! Bezzeg a pedofil képgyűjtemény nem zavarta sem Dórika, sem O.V. érzékeny lelkét!
dr. prédikátor
@Shikari: neked itt K U S S te faszszopó seggnyaló román köpőcsésze!!! te pedofil barom!!!
kereső
Én orbánt tartom provokációnak. A józan ész elleni provokációnak- immár harminc éve, amelyből 14 évet uralt.Vagy többet?Hiszen 2006-2010 közötti időszakot is ő uralta.
kereső
Nekem nem fog ilyen jól a tollam. Ezért aztán loptam- Varga Zoltántól, minden szavával egyet értve.:

A Kedves Vezető tényleg nem tudom, mit hisz magáról. Na, jó, azt viszont igen, mi az, amit lát – vizionál? - ha reggel a tükörbe néz. Hogy rendre isten köszön vissza. Szerencsétlen. Nehéz kereszt ez, attól tartok, konzervatív kezeléssel ez nehezen gyógyítható.
De, tényleg! Mi a pikliért gondolja, - de jelzem, minden önjelölt sámán, hibbant diktátorocska ebbe a takony pocsolyába gázol – hogy amit a várbéli siserehadtól, a hajbókoló lakájoktól lát, az generálisan is érvényes. Mármint, hogy annyira, de annyira sóvárgunk utána, ami okán tévé-, rádió-, egyáltalán a médiamegjelenés számára már-már kötelező a hálás nép vizuális kielégülésének elősegítése végett. Hogy nem telhet el hétvége tyúkhúsleves és a Kedves Vezető egészalakok igehirdetése nélkül?
Így lenne? Haha! Oltári nagy tévedésben vagytok!
De, a Kedves Vezető a nácik könyvdarálásában szükségét érezte megszólalni. Vasárnap. A Meseország mindenkié meséskönyvről. Mert, a Kedves Vezető szerint „Magyarország türelmes a homoszexualitás tekintetében, de van egy vörös vonal” mondta a szép szájával: „Hagyják békén a gyerekeinket.” Miről beszél ez? Mi van itt?
Ha valami, akkor az a riasztó, bénító, hátborzongató, undorító, hogy nem a könyvdarálás, a vasalt agyúak fájnak neki, mert miért is fájjon?
Ez az ő világa.
A könyvdarálás.
Ilyet akart, ezt nyálkázta össze a maga képére.
Ezt a gyűlölködő, kirekesztő, álkeresztény szörnyűséget. Nem a tolerancia, a megértés, az elfogadás, a könyörület, az emberi méltóság, az egyetemes kultúra az ő zsinórmértéke-igazodási elve, hanem ez a pokoli őrület.
Itt tényleg mindenki megőrült? A pedofilokat, nőgyűlölőket bújtató kirekesztő, xenofób, gyűlölettel házaló, a rabolt milliárdokban dőzsölő mondja ezt? Ő?
Kinek képzeli magát? Ácsi! Helóheló! Nem isten ő, de nem is vallási vezető, a legkevésbé politikus, vagy államférfi. Egy szimpla, ócska gazember!
Giovanni Alba
Bocsáss meg neki, nem tudja mit beszél.
"A ​kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll."
Ebben most éppen mi is a rossz? Hát micsoda fölháborító dolog, hogy a meséket átírják, megváltoztatják, a megváltozott körülményekhez igazítják. Ott van az az aranyos, édi-bédi mese Hófehérkéről, bár van benne gonosz mostoha, gyilkosságra felbujtás, hét dolgos törpe (hét pasi összezárva, egy háztartásban, hümm ...), aztán mérgezés, cselekvőképtelen állapotban, nekrofil királyfi által történő abúzus. Néhány elvetemült figura még ezt a cukormázas mesét is-ami direkt gyerekeknek készült, felnőttek jóváhagyásával terjesztve, olvasni nem tudó kicsiknek felolvasva- nos ezt is képesek voltak kiforgatni, és megalkotni a Hófehér című egészestés rajzfilmet. Hát hová jut így a világ?
kereső
folytatás:
Ki ez? KI EZ? A mi gyermekeinkről beszél? Az én lányaimról? Milyen jogon? Ember, kapaszkodj! A lányaim kettőt rendeltek a mesekönyvből, a biztonság kedvéért. És hihetetlenül büszke vagyok rájuk. Mert emberré, jó emberré cseperedtek. Olyanná, amit te még hírből sem ismerhetsz.
Elég legyen! Elég a kormányzati agymosásból, az őrült propagandából, a gyűlölködésből, a megbélyegzésből, a hazugságokból.
ELÉG! Elég volt a nyomorult rendszeredből, a magad képére formált őrületből, ahol a bűn erény, az igazság pedig üldözendő!
Gyütt Mönt
Tuti, hogy ő maga nem is olvasta. Véleménye azért van.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@kereső: Kettőt is rendeltek? Büszke vagy? Ahogy gondolod. A propaganda ezek szerint nálatok célba ért. Én nem szeretem sem a burkolt, sem a nyilt reklámot és a negatívot sem fogadom el pozitívnak. De ki ki igényei szerint...
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@Giovanni Alba: A Hófehér valami egészen borzalmasra sikeredett szerintem, én több éves kihagyások itan, többszöri nekifutásból sem tudtam megnézni, habár a tartalmát-lényegét ismerem.
kereső
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: Milyen propaganda ért célba? Te azt gondolod a világról, az emberekhez való viszonyról, én meg mást. Akkor ???Nem volt itt semmiféle reklám, hacsak egy KÖNYV bezúzását nem tekinted annak.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@kereső: Hogyne. ENNEK a könyvnek kellett a reklám.
kereső
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: Ne csináld már! Pontosan dúró az aki ezt a könyvet reklámozná: Még viccnek is rossz.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
@kereső: Ki tudja ki mit miért és mennyiért tesz? Annak idején Update Norbi jól megtanította mindenkinek, hogy kell a saját iditoizmusát, látványos vereségét egy szituációban kitűnő érzékkel üzleti célra fordítani.
Giovanni Alba
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: Ízlés dolga. A Hófehér nem egy habos torta, bár a habos tortát sem szereti mindenki.
Az ebben a formában átdolgozott mese szakít a cukormázzal, gondolkodni és nevetni tanít. Aki nem fogékony az elgondolkodtató humorra, annak unalmas, netán ellenszenves. Aki meg érti, annak meg jó szórakozás. Ott van például másik nagy kedvencem, a Sárkány és papucs. Azt sem érti meg mindenki.
Lepényleső
"hagyják békén a gyerekeinket" - hiteles ez attól aki azt sosem tett meg?
kulabombaafityiszre
Akkor viktátor is provokálta a népet,hogy csinált egy meleg fiút,a gáspárt?
Remélem őt a kuró dóra nem akarja ledarálni.
graycivil1
Kedves K. Vezető! Hagyd békén a gyermekeinket! (NATionalsozialismus)
Peller Anikó
@dr. prédikátor: @Sikari: neked itt K U S S te faszszopó seggnyaló román köpőcsésze!!! te pedofil barom!!!

A K U S S az egy rövidítés lenne? Vagy csak simán kuss legyen.
Csibi
A barátom keresi a kurta farkú barátnőjét.
humenonline.hu/wp-content/uploads/2020/03/Officer-Specter-Onward.jpg
Ha valaki látta őt, értesítse az LMBTQ sajtóirodáját, vagy a Libernyák Központot.
legott
És Orbán beszél a vörös vonalról, amit egy normális ember nem lép át...
Ez színtiszta őrület !!!
De még megőrülni sem tudok, hogy legyen egy kis nyugalmam, és a partvonalon kívülre kerüljek egy kis időre.
legott
Ezek úgy állítják be, hogy csak a baloldalon vannak buzik, és a jobb oldalon egy sincs...

@Csibi: @Pegero: Annyira kisiskolás fos a linketek, hogy értékelhetetlenül primitív semmi!
Mi a faszt akartatok elmondani ezekkel a képekkel?
Tipikus buta magyar parasztok vagytok. Csak!
JAJMÁR
Nincs semmi probléma a mi kis hazánkban, ha ilyen hülyeségeken agyalnak közpénzből fizetett, állítólag engem is képviselő lények! Jó mesét valóban nehéz találni, mert ijesztően sok a bugyuta, semmiről se szóló, vagy éppen "akciós" rémtörténet. Beleértve a híradót is, ami a felnőtteknek szóló borzalom!

És ilyen felhozatal mellett a "szenny", a másik ember elfogadására nevelés a Dóra szerint! Hát ez a legborzasztóbb! Hiszen ha egy mesétől azzá lenne a gyerek, amiről az szólt, tele lennénk griffmadarakkal, sellőkkel, - ezek egyébként nők? - hét-és tizenkétfejű sárkányokkal, manókkal és boszorkányokkal... - bár, ki tudja? -, de a szegény ember legkisebb fiával, aki a szerencsepróba után elnyeri a királylányt, biztosan :-D
Csibi
@legott: Minden jobb buzi baloldalon van!
Nessy
@JAJMÁR: Mire fogja ez a némber nevelni a gyerekeit? Gyűlöletre? A mások zaklatására, kigúnyolására? És ha az ő gyerekével fog megtörténni, mert a másik gyerek is ezt tanulta?
surdilloFUJT
@Csibi: Pl,csibi ,pegeró,dubrincs a szarosfarok néven itt is terjeng pár buzeráns,igaz,hogy fidessnyalonc,agymosott formában!!!
SystemError
Nehogy aztán kiderüljön a kicsi fiáról, hogy egy nem magyar provokáció...:)
Nessy
Vagyunk páran, azt hiszem, akiket O.V. hétvégi igehirdetése provokál!
verőce21
Az óvodásokat és kisiskolásokat gendermesékkel mérgező könyvkiadók és -terjesztők - velejükig romlott cukrosbácsik...
csak úgy....
@verőce21: a homokozó is hibás! angol tudósok bebizonyították,hogy 100 gyerek közül 2 homokos lesz ha homokozik! :)
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Peller Anikó
@csak úgy...: Ez erősen alábecsült adat, szerintem 100 gyerekből legalább 98 homokos lesz ha homokozik.
Clavigo
@Shikari: @verőce21: Kaleta nevű szarházi pedofil nem zavarja a kényes izléseteket ?
namihami
Tudjuk! Az összes csicskája ezt vinnyogja már napok óta. A kórus most gyorsabb volt, mint a parancs kiadója.
tudode
Végre leeshetne a tantusza annak, aki a másságot nem fogadja el a "rablógarázdálkodó" elit fejeként!
.
csak úgy....
@Shikari: azokat stoppoltad a kaleta elvtársnak!?
luiz
Ideges a zsír more, jobban fogy, mint a milliárdokba kerülő inzultációja
verőce21
@csak úgy...: Vannak a globalogazdik szempontjából agyonérzékenyített hasznos hülyék, ahogy napjainkban nálunk is látjuk...
JAJMÁR
Bármit lehet írni és ki lehet adni - magánpénzből biztosan -, de nem kell bármit elolvasni és elhinni! Döbbenetes, mennyi a beijesztett férfi főleg, de nő is!
Nem az olvasástól lesz más, de nyilván az őt érdeklő olvasmányt keresi mindenki! Ahogy a Dóra is. Ugyanis a nagy többségnek nem tűnt fel ez a mesekönyv.
Se elolvasni, se megvenni nem állt szándékomban ezt a könyvet, de most már nagyon kíváncsi lettem rá, milyen lehet az a mese, amelyiktől ennyire féltik a nemiségüket :-D
A gyerekedet neveld! Válogasd meg miből és mire! Leginkább ezt a négy szót üzenném, mert igazán ritka tett: Adj könyvet a kezébe!

Viszont gondolj bele, a történelemben hányszor változott a divat, és pl. színjátszás... - ahol heréltek énekeltek, a társadalom elfogadott és megbecsült tagjai voltak -, leszbikus és meleg emberek mindig is voltak, és mégis, az emberi faj él, virul és szaporodik!
verőce21
@JAJMÁR: abortusz+bevándorlás= lakosságcsere.

Majd jönnek az új honfoglalók, akik jobban becsülik az életet...
ómió
Pedig "haladóilag" a minél több aberrált lenne kívánatos!
csak úgy....
@verőce21: akkor te is csak globálisan vetted a tallini pecót? -vagy hazudsz mint mindig,-fogadok nem ingyen..
te is egy sorostanítván? hány bört húztok még le a mesteretekröl?
verőce21
@csak úgy...: Te egy érzékenyített hasznos hülye vagy...?
csak úgy....
@verőce21: abortusz+bevándorlás= lakosságcsere.
ezt frankón kikapirgáltad a tyuk eszeddel! :)
Nyírfa
Orbán kedveli a mondásokat - saját gondolata nem lévén - , fiatalabb és soványabb kiadásban az indián bölcsességeket favorizálta. Erről jutott eszembe, hogy az indián kultúra nagy tiszteletben tartotta az őrülteket. Vagyis: van a világon egy hely , ahol Orbánnak nem kellene követelnie, vita nélkül megkapná az állapotára való tekintettel.
Nem bántásnak szánom, csupán útbaigazításul: az indiánok földje kicsit arrébb van mint India, Viktor, nem mindegy, merre indulsz. Ne mondd, hogy nem gondoskodunk rólad, nemcsak elengedünk - jó szívvel, megkönnyebbülten -, hanem sütünk neked hamuba sült pogácsát, amit kis vászonkendőbe bugyolálunk, és felkötjük a vándorbotod végére. Mást nem vihetsz magaddal, de minek is, semmire nem lesz szükséged. Lehet, hogy első nekifutásra nem repesel az örömtől, de útra kelni nem kell félned, jó lesz. Nekünk biztosan.
Aki Én
Már az is aberrált, hogy egy miniszterelnök ezzel foglalkozik, kifejti magánvéleményét.
A félretett Gazsival meg de pláne...
csak úgy....
@verőce21: érzékenyen érínt,hogy honnan az istenböl lett hirtelen ennyi seggfej magyarországon,mint te és a társaid: shikari,durbincs,pegero,omio,erikkson..stb. a manna és maszlagzabálók vegyesen! te jelenleg manna zabáló lehetsz,de fogsz még legelni a fidesz sírhalmán,amit elöbb-utóbb fölver a gaz..
csak úgy....
@Aki Én: gazsit már kezellik a honvédseggnél..
JAJMÁR
@verőce21: Milyen bevándorlás? A lakosságot a kivándorlás fenyegeti. Sőt, megéljük nap mint nap, ha bármely területhez értő szakembert keresel. A fiatalok mennek el és sokan más országban szülnek. Ez probléma. De mi köze ennek a D.D. mesekönyv-találatához?
csak úgy....
@JAJMÁR: nézd el @verőce21: nek! ö csak azt csacsogja vissza,amit a kedvenc miniszterelnöke elötte a csörébe rágott! ö így dolgozik meg (gondolkodás nélkül) a lehulott magokért,mert ö nem veréb csak madár.
verőce21
@csak úgy...: Mégiscsak hasznos hülye vagy te, hálából az elvtársaidnak, mert aláírták a kivándorlásidat... ! Amúgy @csak húgy...:
verőce21
@JAJMÁR: Mert egy mesekönyv az is amiket előadsz 23:20, stb.
csak úgy....
@verőce21: nekem nem írt alá senki semmit,fogtam magam és leléptem! -ellenben- neked havonta köll aláíratnod,hogy legyen értelme a keresztény konzervatív dógaidnak és ,hogy te egy teljes értékü fideszes ,aki már a kiszben is fideszes volt csak még nem tudta! marhára strapabíró nyelved lehet..,van aki autogrammot gyüjt,te valószinüleg seggeket...
www.youtube.com/watch?v=QW3GceyfzmE
csak úgy....
@verőce21: te nem a hofitól a balta arcu apó? billentsd kicsit a buksidat jobbra,hogy jobban lássam,hogy csillog a penge...
azért az félelmetes,hogy manapság mi mindent nem áldoz a magyar,hogy egy fantaszta cigánygyerek seggit nyalhassa...,rosseb a gusztusod.
JAJMÁR
@verőce21: Te vagy a mesekönyv Kisherceg :-D
JAJMÁR
@csak úgy...: 16:12 Igaz... pedig néha úgy tűnik vannak saját gondolatai :-)
csak úgy....
@JAJMÁR: ha te úgy látod,hogy azok saját gondolatok...
én egy pökhendi pötscnek tartom ,aki a marxista -leninista tanunultakat a mai napig a maga javára hasznosítja és lenézi a zelvtársakat,meg mindenkit aki nem vele dübörög.
JAJMÁR
@csak úgy...: Lehet az is, de szerintem ez csak egy póz, és néha kínos is neki védeni a védhetetlent ! De nyilván ez a "dóga"!
verőce21
Miért nem hoz az Országgyűlés jogszabályt a kisgyermekek erkölcsi fejlődését megzavaró, elméjét megmételyező genderpropaganda ellen? Miért nem kötelezik legalább arra az ilyen szennyművek terjesztőit, hogy 18-as karikát tegyenek a könyvre, s ne árulhassák azt gyermekeknek szánt termékek közelében?
Be kell húzni a fékeket! Ez ugyanaz, mint a migráció: elég egyszer szabadjára engedni az őrületet, s onnantól nem lesz megállás a lejtőn.
verőce21
@csak úgy...: (16:51) Abban az időben még csak az NDK-ba lehetett "lelépni"...!
csak úgy....
@verőce21: csak a hülyegyerekek,mint pld. te mentek a ddr. be,hogy cseréljék a szart a fosra...efftársilag! :)
csak úgy....
@verőce21: hány éves lehetsz valójában te fideszes királylány?
magyarországról a ki és elvándorlást mindíg a tetves és tehetetlen politika okozta!
gondolod,hogy most jobb? egy értelmes fiatal csak picit szarozik az orbán rendszerrel és végül nyugatra távozik! te, majd ha arra kerül a sor,neked egyedül köll tudnod pelenkázni magad,vagy bízni a maradék goromba jószágba...
verőce21
@csak úgy...: Volt itt már olyan is, hogy ""kitántorgott Amerikába három milló emberünk..." - aztán mi lett? Maradtak az olyan bugrisok, mint te vagy...

Te "pelenkás" @csak húgy...: aztán most meg vigyázz a migráns segéderőre, mert rossz lóra tettél ismög...
surdilloFUJT
@Csibi: A svábhegyi beteg szamárcsődör húzzon a himbilimbijére,agyrágott agybajos,napihülye!!!
surdilloFUJT
Az a provokáció,hogy a migatyánkos,náciivadék,aki egy kád sörben meztelenkedett---ANYAKÉNT---!előtérbe hozza a hitleri náci könyvégetéseket és gyűlölködést,ÉS EZT ELTŰRI A MAGYAR MINISZTERELNÖK!!! eZ A SZÉGYEN,ÉBRESZTŐ NORMÁLIS EMBEREK!!!
advocat
XVI. Benedek és Ferenc pápa között számos különbség van, de közös bennük, hogy mindketten beszéltek a Vatikán felső köreiben lévő „meleg lobbi” elleni harcukról, miközben - elődjeikhez hasonlóan - mindketten tudtak több hozzájuk közel álló egyházi vezető homoszexuális kapcsolatairól, mégsem tettek semmit ellene. Az egyszerű lelkű olvasó nem nagyon tud mit kezdeni ezekkel a tényekkel: hogyan lehetséges, hogy a homoszexualitás elleni világszintű küzdelem élharcosai, a mindenféle szexuális aktustól eltiltott főpapok között nem csak ismertek aktív homoszexuálisok, hanem külön csoportot alkotnak a Vatikánban, és erről a pápák nyíltan beszélnek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.